Hetven képviselő érkezne az Európai Parlamentből a budapesti Pride-ra - ha megtartják
A rendezvényt csütörtökön a rendőrség megtiltotta, így egyelőre kétséges, hogy valóban lesz-e esemény, amin részt tudnak majd venni az európai politikusok.
A rendezvényt csütörtökön a rendőrség megtiltotta, így egyelőre kétséges, hogy valóban lesz-e esemény, amin részt tudnak majd venni az európai politikusok.
A 2023-ban megjelent, több száz milliárd forintos bevételt hozó rendeletről a piaci szereplők már akkor azt mondták, hogy sérti az uniós jogot, az Európai Bizottság most jutott el odáig, hogy felszólítsa Magyarországot a jogszabály eltörlésére.
Az Európai Bizottság azt kifogásolja, hogy az intézkedések a külföldi láncokat érintik, ezért indít kötelezettségszegési eljárást. A kiskereskedelmi különadó ügye halad a bíróság felé.
Ahogy ígérték, az Európai Bizottság bemutatta az orosz gáz és olaj importjának megszüntetésére vonatkozó javaslatát. A jogszabályoknak vannak olyan elemei, amelyek reagálnak a magyar kifogásokra, de ez érdemben nem változtat a kitűzött célokon.
Ha a kormány nem módosít a súlyosan diszkriminatív adónemen, az ügy az Európai Unió Bíróságán köthet ki.
Az orosz földgáz legnagyobb európai vásárlója tavaly Olaszország volt, utána Magyarország, Franciaország és Spanyolország jött a sorban.
A magyar kormány az európai joggal folytatott szabadságharcában két fontos ügyben visszavonulót fújt, amivel sikerült megelőzni, hogy újabb pénzbüntetések szakadjanak az ország nyakába. A befagyasztott uniós pénzek azonban nem kerültek közelebb.
Az Európai Bizottság elnöke és a külügyi főképviselő bejelentette az újabb, 18. Oroszországgal szembeni szankciós csomagot. Az új büntetőintézkedések főbb célpontjai az orosz energia- és az orosz bankszektor.
Közleményben jelezte a Nemzetgazdasági Minisztérium, hogy az Európai Bizottság kezdeményezi a Magyarországgal szemben folyó túlzottdeficit-eljárás felfüggesztését. Az EUrologus megtudta, ez a javaslat korántsem jelenti azt, hogy a magyar kormány felállhatna az uniós szégyenpadról, az eljárás nem szűnik meg, fél év múlva várható az újabb ellenőrzés.
A várakozásoknak megfelelően az Európai Bizottság az eredeti ütemezésben kívánja a helyreállítások alapokból származó kifizetéseket teljesíteni. Ez nagyon rossz hír Magyarországnak: 10 milliárd euró került közvetlen veszélybe.
Az orosz energiáról történő leválást, az oktatás színvonalának javítását, a piactorzító állami beavatkozások megszüntetését, a befagyasztott uniós forrásokhoz történő hozzáférés feltételeinek teljesítését és az állami kiadások csökkentését javasolja az Európai Bizottság a magyar kormánynak, miközben megállapítják, hogy Bulgária alkalmas arra, hogy január 1-jétől bevezessék az eurót.
A súlyosan és ismételten szabályszegő platformokat akár ki is tilthatják az európai piacról.
Az Európai Bizottság az EUrologusnak cáfolta azt a hírt, hogy Ursula von der Leyen azt javasolta a biztosoknak, ne utazzanak Budapestre a Pride-ra, mert ezzel provokálják Orbán Viktort. Ettől még a Pride esetleges betiltása meghatározhatja a keddi vitát, ahol Magyarország sokadszorra kerül napirendre a 7. cikk alapján. Az „átláthatósági” törvény, valamint Ukrajna EU-csatlakozási tárgyalásainak blokkolása ugyancsak téma lesz kedden a tagállamok tanácsában.
A bizottság elnöke attól tart, hogy ezzel csak tovább provokálnák az Orbán-kormányt.
Drasztikusan szűkítette és két évvel elhalasztotta a vállalatok ESG-jelentésének tavaly ősszel véglegesített kötelező alkalmazását az Európai Unió. Bürokráciacsökkentésre hivatkoznak, ám egyúttal a kontinens klímacéljai elérését is kitolják. Teljes hátraarcról van szó?
Ha a magyar parlament a jelenlegi formájában fogadja el a jogszabályt, akkor a Bizottság lépni fog.
A tárcavezető szerint ez már a sokadik alkalom, hogy az Európai Bizottság károkat okoz az európai gazdaságnak.
Elsősorban a Temunak és a Sheinnek fájhat majd az terv, amelynek alapján kéteurós díjat vetne ki az EU minden csomagjukra.
Az uniós migrációs szabályok szigorításának részeként az Európai Bizottság bemutatott egy javaslatot, amely a biztonságos harmadik országok meghatározásában hoz könnyítéseket. Ezek azok az országok, ahová a menedékkérőket ki lehet utasítani annak érdekében, hogy a menedékkérelmüket már ott bírálják el. A jogvédők tiltakoznak.
Az Európai Bizottság előrejelzése szerint sem a GDP-növekedés, sem az inflációs adatok nem utalnak a gazdaság erősödésére. Különösen aggasztónak tartják a beruházások visszaesését.