Itt vannak az Otthon Start feltételei: legfeljebb két támogatott lakáskölcsönt lehet felvenni
Az Otthon Start mellé vagy a Falusi csok vagy a Csok plusz igényelhető, utóbbi esetében nőtt a megvásárolható ingatlan felső értékhatára is.
A személyes ügyfélszolgálat egy hétig nem lesz elérhető, de még a kormányablakok is kiesnek két napra. Postai úton vagy online lehet majd földhivatali ügyeket intézni.
Nem tűnik a legideálisabb időzítésnek, hogy szeptember 1-jétől áll át a fővárosi kormányhivatal az új, Elektronikus Ingatlan-nyilvántartási Rendszerre (E-ING). Ekkor indul el ugyanis az Otthon Start hitelprogram hivatalosan, a bankok nagy részénél már el is lehet indítani hétfőn a folyamatot.
A hitelügyintézéshez ugyanakkor a kinézett ingatlan papírjaira is szükség lesz, ennek beszerzése azonban nem lesz zökkenőmentes a földhivatalban, mert – mint a Földhivatali Ügyfélszolgálati Osztály közölte – az átállás miatt
a Földhivatali Főosztály telephelyein (XI. Budafoki út 59., XIV. Bosnyák tér 5.) a személyes ügyfélfogadás 2025. augusztus 29. (péntek) és szeptember 5. (péntek) között szünetel.
Ebben az időszakban csak postai vagy elektronikus úton lehet földhivatali ügyeket intézni, illetve a kormányablakokban, ahol azonban szintén lesz kiesés: 29-én pénteken és szeptember 1-jén hétfőn nem szolgáltathatnak tulajdoni lapot és térképmásolatot.
A leállás nem szerencsés, hiszen szeptember 1-jén indul az Otthon Start kedvezményes lakáshitelprogram, amely 3 százalékos államilag támogatott kamattal lesz elérhető azoknak, akik megfelelnek a feltételeknek, és várhatóan sokan szeretnének majd tulajdoni lapokat kikérni ügyet intézni.
Az Otthon Start mellé vagy a Falusi csok vagy a Csok plusz igényelhető, utóbbi esetében nőtt a megvásárolható ingatlan felső értékhatára is.
Manapság ritkán nyilvánul meg ilyen hosszú szövegben a volt kormányfő, aki a jelek szerint szívére vett egy, a Nemzeti Sportban megjelent jegyzetet.
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.