Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
A cégcsoport tulajdonosa az eseményen jelentette be, hogy öt százalék körüli béremelés lesz januártól.
A hétvégén családi napot tartott a Kincsem Parkban Mészáros Lőrinc, a leggazdagabb magyar – számolt be erről kedden a 444. A Mészáros Csoport tulajdonosa a cég dolgozóit (akik 23-35 ezren lehetnek) és azok családtagjait hívta meg a kétnapos rendezvényre, amin egyébként 5 és 10 százalék közötti béremelést jelentett be jövő januártól, valamint a 3 százalékoshoz képest alacsonyabb, 2,75 százalékos Otthon Start hitelt lengetett be a cég munkatársainak az MHB Banktól.
A lapnak nyilatkozó résztvevők szerint a teljes kiállítási csarnok megtelt játékokkal, de lehetett falat mászni, csocsózni, biliárdozni is. A szervezők agárversennyel, gyerek- és felnőttsminkeléssel is készültek, de volt többféle étel-ital, este pedig koncertek szórakoztatták a résztvevőket. A fellépők között volt a TNT zenekar, Király Viktor, Rúzsa Magdi, Edda és Radics Gigi is.
A résztvevőknek egy forintot sem kellett fizetni a kétnapos eseményen, amin egyébként a tombola főnyereményei között Suzuki Vitara autók, drága okostelefonok és tévék, külföldi utazások is voltak – írja a 444.
Nyitókép: Veres Viktor
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?
Súlyos örökséget hagyott az Orbán-kormány utódjának Pakson, amelyet az illetékes miniszter egyelőre csak felmér. Hamarosan azonban olyan kérdésekről is döntenie kell, követik-e a kijelölt utat, vagy mással és máshogy képzelik el a magyarországi energiatermelés jövőjét.