Brutálisan jó negyedévet zárt az Nvidia, de szerintük nincs szó AI-lufiról

A bevételük éves szinten 62, a profitjuk 65 százalékkal ugrott meg.

  • HVG

Jelentősen felülmúlták a piaci várakozásokat az amerikai chipgyártó Nvidia Corporation pénzügyi évének harmadik negyedéves eredményei, írja az MTI.

A jelentés szerint a világ legértékesebb tőzsdei vállalata a harmadik negyedévben 57 milliárd dolláros árbevételt ért el, ami 62 százalékos éves és 22 százalékos negyedéves növekedés. A nettó nyereség 31,9 milliárd dollár lett, 65 százalékos éves növekedéssel, a cég pedig a folyó, negyedik negyedévre 65 milliárd dolláros bevételt vár, jócskán meghaladva a 61,5 milliárd dolláros elemzői konszenzust.

Az eredményjelentés szerint a vállalat továbbra is gyorsan növekszik annak ellenére, hogy az amerikai exportkorlátozások miatt gyakorlatilag teljesen elveszítette kínai piacát.

Jensen Huang alapító-vezérigazgató hangsúlyozta: “a Blackwell [új generációs AI-chip] eladásai kiemelkedőek, a felhőalapú GPU-k készletei elfogytak”, és leszögezte, hogy a számítási kapacitás iránti kereslet továbbra is exponenciálisan növekszik mind a modellek tanítása, mind az üzemeltetése terén. Huang közvetlenül reagált a buborék-vita felvetéseire: “sokan beszélnek AI-buborékról, de mi mást látunk – számos iparág csak most kezdi az átalakulást az autonóm ügynök alapú AI felé”. Huang egyúttal 3-4 ezer milliárd dolláros éves infrastruktúra-beruházást jósolt az iparágban az évtized végére.

Már az élharcosai szerint is túl sok pénz ömlik a mesterséges intelligenciába, és közelít a lufi kidurranása

Maroknyi AI-cég dollár-százmilliárdokat dobál egymásnak, ömlik a befektetői pénz, miközben a megtérülés egyelőre minimális. A mesterséges piacduzzasztás közepette ráadásul a felmérések azt mutatják, hogy az AI egyelőre pont az ellenkezőjét hozza annak, mint amire elsődlegesen szánják, és egyre erősebbek a párhuzamok a dotkomlufival.

A jelentés előtti hetekben a piacokon nőtt az aggodalom, hogy az AI-szektor túlfűtött, és a technológiai részvényekben buborék alakul ki. Az Nvidia piaci tőkeértéke ennek hatására 5 ezer milliárd dollárról 4,5 ezer milliárdra esett vissza, miközben több nagy befektető – köztük a SoftBank és Peter Thiel alapja – részben vagy teljesen eladta pozícióját.

Az Nvidia eredményeit a piac egyértelműen az AI-szektor iránti fenntartható kereslet megerősítésének tekinti. Tony Sycamore, az IG sydney-i elemzője szerint a vállalat “újabb mesterleckét adott az AI-dominanciából”.

Patrick Moorhead iparági elemző szerint az Nvidia eredményei azt jelzik, hogy az AI-kereslet továbbra is erős, és a technológiai óriások valós, milliárdos beruházásai hajtják a piacot. A Nvidia az iránytű ebben az iparágban – az eredmények azt mutatják, hogy a kereslet nem csökken” – fogalmazott.

Az eredmények közzététele után az Nvidia részvénye az amerikai zárás után a tőzsdén kívüli forgalomban több mint öt százalékkal emelkedett. Ázsiai kereskedésben csütörtökön jelentős erősödést mutattak a technológiai papírok: a tokiói Nikkei 225 index több mint négy százalékkal, a dél-koreai Kospi és a tajvani index több mint három százalékkal emelkedett. A legfontosabb beszállítók közül a TSMC 3,6-4,3 százalékkal, a Samsung Electronics 4,5-5,1 százalékkal, az SK Hynix 4-4,5 százalékkal, a Tokyo Electron 5,4 százalékkal erősödött.

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek