Már Kínában is életbe lépett a benzinárstop

A kormány az ideiglenes intézkedésével az indokolt áremelésnek legfeljebb a felét teszi lehetővé a benzinkutakon.

  • HVG

Kína ideiglenes intézkedéseket vezetett be az üzemanyagárak emelkedésének mérséklésére – közölte hétfőn a kínai nemzeti fejlesztési és reformbizottság (NDRC).

A hatóság döntése értelmében a benzin maximált kiskereskedelmi ára tonnánként 1160 jüannal (körülbelül 58 ezer forint), a gázolajé 1115-tel (56 ezer forint) emelkedik. Ez nagyjából a fele a jelenlegi ármegállapítási rendszer alapján indokolt emelésnek, amely 2205, illetve 2120 jüan lenne tonnánként.

Az intézkedés célja, hogy mérsékelje a nemzetközi olajár-emelkedés hatását, csökkentse a felhasználók terheit, valamint hozzájáruljon a gazdasági és társadalmi stabilitás fenntartásához. Ez az első alkalom 2013 óta, hogy a kínai kormány közvetlenül beavatkozik az üzemanyagárak alakulásába a jelenlegi rendszer keretein belül – közölték.

Elemzők szerint az olajárak emelkedése növelheti az inflációs nyomást, ugyanakkor csökkentheti a vállalati nyereséget, és veszteségeket okozhat a finomítóknál, mivel a költségnövekedést a hatósági árkorlátozás miatt nem tudják teljes mértékben érvényesíteni. Az NDRC hétfőn azt is közölte, hogy a jövőben is biztosítja az üzemanyag-ellátás stabilitását, és szigorúan fellép az árképzési szabályok megsértése ellen.

Magyarországon a kormány a drágulás ellenszereként visszahozta a benzinárstopot, csak mivel az annak idején hazavágta az üzemanyag-ellátást, most a rossz emlékű név helyett „védett áras” üzemanyagoknak nevezték el az árkorlátozást, a vonatkozó szabályokat pedig a kihirdetésük után rögtön módosították is.

Egyéb központi korlátozást a kormány nem vezetett be, de a kis, független benzinkutak már saját körben korlátozzák a betankolható mennyiséget, a nagy láncok közül pedig az Orlen is korlátozásokat vezetett be 31 hazai kútján, amelyek listája itt olvasható.

Donald Trump gereblyére lépett Iránban, az egészen pedig Putyin nevet a leginkább

A lángoló Közel-Kelet, valamint a lényegében lezárt Hormuzi-szoros a feje tetejére állította a világ fosszilisenergia-piacát, de a beszűkült ellátás és a kirobbanó árak egyértelmű nyertese Oroszország. Trump pedig Venezuela után nem tudott újabb gyors és látványos, népszerűségnövelő győzelmet aratni, helyette égbe küldte az amerikai üzemanyagárakat. Utóbbiba több elnök is belebukott már.

Hozzászólások