Alig egy héttel a Tisza Párt fölényes választási győzelme után, csütörtökön állománygyűlést tartottak a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökségnél, amin a szervezettől elküldtek nagyjából hatvan koordinátort – számolt be erről pénteken a 444.
Tavaly nyáron a Tusványosi Szabadegyetem környékén, a Digitális Polgári Körök megalakulásakor került először a köztudatba az ügynökség, amely alá tartozott a Digitális Demokráciafejlesztési Alapítvány. Az ügynökség első vezetője Partos Bence volt, őt Nagy Károly váltotta a tavaly szeptemberi első DPK-találkozó után.
A DPK-k mögött álló Partos Bence friss cégéhez hasonló néven, Digitális Demokráciafejlesztési Alapítványként jött létre egy szervezet. Pénzt gyűjt és oszt majd „a konstruktív közéleti vitakultúra és az egészséges, kiegyensúlyozott társadalmi párbeszéd” közösségi médiás segítése érdekében.
Márciusban kiderült, hogy a Fidesz kampányában kulcsszerepet játszó DPK-mozgalom háttérszervezete, a Digitális Demokráciafejlesztési Alapítvány egyik cége, a Morális Forráskód Kft. fizeti a már korábban leleplezett facebookos trollfarm hirdetéseit. Tavasszal a 444 írt arról, hogy a Fidesz kamuprofilokkal próbálja pörgetni a tartalmaikat Facebookon, a Telex azonban később egy sokkal nagyobb trollhálózatot azonosított be, közel 1200 kamuprofillal.
A 444 információi szerint azok az emberek, akik ennél a cégnél dolgoztak, ha úgy döntenek, közös megegyezéssel mondanak fel, akkor jövő héten kifizetik őket. A lap azt is kiderítette, hogy valószínűleg csak a legszűkebb mag, a dolgozók nagyjából tíz százaléka maradhat a cégnél, és az iroda épületét is elköltöztetik a XIII. kerületből, egyelőre nem tudni, hova. A 444 szerint a Fidesz választási veresége után megcsappant az ügynökség finanszírozása, ekkora létszámmal pedig, úgy tűnik, nem folytatják a működést. A cégnél a legalacsonyabb fizetés bruttó félmillió forint volt havonta, a legmagasabb 2,5 millió, ezenfelül jött még az iroda bérlésének költsége, ami legalább havi 3 millió forint volt – írták. Hozzátették: 110 embert érint a leépítés összesen, a februári cégnyilvántartás adatai alapján összesen 120 alkalmazottat foglalkoztatott a cég.
A Fidesz-kampányban kulcsszereppel bíró alapítvány cége azt állítja, nincs közük a hirdetésekhez, hanem valaki a nevükkel visszaélve adott fel több millió forintért a Fideszt támogató Facebook-hirdetéseket. Mindenesetre leállították őket.
Nyitókép: HVG / Túry Gergely