Több százezer magyarnak kell javítania az adóbevallását
Nagyon sok embernek kell javítania az adóbevallását. Sokan el is kezdték szerkeszteni, de nem fejezték be, pedig május 20-a a határidő.
Az egyéni vállalkozóknak, az áfás magánszemélyeknek és az őstermelőknek nem érvényesül automatikusan a bevallás-tervezetük, nekik kell beküldeniük.
Hiába készíti el az adóhatóság az adóbevallás-tervezetet, a az egyéni vállalkozóknak, az áfás magánszemélyeknek és az őstermelőknek így is be kell adniuk saját bevallásaikat.
Mindenképp mindenképpen be kell küldeniük a szja-bevallásukat az egyéni vállalkozóknak, az áfás magánszemélyeknek és az őstermelőknek, mivel nem fog automatikusan érvényessé válni az adóhatóság által előre elkészített adóbevallás-tervezetük – figyelmeztet a NAV öt nappal az személyi jövedelemadó-bevallások leadási határidejének lejárta, május 20. előtt.
A bevallás beküldésével sokan adósak még a NAV szerint. Eddig
A mezőgazdasági őstermelőknek csak akkor nem kell bevallást benyújtaniuk, ha a támogatások nélkül számított őstermelői bevétele nem haladta meg 2025-ben az éves minimálbér felét, vagyis az 1 744 800 forintot, és más bevallásköteles jövedelme nem volt. Ha ennél magasabb volt a bevétel, akkor nem mentesülnek a bevallás alól
Emlékeztettek, hogy a bevallás elkészítése és benyújtása a NAV által kiajánlott tervezet kiegészítésével a legegyszerűbb az eSZJA felületen. Akinek nincs az azonosításhoz szükséges DÁP- vagy Ügyfélkapu+-regisztrációja, annak érdemes regisztrálnia, hiszen később is jól jöhet az online ügyintézéshez.
A NAV szerint az általuk elkészített bevallás-tervezetben fel tudják tüntetni az érintettek Online Számla rendszerből és az online vagy e-pénztárgépekből származó bevételi adatait, és leegyszerűsítik az átalányadózó, nem nyugdíjas vállalkozók adminisztrációs teendőit is. Azoknak ugyanis, akik 2025-ben az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) adták be az egyszerűsített negyedéves szocho- és járulékbevallásukat, az ebben szereplő adatok automatikusan átkerülnek az éves szja-bevallásukba.
Nagyon sok embernek kell javítania az adóbevallását. Sokan el is kezdték szerkeszteni, de nem fejezték be, pedig május 20-a a határidő.
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Hat önálló divízió jön létre.
A rendőrség továbbra is tanúk segítségét várja.