Soha nem látott mértékben esett vissza az okostelefonok globális kiszállítása a harmadik negyedévben. Az IDC piackutató előzetes adatai szerint a gyártók 255,3 millió készüléket szállítottak le, 22 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál - írja a Portfolio.hu. A memóriák drágulása áremelésekre, a műszaki tartalom visszafogására és az olcsó modellek kivezetésére kényszeríti a cégeket. A vásárlók pedig egyre tovább használják meglévő telefonjukat.
A Samsung és az Apple jóval kisebb veszteséggel vészelte át a harmadik negyedévet kínai versenytársainál, ezzel tovább erősödött a két piacvezető pozíciója.
A Samsung kiszállításai 5,8 százalékkal, 57,8 millió darabra csökkentek, ezzel 22,6 százalékos részesedést szerzett. Az Apple szorosan felzárkózott mögé, 4 százalékos visszaesés után 57,3 millió iPhone-t szállított le, ami 22,4 százalékos piaci részesedést jelentett.
A két vállalat így együtt már a globális kiszállítások 45 százalékát adta.
A harmadik helyen álló Xiaomi közel 30 százalékos zuhanást szenvedett el, 30,7 millió készülékkel a piac 12 százalékát fedte le. Az öt legnagyobb gyártó közül az Oppo esett vissza a legnagyobb mértékben, kiszállításai 34,5 százalékkal, 25,6 millió darabra csökkentek, részesedése 10 százalék lett. A Vivo is elveszítette egy évvel korábbi volumenének közel harmadát, 31,5 százalékos csökkenéssel 19,1 millió telefont szállított le, ami 7,5 százalékos részesedéshez volt elég.