Január 1-jétől Kállai Éva vezeti az állami tulajdonú HungaroControlt – írja Facebook-oldalán Vitézy Dávid közlekedési miniszter.
Kállai több mint 20 éves szakmai és vezetői tapasztalattal bír a légiközlekedés különböző területeiről, vezető pozíciókat töltött be a Malévnél is, a HungaroControlhoz 2023-ban csatlakozott.
A társaságot, ami a magyar mellett a koszovói légtér irányításáért is felel, 2024. augusztus 1-je óta vezette Turi Ferenc. Turit Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter nevezte ki, akihez azután került a HungaroControl irányítása, hogy a korábbi vezérigazgató, Tóth László vezetése alatt „anomáliák” és „áldatlan állapotok” uralkodtak a magyar légi közlekedésben, a rendszeres késések és járattörlések miatt pedig a kormány elérkezettnek látta az időt, hogy felülről belenyúljon a társaság munkájába.
A Turi kinevezéséről közleményben szerepelt, hogy a vezérigazgató Nagy Márton „iránymutatása alapján” kezdi meg a munkáját.
Turi alatt helyreállt a rend, Vitézy azt írta, „az elmúlt időszakban a HungaroControl a növekvő légiforgalom mellett is jelentősen csökkentette a légiforgalmi irányításból eredő késéseket, és tavaly több mint 1,4 millió légi jármű biztonságos közlekedését segítette.” Távozásának okáról egyelőre nem lehet tudni.