Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Távozik Tóth László, a HungaroControl vezérigazgatója, akitől egy hónapja még akciótervet várt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a légi közlekedési káosz megfékezésére. Egy régi malévos jön a helyére, akinek a miniszter mutat irányt.
Új vezérigazgatót kapott a HungaroControl – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium friss közleményéből. A posztot augusztus 1-jével egy régi malévos, Turi Ferenc tölti be. A tárca szerint az eddigi vezérigazgató,
Tóth László munkáját megköszönték, és közös megegyezéssel távozik.
Úgy tűnik tehát, hiába állította egy hónapja a szőnyeg szélére Nagy Márton miniszter, és hiába kért tőle megoldási javaslatokat és akciótervet a légi közlekedési káosszal kapcsolatban, „a kialakult anomáliák kezelése és az áldatlan állapotok felszámolása” érdekében, Tóth Lászlónak már aligha lesz lehetősége ezt megvalósítani.
Utódja, Turi Ferenc, mint a közleményben írják, „több mint 40 év szakmai tapasztalattal rendelkezik a légi közlekedés számos területén”, korábban
A tárca közleményéből az is kiderül, milyen elvárásoknak kell majd megfelelnie:
„Nagy Márton iránymutatása alapján a HungaroControl prioritásai közé tartozik a hazai légi közlekedés minőségének jelentős javítása, az európai légi közlekedést támogató szervezettel (EuroControl) való szoros együttműködés, valamint a magyar érdekek hatékonyabb képviselete. Kiemelt feladat továbbá a jelentősen megnövekedett átrepülő forgalom kezelhető szinten való stabilizálása, valamint ennek érdekében a jövőbeni díjstruktúra felülvizsgálata és szükség esetén módosítása.”
Nem Tóth László az egyetlen vezérigazgató, akitől csütörtökön (amikor más szempontból is jelentősen megváltozik az életünk) megválik a Nagy Márton irányította tárca: az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. vezérigazgatójával, a korábbi technológiai és ipari miniszter Palkovics Lászlóval is különválnak útjaik:
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.