Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Moody's egy kategóriával az alacsony fokozatú befektetési kategóriába sorolta át a Tesco Plc. kötvényeit pénteken.
A Moody's egy kategóriával az alacsony fokozatú befektetési kategóriába sorolta át a Tesco Plc. kötvényeit pénteken. A brit kiskereskedelmi piac legnagyobb szereplőjének leminősítést a nemzetközi hitelminősítő azzal indokolta, hogy a hipermarketláncnak még sokat kell várnia, míg az év elején bejelentett, a nyereségessége visszaállítását célzó intézkedéseinek eredményét learathatja.
A jelenlegi kedvezőtlen fogyasztói környezet sem kedvez a brit cégnek, amely tavaly év végén arról számolt be, hogy forgalomnövekedése az Egyesült Királyságban megtorpant, a brit fogyasztókért folytatott versenyben látványosan alulmaradt riválisaival szemben. A Tesco menedzsment ezt követően úgy döntött, 1 milliárd fontot költ a britek váráslóélményének javítására, többek közt növelve a bolton belüli szolgáltatások körét, felújítva üzleteit és frissítve termékpalettáját is.
A Moody's szerint a cég vezetése jól azonosította a növekedést gátló problémákat, ám azok kiküszöbölésének költségei a 2012/13-as évek eredményén mindenképp nyomot hagy majd. A hitelminősítő szerint ráadásul a Tesco terve jelentős kockázatokat rejt, hiszen elsősorban a nem élelmiszer kategóriájú termékei iránti kereslet növekedését célozza meg, valamint az online vevők meghódítására tör, ám mindkét fronton jelentős konkurenciával kell megküzdenie.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.