Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Megszokott dolog, hogy a repülőterek szép közleményben emlékeznek meg az új járatok beindulásáról, a megszűnésekről...
Megszokott dolog, hogy a repülőterek szép közleményben emlékeznek meg az új járatok beindulásáról, a megszűnésekről viszont elfelejtenek szólni. Így aztán nem meglepő, hogy a nyári menetrendváltás után beinduló új járatokról annak ellenére jönnek a közlemények, hogy semmi újdonság nincs a dologban: korábban bejelentették, hogy indulnak, most ez csak valóban bekövetkezett.
Inkább az az érdekes, hogy a legtöbb új útvonallal az elmúlt hónapban a Ryanair rukkolt elő, erről azonban mégse jött ki közlemény. A reptér ma a Transavia amszterdami járatát és a Wizz Air larnacai új útvonalát méltatja, utóbbinál megemlítve azt, hogy az pótolja a Malév kiesését. Csakhogy a Ryanair ma szintén beindította ciprusi járatát Budapestről, igaz, nem Larnacába, hanem a sziget nyugati oladálra, Pafoszba. Ez így együtt lenne hír, amíg meccselnek, addig lesz olcsó jegy.
A reptér a Malév csődje óta baráti kommunikációt folytat a Wizz Airrel kapcsolatban és kritikusat, vagy semmilyet, már ami a Ryanairt illeti. Erre részben persze magyarázat lehet a Ryanair hihetetlen agresszivitása és gyakran hazug kommunikációja. De csak részben. A Malév kiesése óta ez a két cég a reptér első és második legfontosabb ügyfele: a Wizz 6, a Ryanair 5 gépesre bővítette budapesti bázisát a napokban.
Ezek után főleg érdekes lehet, hogy mit jelent be a Ryanair holnap, amikor sajtótájékoztatót tart.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.