"Koltai Lajos elfogadta a meglevő, a rég létező, a másoktól használt filmnyelvet." - írja kritikájában Bikácsy Gergely a Népszabadságban (Pokol nélkül; NSZ, február 10.). Véleménye szerint a film épp abba a hibába esik, amelyet Kertész Imre precízen fogalmaz meg esszéjében. "Auschwitz előtti nyelven, az Auschwitz előtti fogalmakkal akarják rekonstruálni Auschwitzot - írja megvetően Kertész Imre A száműzött nyelv című esszéjében." - idézi Bikácsy a Nobel díjas írót.

Hősies vállalkozás Jelenet a filmből © Intercom

A kritikus így ír: "Koltai Lajos - több nyilatkozatából is tudjuk, de a film is bizonyítja - méltánylandó erőfeszítést tett, hogy elkerülje a sablonokat. Nagy művészi érzékkel és elképesztő (belső) szerencsével találta meg a lineáris elbeszélésmód egy lehetséges filmnyelvi módját, a pátosz elfojtását: e rövid, epizódsort adó, nem drámai elsötétedések, kiviláglások dedramatikus szerkezetet sejtetnek. Általában, ahogy elmegy a jelenet belső csúcsáig, de ott visszafog, megáll (...) - ezek a film saját, igazi szépségei és eddigi holokauszt-narrációtól részben eltérő sajátságai. (...) A Sorstalanság filmrendezője nem akarta azonban, meg sem próbálta szétzúzni vagy gyökeresen elvetni a filmnyelv másoktól is használt, hagyományos kliséit."

A kritikus "hősies vállalkozásnak" nevezi Koltai filmjét. Szerinte "az eleve lehetetlent - fikciós film Auschwitzról - ő sem bírta legyűrni, de minden tehetségével kísérletet tett rá."

Sztankóczy András a Magyar Hírlap február 8.-i számában keményebben fogalmaz: "Koltai Lajos első rendezése mérhetetlen tisztelettel követi Kertész Imre Nobel-díjas regényének a cselekményét, a könyv minden fontos jelenete benne van a filmben. Csak éppen a lényeg sikkad el: a stílus, a szemlélet, amely a regényt naggyá tette." Sztankóczy is kiemeli, mennyire nehéz - és problematikus - a regény nyelvét, majdhogynem a nyelvi dekonstrukció felé haladó mondatait képi eszközökkel megjeleníteni.

A kritikus összevetésre is vállalkozik: "(...) a filmben elcsigázott foglyok nehéz cementeszsákokat cipelnek, Köves Gyuri összeesik a teher alatt, a náci felügyelő talpra rángatja, megfenyegeti, és ő botorkálva, könnyezve tovább dolgozik. Kegyetlenség és szenvedés. De miként van ez a könyvben? '…a cementhordást minden kommandó, s szerintem teljes okkal (…), még magunk közt is alig-alig bevallható örvendéssel fogadhatja. Az ember lehajtja fejét, valaki nyakára helyez egy zsákot, azzal elballag a teherautóig, itt másvalaki leveszi róla, aztán egy szép nagy kerülővel (…) viszszabandukol, s szerencsés esetben még sorakoznak is előtte. (…) Már-már szinte biztatást, hogy ne mondjam, büszkeségfélét láttam a (német tiszt) arcán, s bizonyos szemszögből el kellett ismernem, végre is joggal: (…) kitartottam (…) mégpedig anélkül, hogy egyetlen újabb zsákot is elejtettem volna, s végső soron ez – be kellett látnom – végtére őt igazolta.' Ebből nem ad vissza semmit a film, helyette végigvezet azokon a tragikus paneleken, amelyek – remélhetőleg – már a tudatunkba égtek."

Sztankóczy, cikke végén így összegez: "A film alapján senki sem fogja érteni, miért kapott a könyv joggal Nobel-díjat."

A Népszava kritikusa, Bársony Éva megengedőbb. A sorsától megfosztott fiú útja a megsemmisülésbe című kritikájában (február 9.) így ír: "A Sorstalanság olyan regény, amit a maga teljességében nem lehet filmre vinni. A nyelvében él, saját, egyszeri és megismételhetetlen univerzuma van. Távolságtartó, szikár, fájdalmasan ironikus. Koltai kitalálta magának a Sorstalanság című film saját nyelvét. A képek nyelvét, a tekintetek beszédét. A sorsától megfosztott Fiú képekben kivetített belső útját a megsemmisülésbe." Bársony Éva méltatja Pados Gyula operatőr képeit és a Köves Gyurit alakító nagy Marcell színészi jelenlétét: "Koltai csodát művelt egy kamaszgyerekkel, aki nagy színészeket megszégyenítő őszinteséggel járja végig a filmbeli utat, s akiből minden képen elősugárzik a csoda. Az a rémületes érzés fogja el a nézőt, hogy ez a gyerek a film végére, a táborban eltöltött egy év után többet tud a világról, mint az ősöreg bölcsek."

Ennio Morricone filmzenéjét jellemezve a Népszava így ír: "zenéje magányos, szép szólamokkal kísér végig". A világhírű filmzeneszerző munkáját egyébként a Népszabadság kritikusa így jellemez: "Morricone zenéje néha sajnos harsogóan feltolakodó, s mindig nagyon érzelmes. Szép, csendesebb dallamai is zavartak: rátelepedtek a filmre, melankolikusan szépet hazudnak a pokol nélküli lágerek pusztaságába."

Az Index Képeslapok Auschwitzból címmel közöl írást (február 9.); szabóZ nevű kritikusuk is azt rója fel Koltai filmjének, hogy nem vetin el az eddigi holokauszt tematikájú filmek sémáit. "Kertész Imre (...) azért lett Nobel-díjas, mert végre ki merte mondani, hogy a haláltáborok nem a pokolban épültek, hanem itt a szomszéd falu melletti tisztáson, a tejüzem szomszédságában, a főúttól nem messze. Ráadásul Kertész megpróbálta elmagyarázni, hogy a tragédiák és a felfoghatatlan szenvedés mellett Auschwitzban is létezett boldogság, mint mindenhol, ahol emberek élnek. Erre jön Koltai Lajos, Pados Gyula, meg Ennio Morricone, és 2,7 milliárdból újraforgatják a Schindler listáját."

A cikk kemény hangnemre vált: "(...) a képek gyönyörűek, a vizuális világ jól kidolgozott, a zene pedig magával ragadja a nézőket, csak hát ezt kis túlzással a Titanincról is elmondhatjuk, csak jó mesteremberek kérdése az egész."

A cikkiíró szerint "Kertész Imre regényében a holokauszt magától értetődő, amin egy kamasz fiú csak úgy átsodródik, és hiába beszélnek erről a filmben is, az egész hiteltelen lesz, ha a képeken gondosan be van állítva az aranymetszés, és a haláltábor reflektorai úgy ragyognak, mintha kristálycsillárokkal világítanák meg a barakkok közti sáros teret. Hiába mondja Kertész, hogy Buchenwaldban mi sem volt természetesebb, mint egy fejlövés, ha az apró tragédiákat is síró hegedű kíséri."

Az MTI történelemtanárokat kérdezett a Sorstalanság filmes adaptációjáról. Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke szerint a Sorstalanság nagyon fontos film, amely amellett, hogy művészeti alkotás, nagyon jól használható az iskolai oktatásban, a történelem- vagy magyarórákon.
   
Rámutatott: a történelem tanításában lényeges, hogy a politika eseményei mögött a háttérben megjelenjen az egyes ember, a mindennapok világa; a történelem ettől válik megélhetővé és megérthetővé.
   
Az oktatás szempontjából azt is hasznosnak vélte, hogy a filmben a diákok egy tizenéves kortárs szemével láthatják az eseményeket, és megdöbbenhetnek, mennyire más világban és más problémákkal élnek.
   
Az Etyeken, egy általános iskolában tanító történelemtanár szerint a filmet annál fiatalabb korban is meg lehet nézni, mint amikor a könyvet érdemes elolvasni. A film ugyanis műfajából adódóan könnyebben fogadható be; a kép és a hang együttes megjelenítése, egyáltalán a film a mai világhoz sok szempontból közelebb áll, mint
az olvasás - mondta.
   
Miklósi László szerint a diákok közül többek fejében meg kell forduljon, vajon ők hogyan cselekednének egy hasonló helyzetben.   

"Ha ezt elérte a film, akkor a legtöbbet tette, amit tehetett" -  mondta.
   
Fenyő D. György, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke, aki a filmforgalmazó, az Intercom felkérésére oktatási segédanyagot készített a Sorstalansághoz, úgy vélte: már 13-14 éves kortól meg lehet nézni a filmet, a hihetetlenül intellektuális, nehéz nyelvezetű regény befogadására viszont csak később érnek meg a gyerekek.
   
Véleménye szerint a filmen nem a történelmi-dokumentarista, hanem érzelmi, lélektani, személyiségbeli hitelességet lehet számon kérni. Terméketlennek ítélte a könyv és a film közti azonosságok és eltérések aprólékos méricskélését, többi között a műfaji különbség miatt.
   
Egy történelem-tanárnő a vetítés utáni rövid beszélgetésen azt mondta: neki nagyon tetszett a film, többet adott a regénynél.