© Stiller Ákos

hvg.hu: Úgy tapasztalom, hogy aki találkozott önnel vagy a műsoraival, annak ez meghatározó élménye maradt. A mai napig fellép gyerekeknek szóló produkciójával, a képernyőn mégsem látható, legfeljebb interjúalanyként.

Levente Péter: 1965-tól 1980-ig csak a ZsebTV-ben játszhattam. Amióta mi, vagyis Döbrentey Ildikó és én műsorcsinálóként is kapcsolatba kerültünk a tévével Takács Vera szerkesztő jóvoltából, egyetlen alkalommal derült ki, hogy kinek van talentuma a televíziózáshoz, ez pedig Hankiss Elemér elnöksége alatt volt. Hatvanvalahány produkciós iroda nyílt az MTV-ben, és amelyik ismételhető műsort szállított, az működött. Várkonyi Gábor és ifj. Elek Ottó is nyitott egyet, ők kerestek meg bennünket, és meg is egyeztünk egy estimese-sorozatról, ez lett az Égbőlpottyant mesék. Aztán a Hornék alatt helyzetbe hozott régi-új vezetés visszaállította az „osztályrendszert”, visszatértek a hivatalos tévések.

hvg.hu: Ha jól emlékszem, a nyolcvanas években sem nagyon volt képernyőn. Szerepléseit leginkább a Rodolfó mesteréhez hasonlíthatnám: bár egy ország ismerte, aki látni akarta, annak személyesen kellett elmennie egy előadására.

L. P.: Ez így volt, ráadásul vele akkor sokszor szerepeltem együtt színpadon. A tévében viszont keveset. Mondta is Takács Vera rendező, hogy nem szeretné, ha a zenepedagógus Bartalus Ilona után a Levente-Döbrentey páros is elmenne Kanadába. Hívtak ugyan minket külföldre, ahol három év nyelvtanulás után már műsorunk lett volna, de arra jutottunk, hogy a magyar gyerekektől miért vennénk el a talentumunkat? Odaát van dollár, nekünk meg itt van a saját, eredeti koncepciónk. Minek menjünk el konkurálni a Walt Disney-vel, amikor itt mi vagyunk a Walt Disney. Azaz csak lehettünk volna, ha legalább az egyik sorozatunkat hagyják befutni. De a vége előtt mindig leállították. Az első bakelitlemezünket is majdnem bezúzták 1984-ben, végül csak a fellépéseinken terjeszthettük. Például a Film, Színház, Muzsika is 1994-ben közölt rólam először interjút, miután 1961 óta éjjel-nappal színen voltam. Úgyhogy most sem érzem magam mellőzöttnek.

hvg.hu: A Zsebtévét nem állították le…

L. P.: Igen, azt én mondtam le, tizenöt év után. Azért, mert - ahogy mondani szoktam - nem szeretem a veterán levest, vagyis amit egy babérból főzünk életünk végéig. A Móka Miki egyébiránt Tóth Eszter ötlete volt, és Szabó Attila rendező - a Süsü, a sárkány rendezője - tette igazán nézhetővé. Ő találta ki Hakapeszi Maki figurájához Kemény Henriket, Bunyós Bálinthoz Szőlössy Irént, a Furfangos Frigyes mesterhez pedig azt, hogy a labdabábot én mozgatom, Kemény Henrik pedig beszél rá rekedt hangon. Szóba jött Móka Mikinek Tordy Géza, vagy Móka Miminek Ronyecz Mária, de inkább olyat választottak, aki bábozni is tud, én pedig akkor a Bábszínházban dolgoztam. De a bábozás ugyanúgy nem elégít ki, ahogyan a pantomim és a színészet sem. Nekem ezek csak eszközök ahhoz, hogy elérjem a célom: hogy a velem kapcsolatba kerülő, első élményeit gyűjtő gyereknek, felnőttnek olyan lelki erőt és szellemi patronokat adjak, amitől az önbizalomhiányát vagy a végtelen önbizalmát ő maga tudja rendíthetetlen önbizalommá változtatni. Én rejtett, didaktikus módon tanító művész vagyok, vagyis pedagógiai eszközökkel készítek művészi műsort. Amit a Zsebtévében feltaláltam, s másutt is folytattam, az a gyerekekkel való társas kapcsolat. A mi műfajunkban ugyanis a gyerekek gyakran díszlet- vagy illusztrációszerepet kapnak, törpe felnőttként affektáltatják őket. Mi lelki kontaktust teremtünk velük, a pontos szituációt és a szerepet ismeretjük velük, a dialógust rögtönzik. Soha nem mondtak betanult szöveget, ettől természetes, hiteles és derűs az eredmény. Csak a felnőtt alkotóknak kell nagyon precízen felkészülniük.

Stiller Ákos

hvg.hu: Ehhez azonban elég sokat kell a gyerekkel foglalkozni.

L. P.: Rendszeresen és katartikusan. A művészi alkotás mellett Döbrentey Ildikó és én is folyamatosan tanítunk óvodástól egyetemistáig. Nemrég odajött hozzám egy nagypapa: nézze, ott a lányom, most harmincnégy éves. Maga egyszer egy színpadi szülő-gyerek szerepcsere játék során azt mondta neki, hogy mindig a nő nyújt kezet. A kislány azóta előre köszön, és nyújtja a kezét, kivéve ugye az idősebbeknek. S feltehetően azt sem mondja, hogy csókolom, mert ez a másik heppem. A szocializmus egyik legcinikusabb maradványa a formák degradálása, például ahogyan az értelmetlen köszönést megvalósították Magyarországon. A csókolom ugyanis csak a szerelmesek között érvényes köszönés, s most egy jó nyelves csókra tessék gondolni. De az én feleségemnek más férfiak csak azt mondhatják: kezét csókolom! Mert majd én csókolom őt! Gondolkodjunk, ne engedjük ezt át másoknak! Aki nem mond le az önálló gondolkodásról és döntésről, az következetesen cselekszik, s vállalja a döntéséért az esetleges hátrányokat is. Magatartáskultúra címen tartok előadásokat szerte az országban pedagógusoknak, tantestületeknek, szülőknek, a felnövekvő nemzedékek érdekében.

hvg.hu: De hát annak idején nem csak Hornék jöttek, hanem velük együtt a kereskedelmi csatornák is, akik más tempót diktálnak. Megváltozott a médiaközeg, a gyerekekre csőstül zúdulnak a képi információk, és az ön műfajával talán nem is volna egyszerű megfogni őket.

L. P.: Igen, gyors a ritmus, de akkor miért gyorsítanak még rá? És miért nem hagynak mást, hogy lassítson? Mi a csönd művészei vagyunk, nálunk például nincs tapszene az előadás végén. Felrakom lemezen Döbrentey Ildikó versét s Gryllus Vilmos angolkeringőjét, lemegyek a nézőtérre és mindenkivel összeérintem a kezem, így köszönök el. Az előadásaink mindig bizonyos korosztálynak szólnak, előre megmondjuk, melyiknek. Az óvodáskorúaknak például lassabb metronómmal játszunk, mint az elemi iskolásoknak, de végül mindkét korosztálynak ugyanolyan hosszú előadást tartunk. A családoknak egy harmadik változat készült. A mi kacagó koncertjeink nem jobbak, mint a többieké, hanem mások. Szerintünk egyedi szín a kulturális palettán.

A gyermeket nem tekintjük egyenrangú partnernek, vagy kis felnőttnek, legfeljebb papíron egyenjogúnak. Félre van ez értve és magyarázva. A gyerek kiszolgáltatott lény, az a csodálatos, hogy üres, fehér lapjára, elölről kezdhet mindent jegyezgetni. Óriási felelősség, hogy mit lát-hall tőlünk. Én a nyitottsággal és a természetességgel érek el eredményt náluk, s rajtuk keresztül a szüleiknél is. A színházban a hetven-nyolcvan perces előadásainkat több száz óvodás, kisiskolás üli végig, pedig nincsenek benne akciójelenetek.

Stiller Ákos

hvg.hu: De mégis: talán ez a személyes kontaktuson és a személyes varázson alapuló műfaj mégsem tévére termett?

L. P.: Nem így van. A talentum olyan, mint a kibányászott gyémántrög. Szépsége és értéke attól függ, melyik ékszerész kezébe kerül. Mi minden csiszolásban képesek vagyunk mívelni a talentumot, tehát minden médiumra transzponálni tudjuk. Ki van ez találva, csak időnként elbuktatják a pillanatemberkék. Míg annak idején a három T szabályozta a kulturális életet, most van helyette a három P: a parancsra tevés, a pótcselekvés és a pazarlás.

hvg.hu: A köztelevízió forráshiánnyal küzd, és a kereskedelmi csatornák is arra hivatkoznak, hogy az alacsony nézettséget hozó gyereksávra nem tudnak annyi pénzt költeni, amennyi saját gyártású, jó szellemű programokhoz kell.

L. P.: A mi műsorunk esetében nem kellett nagy formátumban gondolkodni. Volt persze, aki finnyáskodott, szegényesnek tartotta a kartonlapból kivágott gyerekrajzokat. A lényeg azonban az, hogy amikor elkezdtük Döbrentey Ildikóval az Égbőlpottyant meséket, a beküldött gyerekrajzok Walt Disney-szemű kopírozások voltak, aztán három évvel később már csak eredeti, ötletes gyerekrajzokat kaptunk. Ilyesmi egyetlen újságnak sem volt téma, pedig nem nekem lett volna fontos, ha megírják, hanem a magyar kultúrának, s a gyerekek rajzkultúrájának.

hvg.hu: Van azért otthon tévéje?

L. P.: Van, a szekrényben, gondosan elzárva. Nagyjából tudom, mi folyik a tévében, naponta nézünk ugyan bele, de úgyis ugyanaz megy. A gyerekműsorokkal is ez a helyzet.

hvg.hu: A legismertebb amerikai rajzfilmek szellemiségével szemben ön a fair play-t hirdeti. Például a vesztesnek is gratulál.

L. P.: Igen, mert az életben minden egy társasjáték, aki ebben részt vesz, az időnként veszít vagy nyer. Az amerikai rajzfilmekben a vesztes megalázó helyzetbe kerül. A társasjátékban a vesztes szokott gratulálni a győztesnek, de nekem régen megtanította a nagybátyám, hogy bizony a győztes is gratulál a vesztesnek. Muszáj gratulálnia, hogy a vesztesnek legyen kedve újabb játszmát játszania. Ha megalázó helyzetbe hozom, nem lesz kivel játszanom legközelebb.

Pártpolitikusaink például a vetélkedésben a Pál utcai fiúk szintjén állnak, ezzel rossz példát mutatnak. Én jobboldali vagyok, de jobb szeretem úgy mondani: jobbkezes vagyok, aki ettől még nem csonkolta le a bal kezét, s nem is tesz úgy, mintha nem létezne. Ezt a torzó emberek csinálják. Mind a jobbkezesek, mind a balkezesek számíthatnak a másik kezükre, s a másik emberre is, amikor szükségük van rá.

Visszatérve: legalább ilyen rossz minta, hogy a rajzfilmekben gyakran a fizikailag megsemmisített figurák is feltámadnak. A gyerekek azt képzelik, hogy tényleg nyugodtan fejbe lehet csapni valakit. Ez a gyalogkakukk-szindróma, a legcinikusabb példamutatás. Ezekből nő ki a Rambo, amit én megnézek ugyan, de egy óvodásnak nem mutatnám meg.

hvg.hu: Nem akarja a veteránok levesét kanalazni, mondta. De azért gondolja, hogy újra lehet éleszteni olyan - nevezzük így - brandeket, formátumokat, mint a Zsebtévé?

L. P.: Én mindenesetre próbálkoztam ilyesmivel, 1990-ben beadtam egy retrospektív sorozatra való forgatókönyv-javaslatot a köztévének. Arról szólt, hogy miként kellene a kor követelményeinek megfelelően, nem nosztalgiából újrakezdeni a korábban bevált produkciókat.

hvg.hu: Kérdés persze az is, hogy Levente Péter helyettesíthető-e?

L. P.: Nem, Levente Péter csak a hozzáállást tudja átadni a fiatal követőknek, inspirálni tudja őket. Ha szükségem volna ilyen művészre, pár hónap alatt megtalálnám, mert nagyon jó színészek vannak az országban. Tehetségesnek kell lenni, s nem kell hozzá egyetem. De a produkciók újraélesztését nem az akció dúsításával, a tempó gyorsításával kell megoldani, mert az primitív dolog. S egyébként is, a különböző korosztályoknak különböző a tempóigényük. Én elsősorban esti mesét vállalnék, amelyet este hét óra harminc és nyolc között kell leadni. Mert az az első, hogy ott törjünk be, s a véres, felzaklató hírek között legyen tizenöt perc béke és nyugalom.

© Stiller Ákos

hvg.hu: Személyesen is tapasztalja, hogy zaklatottabbak a nézőtéren ülő gyerekek?

L. P.: Igen, hogyne, de csak egy-egy gyerek. Rossz gyerek szerintem nincs, csak beteg és egészséges. Egy-egy agresszív gyerek képes megzavarni az előadást, a mi pianissimóink alatt nem bír a fenekén maradni, mindenbe belebeszél. A Halász Jutkánál ilyen nincs, ott beindul a kétezer watt és kész. Én szellemi kapcsolatteremtésre is törekszem, a velünk találkozó ember óvodástól felnőttig, utcaseprőtől a királyig méltósággal viselkedhet. Most ősszel mondta egy törökbálinti apuka, hogy a mi előadásainkon minden gyerek királylánykának és királyfinak érezheti magát. Aki viszont erre a kapcsolatteremtésre éppen alkalmatlan, annak nem engedem, hogy a többi gyerek életre szóló élményét elrontsa, gyöngéden rábírom, hogy vállaljon egy szerepet vagy sétáljon ki. Ez utóbbi évente egyszer fordulhat elő.

hvg.hu: Önnek erős küldetéstudata van...

L. P.: ...inkább elszámolástudatom. Nem önmegvalósítás a célom, hanem önismeretre törekszem, hogy az egyébként magas hibaszázalékomat öregségemre csökkenthessem.
 
hvg.hu: Ha ennyire tudja, mit kell tennie, nem vágyik arra, hogy visszatérjen a képernyőre?

L. P.: Rákosi Jenő dédnagybácsim nyilatkozta egyszer, hogy sosem kuncsorog munkáért, hanem megvárja, hogy a teljesítményét ismerők keressék meg őt. A hozzá illő felkérést elfogadta, a hozzá nem illőre javasolt mást. Engem tehát fel lehet hívni, de én nem ajánlkozom, s nem pályázom. A Fidesz-kormány alatt sem tettem. Engem pusztán azért ne válasszanak ki, mert jobbkezes vagyok. Nem nekem hiányzik a képernyő, hanem a mi műfajunk színe hiányzik onnan.

hvg.hu: De amíg nem az Égbőlpottyant megy a tévében, addig más van a tévében.

L. P.: Az már nem az én felelősségem, én így is rengeteget dolgozom.

hvg.hu: A régi adások jóformán eltűntek, legfeljebb akkor lehet látni egyet, ha valaki feltölti egy videómegosztó oldalra.

L. P.: Pedig a mi adásainkra jellemző, hogy időtállóak, ismételhetők. Nem is kaphatók, mert akik megszerezték a kiadási jogot, olyan méltánytalan szerződést ajánlottak, amibe nem mentem bele. Aki néző felvette videókazettára, az terjeszti, ha meg valaki le tudja tölteni valahonnan, hát csak töltse. Ad az Isten nekem így is mindennapi kenyeret, a csudálatos harmadik generációs közönségünk pedig folyamatosan munkát. Nekünk sosem volt szükséges kapaszkodni, csupán a megszolgált bizalmat igyekszünk megőrizni.