Maga a művész így kommentálta a vásárlást: "Van egy tizenegy éves fiam. A pénz az ő taníttatására megy majd". A grafikát amúgy egy árverésen szerezte meg a múzeum.

Pasche 24 évesen, a Royal College of Art elvégzése után került közel a Stoneshoz; maga Mick Jagger bukkant rá. Az énekes elégedetlen volt a lemezkiadók tervezőgrafikusaival és új tehetségek után nézett. Pasche először egy turnéplakátra kapott megrendelést Jaggeréktől, de egy logó elkészítésére is felkérték. Mint a lapnak meséli, Jagger egy indiai szimbólumot látott volna szívesen logóként, Kali hindu istenség ábrázolásait mutogatta, de ez a felfogás Pasche szerint már akkor "kissé divatjamúlt" lett volna. A fiatal grafikus más motívumot keresett; "valami lázadót".

"Ahogy beléptem a Stones irodájába, ott volt amit kerestem" - emlékszik vissza. Szemtől-szemben Jaggerrel "az első dolog, amit észreveszel, az ajkai és szája nagysága".

A motívum meglett tehát, s a kész logó - amely kissé a képregények esztétikáját ötvözi a pop art formavilágával - először 1971-ben jelent meg a Sticky Fingers című Stones album borítóján. Ez a lemez egyébként sok kritikus szerint az együttes legjobbja. Azóta a zenekar védjegye a kinyújtott nyelv és az ajkak, s különféle formákban, értelmezésekben a mai napig elkíséri a zenekart. Egykor a lázadás gesztusa, ma már inkább a rockbiznisz, a merchandising kapcsolódik hozzá, de mégis, a popműfaj talán legtökéletesebb vizuális jele a kiöltött nyelv.  "Megdöbbentő, hogy máig milyen népszerű" - mondja a művész. "Rendszeresen kapok emaileket ilyen szöveggel, hogy: most tetováltattam a karomra".
 
Pasche ötven fontot kapott akkor a munkájáért, s amikor a zenekar levédette a logót, jogdíj járt neki is a megjelenések után, ám ezt később értékesítette.