szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Stieg Larssonnak, a Millennium trilógia néhai szerzőjének két korai tudományos-fantasztikus írására bukkantak Stockholmban - jelentette be kedden a Svéd Nemzeti Könyvtár.

A novellákat az akkor 17 éves kezdő író a svéd Jules Verne sci-fi magazinnak küldte el publikálás reményében, ám a folyóirat visszautasította közlésüket. A magazin három éve a könyvtárnak adományozta archívumát, és ebből került elő Larsson The Crystal Balls (A kristálygömbök) és The Flies (A legyek) című munkája.

A svéd bestsellerírónak nem volt módja belekóstolni a siker ízébe, mivel 2004-ben, ötvenesztendős korában szívinfarktus következtében elhunyt, még mielőtt a nagy sikerű Millennium trilógia első része, A tetovált lány megjelent volna nyomtatásban. Larsson tízkötetesre tervezte a Millennium-sorozatot, de a negyedik könyvnek már csak a felével készült el halála előtt. A trilógiát világszerte több mint 20 millió példányban adták el. Hakan Farje, a könyvtár szóvivője szerint a Larsson hagyaték örököseire vár annak eldöntése, publikálják-e a zsengéket.

 

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Kult

Galilei két ujját is kiállították

Galileo Galilei két ujját - amelyeket a holttestről a XVIII. században távolítottak el - állította ki a firenzei Tudománytörténeti Múzeum abból az alkalomból, hogy az itáliai csillagász nevét vette fel.