szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Vasárnap ért véget a 7. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, melynek 1500 eurós díját a közönség szavazatai alapján A bűnösség vélelme (Presumed Guilty) című mexikói film nyerte.

A bűnösség vélelme (Presumed Guilty) című mexikói alkotás nyerte a november 7-én zárult 7. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál 1500 eurós közönségdíját. Roberto Hernandez és Geoffrey Smith 2008-as filmje megdöbbentő tényeket tár elénk a mexikói igazságszolgáltatásról: kiderül, hogy a vádlottak 93 százaléka nem találkozik bíróval, a fogvatartottak 93 százalékának nem mutattak letartóztatási parancsot, a rendőröket pedig a letartóztatások száma szerint teljesítménybérezik.

A Verzió Film Alapítvány 100 ezer forintos különdíját - mely a leglátogatottabb és a legtöbb szavazatot kapott magyar filmnek jár - Takács Mária Eltitkolt évek című 2009-es mozija kapta, amely tizenegy leszbikus nő vallomása szexuális identitásról és személyes küzdelmekről a Kádár-korszakban. Lixin Fan Az utolsó vonat (Last Train Home) című filmje nyerte a Duna Televízió Díját, a film képi és drámai megvalósításáért. (Az utolsó vonatot a Duna TV 2011-ben tűzi műsorra.)

A Nairobi Love Story központi témája a házasság
©

Az idei Verzió filmfesztiválon 3900 - a tavalyinál 25 százalékkal több - látogató volt kíváncsi több mint 60, merész hangvételű dokumentumfilmre: a kortárs európai, ázsiai és tengerentúli dokumentumfilm-termés egy szeletére.

Az alkotások idén is markáns témákat állítottak a középpontba. Betekinthettünk az egyiptomi szemétszedők életébe: az idei nyitófilm A szeméthegyen túl (Garbage Dreams) című egyiptomi, amerikai alkotás volt (ld. keretes írásunkat), amely számos fesztivál nagydíját tudhatja magáénak. Terítékre került a meleg és leszbikus identitás, a házasság két különböző etnikai csoportba tartozó fiatal között, az afgán megasztárok élete, a kínai vörös turizmus, a hippi kommunák, a gyermekházasság.

Garbage Dreams
Osama, az egyik fiú
©

Mai Iskander A szeméthegyen túl (Garbage Dreams) című filmje Kairó nyomornegyedeibe kalauzol, ahol közel 60 ezer ember él szemétgyűjtésből és feldolgozásból. A Zaballeenek nyugodt világa egy csapásra megváltozik, amikor felismerve a remek üzleti lehetőséget, külföldi cégek vetik rá magukat a város által kiokádott szemétre.

 

A fekete-fehér film három fiú történetén keresztül mutatja be a legnagyobb kairói szemétfalu, Mokattam életét. Mindhárom kamasz beleszületett a „szakmába”, nem volt választási lehetőségük. A filmről bővebben itt olvashat.

A Nemzetközi Panoráma filmjei a kínai, bolgár, kongói, etiópiai és csecsen elvándorlási trendeket mutatták be egy-egy család történetén keresztül. A holland Movies that Matter vendégfesztivállal együttműködésben vetített filmek - nepáli, közel-keleti alkotások - az emberi jogokat, jogsértéseket járták körül.

A Magyar Panoráma gondolatébresztő, a magyar társadalmi problémákat egyedi perspektívából szemlélő alkotásokat tűzött műsorára. A retrospektív programok között szerepeltek szovjet expedíciós filmek, 1926-1934, valamint az 1945-48-as időszakban készült különféle pártok promóciós kampányfilmjei, valamint Magyar híradó-, dokumentum- és rövidfilmek 1945–1949-ból.

Tíz magyar emberi jogi témájú alkotás került az idei fesztivál programjába: Csáki László Bádogváros, Takács Mária Eltitkolt évek, Cseke Eszter Fata Morgana, Kis Anna, Nagy Viktor Oszkár, Trencsényi Klára 3 esküvő, Petényi Katalin, Kabay Barna Hitvallók és ügynökök, Mészáros Antónia Megtagadva, Tóth Artin: Sebek – Check Point Jozef, Nagy István Sorsod Borsod, Zámborszki Ákos Utolsó előadás valamint Takács István Gábor Jogtalanul (TASZ) című filmje.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
hvg.hu Kult

Hatalmas szemétdombon, bűzben és mocsokban éltek – visszasírják

Mai Iskander A szeméthegyen túl (Garbage Dreams) című filmjével vette kezdetét november 2-án a 7. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm-fesztivál. A doku-Oscarra is jelölt alkotás Kairó nyomornegyedeibe kalauzol, ahol közel 60 ezer ember él szemétgyűjtésből és feldolgozásból. Nyugodt világuk egy csapásra megváltozik, amikor felismerve a remek üzleti lehetőséget, külföldi cégek vetik rá magukat a város által kiokádott szemétre.

Lukács Andrea Shake

A műlábú szerelmes, a homoszexuális rendező és az afgán megasztár

A 7. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm-fesztivál idén november 2-án nyitja meg kapuit a világra kíváncsiak előtt három budapesti és egy pécsi moziban. A közel-keleti és az afganisztáni valóságot egy izgalmas szerelmi történeten, egy szexuális tabudokun és az afgán megasztáron keresztül ismerhetjük meg.

hvg.hu Kult

Készüljön fel Angelina Jolie Balkán-filmjére!

Bár a legtöbb embert maximum Angelina Jolie és Brad Pitt emlékezteti mostanában a délszláv háborúra, az egykori Jugoszlávia területén élők számára ez még a színes-szagos közelmúlt.

hvg.hu Kult

Afrikai szerelmi történet: két év után is tilos a csók

A november 2-7-ig tartó 7. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm-fesztiválon Maria Weber Nairobi Love Story című filmjét is levetítik. A kenyai Rómeó és Júlia története kicsit eltér a Shakespeare-hősök drámájától: a végkifejlet nem halálos, de lagalább annyira drámai. Mit jelent a házasság és mikor jön el az ideje? Aktuális kérdések és reális válaszok cukormáz nélkül, Afrikából.

hvg.hu Tech

Rakétából készült bográcsban rotyog a bajkonuri pörkölt

A november 2-án induló 7. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm-fesztiválon mutatják be a Space Tourists című alkotást, amely egyszerre mesél a kommercializálódó űriparról és a rakéták árnyékában élő, csaknem elfeledett emberekről. Sztalker és Solaris rajongóknak egyenesen kötelező a svájci dokumentumfilm megtekintése.

Későn ébredt a Fradi, 2-2-es döntetlen a Dinamo Kijev ellen

Későn ébredt a Fradi, 2-2-es döntetlen a Dinamo Kijev ellen

Engedjék be soron kívül a vallási vigasztalást végzőket az egészségügyi intézményekbe – kéri Kásler

Engedjék be soron kívül a vallási vigasztalást végzőket az egészségügyi intézményekbe – kéri Kásler

Egy elromlott vezeték miatt kevesebb gáz jön az országba

Egy elromlott vezeték miatt kevesebb gáz jön az országba