„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Stradivari-cselló tört el balesetben a madridi királyi palotában, az udvar azonban nem közölt részleteket a több évszázados és kincset érő hangszerrel történtekről.
Az El Mundo című napilap úgy értesült, a hangszer leesett egy asztalról egy fotózás során, a palota azonban nem erősítette meg ezt a hírt, csak annyit közölt, hogy a baleset mintegy három héttel ezelőtt történt.
A csellót a névtelenséget kérő udvari forrás szerint meg lehet és meg is tudják javítani. A cselló a XVII. századból való, az a rész, amely eltörött - a "nyak" és a "test" között - viszont XIX. századi és akkor került a helyére, amikor először restaurálták a csellót.
A palota nem közölte a hangszer értékét sem. A cselló két hegedűvel és egy brácsával együtt, a Kvartettként emlegetett négyes részeként szerepel a spanyol udvar műkincsgyűjteményében.
Az El Mundo szakértőkre hivatkozva azt közölte, hogy a hangszer árverésen 20 millió eurót érne.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.