szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Visszahívtak az üzletekből egy nemrég kiadott, 1972-es dokumentumfilmet tartalmazó DVD-t, amely a Nol.hu nyomozása szerint arra vezethető vissza, hogy a fülszöveget író Kornis Mihály a jelenlegi helyzetre vonatkoztatta a szocializmus filmjének történéseit.

DVD-lemezen jelentette meg nemrég a Balázs Béla Stúdió két filmjét, az 1972-es A határozatot és az 1970-es Gazdag A válogatást a Műcsarnok és a Filmarchívum helyébe lépett Man-Da (Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet). A terjesztőkhöz kiküldött példányokat azonban a kiadó váratlanul visszahívta - értesült a Nol.hu.

A határozat című dokumentumfilm - idézi fel a Nol.hu - leleplezi, hogy a felcsúti TSZ-elnököt az emberek megtévesztésével miként teszik el az útból a járási pártemberek. Lelepleződésüket azonban a pártállam nem engedte közzétenni, tizenegy évre betiltották a filmet - áll a cikkben.

A lemezborító fülszövegét Kornis Mihály írta és az áll benne: „Aktuálisabb ma, mint valaha. Hogy működik egy diktatúra, miért lehet egyáltalán sikeres? De szükségképpen miért nem lehet tartós ez a siker?”. A Nol.hu értesülése szerint emiatt a szöveg miatt gyűjtötték be az összes DVD-példányt.

A ManDa terjesztési menedzsere a lapnak azt nyilatkozta, hogy technikai hiba miatt hívják vissza a lemezeket, a főigazgató azonban úgy nyilatkozott, azért hívatta vissza a példányokat, mert nem kíván "hozzájárulni semmilyen politikai interpretáció megjelentetéséhez. Az egy DVD-n megjelent két alkotás önmagáért beszél, nem igényel semmilyen magyarázatot”.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!