Babusa János alkotását Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke avatja fel az egyetemi istentiszteletet követően, amelyet Balla Péter, a KRE rektora tart - közölte Zsengellér József, a kar dékánja szerdán az MTI-vel.A püspököt palástban ábrázoló szobor Nagy Piroska nyugalmazott orvos adományából készült el, és a Hittudományi Kar udvarán kap helyet, ott, ahol eddig ideiglenesen a Kálvin-szobor állt. Utóbbit már visszaszállították a Kálvin térre - jegyezte meg.Zsengellér József elmondta, hogy a szoboravató kapcsolódik a KRE-n megrendezett "tréninghéthez", amelynek programjai az egyetem karai közötti jobb kapcsolatépítést szolgálják, valamint kötődik az október 23-i ünnepségekhez is, amikor Ravasz László "a református megújulási mozgalom élére állt".Az 1882-ben született Ravasz Lászlót a kolozsvári református teológiai akadémiáról választották meg 1921-ben a dunamelléki egyházkerület püspökének és a Kálvin téri református templom lelkészének.A Horthy-korszakban a Protestáns Szemlét, az Egyetemi Lapokat, a Református Szemlét és az általa alapított Az Út című lapokat szerkesztette, közben átdolgozta Károli Gáspár bibliafordításának újszövetségi részét.Ravasz László 1948 májusában a kommunista hatalomátvétel miatt minden tisztségéről lemondott, 1953-ban lelkészként is nyugdíjba vonult. Az 1956-os forradalom alatt rövid időre visszakapta püspöki címét, majd Leányfalun élt 1975-ben bekövetkezett haláláig.
Ravasz László szobrot kapott a Károli Egyetemen
Felavatják Ravasz László református püspök bronz mellszobrát csütörtökön a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Hittudományi Karán Budapesten.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.