Cézanne csodálatos paleolit diétája
Mi kell ahhoz, hogy élvezze Cézanne-t? Legyen egy igazán eredeti ötlete. Nem kell több, elég egy. Bármilyen területen.
Megnyílt a Szépművészeti Múzeumban a Cézanne és a múlt – Hagyomány és alkotóerő című kiállítás.
Kit érdekel?
Azt, aki szeretné megérteni az „új” szó jelentését. Ezt a szót ugyanis félreértik sokan. Merő politika az egész.
Mi kell ahhoz, hogy értsük Cézanne-t és értsük az „újat”?
Szeretünk az ötleteinkkel dicsekedni. Egy film, egy új applikáció okostelefonra, egy friss kormánybuktató mozgalom. Még fel is lelkesedünk, amikor a romkocsma asztalánál merengve, a munkahelyi cigiszünetben, vagy edzés után az öltözőben lendületesen magyarázzuk a hallgatóságnak, miként kaphatna lángra az isteni szikra. Csakhogy majdnem minden esetben kiderül, hogy a jó ötlet buta, erőtlen, a többiek nem osztják, vagy ha a többiek mégis osztják, az inkább udvarias baráti gesztus.
Az újdonság a művészetben és a tudományban egy elképesztően összetett helyzet rendkívül egyszerű következménye. Könyvtárnyi kutatás foglalkozik azzal, hogy miként születhetett meg a gőzgép, a relativitás elmélete, vagy éppen az impresszionizmus. Mind ugyanúgy: az újítók átverekedték magukat a kor rögeszméin és mélyen beágyazott eszmerendszerén.
Paleolit diéta
Mondunk egy hétköznapi példát: az európai ember étkezése a gabonafélékre épül. Könnyű elképzelni, hogy minden gabonafélét kiveszünk az étrendünkből, de megvalósítani már sziszifuszi munka. Bárki tehet egy kísérletet, üljön le, és írjon egy 50-es listát mindazokról az ételekről, amit eddig fogyasztott. Mennyi idő volt? 10 perc? 12? Aztán írjon egy listát azokról, amiket ezután gyűr le a torkán, gabonafélék nélkül. Természetesen az utóbbi listán is korrekt főtt ételek szerepeljenek, a tárkonyos szarvas ragú levesnek nem ellenpárja az alma. Mennyi idő volt? Hány alkalommal kellett rájönni, hogy egyik-másik tétel mégis tartalmaz gabonafélét? Na ugye.
Az újdonság igazi szabadságharc. Az alkotó közösség és tagjainak gondolkodásában mélységes mélyre elültetett, kidolgozott, többszörösen igazolt rendszeréből nehéz szabadulni. Mindenhol liszt, búzadara, árpa, rozs, tésztafélék. És valahogy felbukkannak a nagy elmék, akiknek nem feltétlen a végső igazság felismerése az érdemük, de a paleolit étkezés feltalálása mindenképpen újat hoz a gondolkodó világnak. Még akkor is, ha egy idő után a paleolitot rúgja fel valaki és kitalál egy friss menüsort.
Kétszáz évig Newton fizikája le tudta írni a világot, aztán egyszer csak jött egy szabadalmi hivatalnok, holmi Albert Einstein, aki valahogy képes volt olyan ötlettel előállni, ami a Newton-i világképen túlról származott. Megjelentek a bohókás impresszionisták, és felrúgták az akadémiai festészet rögeszméit.
Cézánne az impresszionistákkal együtt kitört az akadémiai festészet tudományosságából és azon túl kitört az impresszionista színfoltok tohuvabohujából is.
Ő ugyanis, akárcsak az impresszionisták, azt akarta megfesteni, amit lát és nem amiről tud. Ezt a törekvést Ernst Hans Gombrich művészettörténész írta le a legpontosabban: egy reneszánszból és antikvitásból művelődött festő és az iskolái anatómiát tanult, prespektívát, fénytörést, optikát. Tudásával az elképzelt jeleneteket és portrékat elemeire bontották, majd újra felépítették – és mivel tudományosan tették mindezt, pontos, részletgazdag, és majdnem kivétel nélkül gyönyörű képek kerültek ki a műhelyekből. Tudták, mi az, amit alkotó szemükkel látnak, és e tudott anyagot vitték vászonra.
Egy impresszionista azonban arra törekedett, hogy kiiktassa ezt a köztes állapotot. Hiszen amikor egy párizsi pályaudvaron vagy a Szajna partján egy piknikre látogatott, másodpercenként milliónyi képi benyomás, impresszió érte. Nem hánthatta le a szöveteket a modellekről, hogy anatómiai elemzésnek vesse alá a kalauzt vagy a kurtizánt. E benyomást színfoltokban, vibráló alakokban, pasztelles ecsetvonások között áttörő fényben adták tovább. Szerintük ez az istenadta valóság: a benyomás tudás és interpretáció nélkül.
Eddig rendben is van, gondolta Cézanne, de ezt a nyughatatlan, izgága, fárasztó és rendetlen színorgiát meg kell nyugtatni. Nem rendezni, csak nyugtatni. Mindjárt rátérünk, hogyan.
Szeresse a közhelyeket
Aki újat alkotott, az felhasználta a régit. Sőt, a közhelyeset. A semmiből ugyanis nem érkeznek ötletek, az ötletek az eddig felhalmozott ismeretekből, befejezett gondolatokból, késztermékekből, esetleg befejezetlen próbálkozásokból, tévedésekből pattannak ki. Ezért nehéz gabona-diétáról paleolit diétára áttérni, hiszen aki a malomipari alkotóközösségből érkezik, annak a feladatról a dagasztás, az alapanyagról a liszt jut eszébe. Valahogy az újítók mégis képesek felfedezni a malomkövek között a fokhagymapucolót és a zöldségpárolót. Erről pedig lassan, sok próbálkozáson keresztül összeáll az új konyhaművészet.
James Watt sem alfától ómegáig találta fel a gőzgépet, próbálkozásokat és gondolaforgácsok gyúrt össze egyszer így, egyszer úgy. Edison és az izzó – dettó. Végül lett gőzgép, izzó, vetítőgép, jazz, újhullám. És Cézanne?
Ő is e felsorolásban talál otthont. A boldog békeidőkben, amikor rögeszmésen kísérletezett a szülővárosában Aix-ben, nem csak ő kereste ezeket a nyugodt, de kifejező formákat. Az art nouveau, vagyis az új művészet többek között az építészetbe emelte át az európai akadémia festészet szemével talán naivnak tűnő ázsiai ábrázolások formáját: asszimetrikus kanyargós vonalakat, letisztult foltokat, a geometrikus formához közeledő egyszerű alakzatokat. Cézanne végül ezekben találta meg a rejtély kulcsát: „kezeld a természetet a henger, a gömb és a kúp formáján keresztül.”
Ki posztimpresszionistának nevezi, ki a kubisták előfutárának, Picasso és Matisse „mindannyiunk apjának” tartja.
Legyen kitartott
Aki újat alkot, kiváltságos helyzetben van. Az újdonság ugyanis rendkívül idő- és (így) pénzigényes. Nagyon ritka az amerikai sikertörténet, amikor a sanyarú sorsú zsenit homlokon csókolja a múzsa és gazdag zseni lesz belőle. Van Goghot testvére finanszírozta. Karl Benz mögé a felesége állt.
Cézanne az apjától kapott járulékot. A vagyonos édesapa egyszer kikényszerítette művész fiából, hogy tanuljon jogot, és máskor megtagadta a járulékot (például akkor, amikor kiderült, hogy tudta nélkül elvette Marie Hortense Fiquet-t), de végül mégis finanszírozta rögeszmés fia anyagigényes munkáját.
Újat alkotni elképesztően önző folyamat. Nagyon kevesen tehették meg hivatali állásuk mellett. A kevés kivétel között találjuk Einsteint, aki a jótékony közhelyeket szabadalmi hivatalnokként gyűjtögethette.
Aki újat alkot, nem lehet konzervatív
Konzervatív forradalom, unortodox konzervativizmus csak a nagyszájú politikusok gondolatvilágában létezik. Önellentmondás. A változás, amit ők idéznek elő, sosem újító, csakis restauráció lehet – a francia 19. században a monarchia restaurációja, nálunk például a Horthy kultuszé.
Cézanne igen jó barátságot kötött Zolával. A keményhangú szerző győzte meg barátját, hogy költözzön egy időre Párizsba, ami Cézanne-nak nem volt ínyére. Kipróbálta, nem működött, visszament Aix-be. De Zola továbbra is segítette, hogy bejusson szalonokba, galériákba.
Zola az 1898-ban megírta a J'accuse (Vádolom) nyílt levelét Félix Faure köztársasági elnöknek. A levelet a L’Aurore napilap közölte címoldalon, amit többek között Clemenceau, a Tigris jegyzett, akit mi magyarok inkább a trianoni békeszerződés egyik aláírójaként ismerünk. A levélben Alfred Dreyfus zsidó katonatiszt mellett állt ki, csakúgy minta a többi dreyfusard, hiszen a katonatisztet konzervatívok és antiszemiták hazaárulással vádolták meg.
Mint kiderült éppen az utóbbiak között kellett keresni a hazaárulót, aki a németeknek haditechnikai titkokat adott át. A francia közélet sok éves belháborújában a Dreyfus-ügy etikai vízválasztóként nyert jelentőséget, egyik oldalon a haladók, a másik oldalon a beteges gyűlölködők álltak.
Öt évvel a levél után az egyik vehemens anti-Dreyfusard, a kor Bayer Zsoltja, Henri Rochefort az Ocsmányság szeretete című kritikájában úgy írta le Cézanne művészetét, mint a „dreyfusard sznobok kedvencét”. Belekeverte elemzésébe Zolát, aki dreyfusardként tökéletes példája e liberális ízlésficamnak.
A konzervatívok nem tűrnek olvadozó műanyag tehenet a budapesti Szent István Bazilika előtt sem, és elviszik, tönkreteszik olyan álszent baromságokra hivatkozva, hogy „feszültséget kelt a térben”. Természetesen ez az irracionális gyűlölet és annak elképesztő motivációs ereje mindig megvolt és meg is marad, amíg ember képeket alkot a Föld felszínén.
Aki újat alkot, legyen vallásos
Cézanne azt állította, hogy minden alkalommal, amikor egy fát lefest, a vásznat egy törzshöz támasztja. Ha a kettő látványa ütközik, akkor rosszat festett. Mert hiszen az Isten alkotta természetnél nincs pontosabb, kifogástalanabb és gyönyörűbb. Cézanne hithű katolikusként élte életét.
A rögeszmés alkotó attól rögeszmés, hogy csakis a vallott és végső és hibátlan jó irányába próbál kitörni a földhözragadt valóság és eltévedt művészeti fásultság cellájából.
Cézanne 1906-ban szabad ég alatt festett, amikor elkapta egy heves vihar. Nem ment haza, csak dolgozott tovább. Amikor végre összecsomagolt, és hazafelé bktatot, eszméletét vesztette az úton és összeesett. Egy idegen talált rá, hazavitte. Élesztgették, és amikor visszanyerte eszméletét, ismét munkába állt.
Másnap egy modellt festett, amikor újra összeesett. Még egyszer ágyba tették, de néhány nap múlva, 1906 október 22-én elhunyt.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
