“Nagyon szép kirándulás volt, és mindenkinek nagyon sok köszönettel tartozom, mert rengeteget tanultam magam is, de elképesztő sok stresszel jár egy ilyen féléves elfoglaltság. Nagyon megvisel emberileg és minden más szempontból is" – mondta a Hír24-nek Malek Miklós, aki a jövőben ismét produceri munkásságának akarja minden idejét szentelni.
"Úgy gondolom, eljött az idő, hogy továbblépjek, és a kritizálás helyett én magam is azzal foglalkozzak, amihez a legjobban értek, és amit a legjobban szeretek: zenéljek" – tette hozzá Malek. Azt mondja, nagyon fognak hiányozni neki az énekesek és a mentortársak, de a kapcsolat közöttük továbbra sem szakad meg, a tengerentúlról is figyelemmel kíséri majd pályafutásukat és az X-Faktor következő szériáját is – igaz, ezúttal már nézőként.