"Amikor kiállítást nézek, akkor végigmegyek az egészen, és lehet, hogy kiszaladok, mert nem tetszik egyik [kép] sem" - avat be Wahorn a tárlatlátogatói szokásaiba. Szerencsére a Ludwig Goes Popról nem szaladt ki, így néhány kép előtt elmagyarázta a hvg.hu-nak, hogy szerinte mi a művészet, mi volt Andy Warhol nagy újítása, miért fontosak a kék és vörös meztelen nőket térképre festeni. Nagyon érdekes úgy kezdeni egy mű megtekintését, hogy feltesszük a kérdést magunkank: "mit látunk a képen?" Na, ja. Ez azért nem mindig könnyű.

Nemrég igazi képzőművészeti szenzációnak számított a Banksy által kreált lehangoló park, a Dismaland, amely gúnyt űzött a fogyasztói társadalomból, a nagypolitikából és a médiából. Dismaland egyik központi installációja Hamupipőke közúti balesetét ábrázoló szobor, melyet csak az idegesítően villogó vakuk fényében lehet látni. Banksy bánatparkjára nagy eséllyel legyintettek a XX. század művészettörténetének ismerői: de hisz ezt már a pop art megcsinálta.

Blöff volt vagy kritika?

A Ludwig Múzeum nagyszabású, pop artot bemutató kiállításának (Ludwig Goes Pop + The East Side Story) nem titkolt célja, hogy ezt a még sokak által továbbra is lenézett műfajt végre a köztudatban is helyre tegye. Banksy művét például már Andy Warhol is megelőlegezte híres 129 Die In Jet című monumentális képével, amely egy újság repülőbalesetet ábrázoló címlapjának felnagyított változata volt. De említhetnénk az ugyanabban a teremben kiállított Narancssárga autóbalesetet, amely egy karambol sokszorosított szitanyomata. Kritika volt ez a pop art leghíresebb alkotójának részéről? Vagy tiszta, objektív művészet? Egy jól sikerült blöff? A pop artban épp ez a kétely legizgalmasabb.

MTI / Máthé Zoltán

A Ludwig Goes Pop Köln és Bécs után érkezett a budapesti Ludwig Múzeumba, de aki azt hitte, hogy ugyanazt kapja majd itt is, mint például a bécsi MUMOK-ban, azt nagy meglepetés fogja érni. A kiállítás kurátorai ugyanis komoly feladatra vállalkoztak azzal, hogy az ikonikus Warhol, Roy Lichtenstein, Claes Oldenburg, Jasper Johns művek mellett a posztszovjet országok, köztük hazánk pop műtárgyait is a nyugati művészek alkotásaival párhuzamosan mutatják be.

Ez már csak azért is bátor vállalkozás, mert Magyarországon sohasem létezett tisztán pop art, az mindig csak valamelyik másik művészeti ággal keveredve csapódott le a hazai képzőművészek körében. Ráadásul amikor 1991-ben a Műcsarnokban megrendezték az első Warhol-kiállítást Magyarországon a dicsérő kritikák mellett ugyanannyian fanyalogtak a szitanyomatok láttán. Azóta viszont a pop art népszerűsége töretlen, a leggagyibb plakátokon, reklámokon is visszaköszön Lichtenstein pöttyözése vagy Warhol színes portréinak imitálása. A pop art így beteljesítette küldetését: használati tárgyakból, újságokból, képregényekből, sztárvilágból újraépített univerzuma visszatért oda ahonnan jött, a fogyasztói kultúra hétköznapi banalitásába.

MTI / Máthé Zoltán

Amit az amerikai elnök és a munkás is ért

A pop kezdetben, az ötvenes évek Angliájában, aztán a hatvanas évek Amerikájában reakció volt a szubjektív, absztrakt művészetre. Igazi hadüzenet volt az elitizmusnak: nézd csak, mi azt állítjuk ki, amit minden nap eszel, iszol, nézel a tévében. Nem ítélkezett a mindennapok felett, csak drasztikusabbat, többet, nagyobbat, vastagabbat mutatott meg abból, amit minden nap fogyasztott mindenki, az amerikai elnöktől a legcsóróbb amerikai munkásig.  A Coca-Colát, a Campbell leveseket vagy a Heinz ketchupot. A múzeumokba vitték az addig csak az újságokból, tévéből ismert Elvist vagy Marilyn Monroe-t. Vagy ahogy a Ludwig Goes Pop egyik termében is látszik: Marilyn Monroe óriásira nagyított ajkait (Joe Tilson: Ízlelés).

Kelet-Közép-Európában mindez egészen máshogy csapódott le. Itt nem hogy Coca Coláról, de még a banánról is sokszor csak álmodni lehetett. Ezért is lett a vasfüggönyön túl sokkal kritikusabb, ironikusabb a pop. Ennek egyik legjobb példája a lengyel Natalia LL híres Fogyasztói művészet című műve, mely a banánevést teszi többszörösen provokatív tetté.

A pop artot azonban legkoncentráltabban a Ludwig második emeletén találjuk. Claes Oldenburg Mouse Museuma szó szerint olyan mint egy egereknek szóló kiállítás. Éhesen nem is érdemes a giccses, a szivárvány minden árnyalatában pompázó tárgyakkal telezsúfolt minimúzeumba érkezni.

MTI / Máthé Zoltán

Oldenburg a lehető legtöbb apróságot zsúfolta a vitrinek mögé, de mindenből a művi verziót: akad itt műújság, műshake vagy műhamburger. Az meg már csak a hab tortán, hogy felülnézetből az amerikai kultúra talán legfontosabb, egyben legellentmondásosabb figuráját, Mickey egér fejét adja ki Oldenburg alkotása.

Elvis pisztolyt ránt Mick Jaggerre

MTI / Máthé Zoltán

A Ludwig vállalkozása tehát sikeres: a pop art műveket már igazi befutásuk előtt gyűjtő Ludwig házaspár gyűjteményének köszönhetően sikerült egy térben bemutatni és párbeszédbe hozni a XX. század vizuális kultúráját alapjaiban meghatározó közép-európai és az amerikai műveket.

Fanyalogni persze így is lehet, hiszen Warhol vagy Lichtenstein rajongói biztosan kapásból sorolnák azokat a műveket, amelyek hiányoznak a budapesti kiállításról. Lehet hiányolni Warhol híres a Rolling Stones-nak vagy a Velvet Undergroudnak tervezett lemezborítóit is, de azt nem árt tudni, hogy a pop art az elmúlt években megint divatba jött, úgyhogy kifejezetten nagy a verseny a világ múzeumai között egy-egy pop alkotásért. A budapesti kiállítással egy időben például a londoni TATE a World Goes Pop című, monumentális kiállítással tiszteleg a művészetet az ember szintjére visszahozó alkotók előtt. Ahogy megtudtuk, az is csak egy szerencsés találkozásnak köszönhető, hogy végül Warhol Campbell konzerves festményei Budapestre jutottak. A kiállítás kurátorai ugyanis már rég lemondtak a híres műről, amikor egy kötetlen beszélgetésen a Szlovák Nemzeti Galéria egyik képviselője be nem nyögte, nekik van a Warhol műből és oda is adják azt a kiállításra.

A Ludwig Goes Pop kiállításra amúgy is jellemző, hogy akkor működik, ha nem vesszük túl komolyan. Ahogy arra Wahorn András tárlatvezetése is utal, ezen a kiállításon nem kell komoly arccal az állunkat vakarva megállni, és nagyokat gondolni. A Ludwig Goes Pop vicces, provokatív, és szórakoztató kiállítás, ahol még az is megtörténhet, hogy Elvis pisztolyt ránt Mick Jaggerre.

A Ludwig Goes Pop + The East Side Story kiállítás január 3-ig látogatható.