Bodnár Zsolt
Bodnár Zsolt

Woody Allen-i nosztalgikus anedoktázás még nem állt ilyen jól magyar filmnek – az Anyám és más futóbolondok a családból című moziban Ónodi Eszter és egy 101 éves lengyel színésznő alakításában jelenik meg az az asszony, aki végigköltözte az egész huszadik századot. A 14 év után visszatérő Fekete Ibolya új rendezése az év egyik legszórakoztatóbb magyar mozija.

Ki gondolta volna, hogy pont a dokumentarista, politikai-történelmi filmjeiről (Chico, Bolse vita) ismert Fekete Ibolya fogja elkészíteni a legjobb magyar Woody Allen-filmet? Az Anyám és más futóbolondok a családból legalábbis egyszerre emlékeztet az önéletrajzi elemeket ugyancsak mézes nosztalgiával tálaló A rádió aranykorára és a főhősét különböző korok archív felvételeibe beleinjektáló Zeligre.

Na és azt ki gondolta volna, hogy a 2015-ös év legjobb magyar filmjeinek képzeletbeli dobogójára pont a legutóbb 14 éve filmet rendező Fekete új mozija fér majd fel Saul és Liza mellé? Pedig ez a helyzet, és így teljes a kép: a vérkomoly, megrázó Saul fia és az elrugaszkodott, bohókás Liza, a rókatündér mellé kellett egy középutas, szórakoztató, mégis tartalmas darab is.

©

Az Anyám főhőse egy Gardó Berta nevű lány/nő/asszony – Fekete Ibolya édesanyjának nem is annyira túlszínezett változata –, akinek a családját négy generáción, vagyis száz éven keresztül követhetjük, így az életében 27-szer költöző nőhöz hasonlóan a néző is végigszalad a huszadik századon. Előszeretettel hasonlítják a filmet Szabó István A napfény íze című alkotására, ami a generációkon átívelő családtörténet szempontjából találó, a különbség csak annyi, hogy az itt bemutatott református nő túlélési esélyei eggyel jobbak voltak.

Fontos, hogy ne történelmi tudásszomjjal menjünk be a moziba, mert Fekete filmje semmilyen revelációval nem szolgál a jól ismert históriánkkal kapcsolatban, azt mindössze háttérnek, a személyes sztori köré szőtt kontextusnak használja. De ha a nagy történelmi korszakokon átívelő film egyenletéből kivesszük a történelmet, akkor mi marad? Egy egyszerű családi fotóalbum-nézegetés, ami szintén nem szolgál semmilyen univerzális tanulsággal, szimplán csak jó érzés belecsöppenni.

A visszaemlékezős struktúra adja magát, mégis zseniális húzás. A kerettörténetet az ezredfordulón játszódik, és a kilencvenes éveiben járó, kissé szenilis Berta néni, valamint lánya (szintén Berta) közti interakciókra épül. Az édesanyjáról gondoskodó, közben pedig az élettörténetét is fel-feljegyezgető nőnek néha az agyára megy az egyre lehetetlenebb természetű néni, aki – ahogy az az életben is megy – egy-egy incidens közben azért élből felmondja, mi történt vele 1948. augusztus huszonkilencedikén.

A szülők szerepében Ónodi Eszter és Gáspár Tibor
©

A törileckét az 1800-as évek végén, a Nagyvárad melletti Székelyhídon kezdjük, oda született Berta, és onnan kell legelőször elköltöznie. Trianon után az apa munkahelyéül szolgáló posta székhelyére, Debrecenbe költözik a család, az anya halála után pedig a kalaposmesterséget kitanuló Berta (a történelmi jelenetek nagy részében: Ónodi Eszter) továbbáll Pestre, hiszen, ahogy az többször is elhangzik, megáll ő már a saját lábán. Itt találkozik későbbi férjével, a hadsereg távíró tisztjével, Barkó Lajossal (Gáspár Tibor), akivel még 25-ször veszik be az ország különböző pontjait.

Technikailag meglepően izgalmas a korok közti ugrálás: az országhatárok változását mutatós animált térképen követhetjük, az archív felvételekbe pedig – itt jön a Zelig-hasonlat tárgya – szépen beszerkesztették a szereplőket, még egy Karády-film vendéglős jelenetébe is beültették az Ónodi-Gáspár duót. Aztán sor kerül a kötelező állomásokra is: a zsidó barátok rettegő hétköznapjain keresztül végigizguljuk a második világháborút, az ötvenhatos eseményeket, és – bár a politikától tisztes távolságot tartó hangnemnek köszönhetően csak felszínesen, de azért mégis – belekóstolhatunk a kommunizmus szürkeségébe is.

Fekete Ibolya a Chico és a Bolse vita súlyos világa után sokkal jobban szabadjára engedte magát, és megmutatta azt az oldalát, amit eddig csak a színészeinek nyilatkozataiban hallhattunk, miszerint elképesztő humora van. Az ügyes, politikai-társadalmi helyzetkomikumok (mint amikor egy rendszerkritikus felkiáltás után a párttag óvatosan meggyőződik arról, a telefonkagyló valóban le van téve) mellett csak úgy röpködnek a bonmot-k. Odáig még oké, hogy „Ennyi hülyeség közül hova kellett volna tartozni ebben az országban?”, de a demens asszony karakteréből olyan abszurdumok is adódnak, mint: „Jegyezd meg, fiam, sütőpor nélkül nem érdemes nekimenni egy háborúnak”.

Básti Juli és Danuta Szaflarska
©

A színészek szinte éneklik Fekete szövegeit – persze, nem szószerinti értelemben, de szinte mindegyiküknek olyan jól áll az adott szerep, hogy öröm nézni. Ónodi Eszter kisujjból eljátssza a húszéves fruskát és a megfáradt hetvenévest is, Gáspár Tibor a film legkarizmatikusabb alakját hozza, de a legjobb jeleneteket talán a kerettörténetben láthatjuk. A „lengyelek Törőcsik Marijának” nevezett, 101 éves Danuta Szaflarska őrült jól alakítja azt a típusú idős asszonyt, aki bármi gondot okozzon is, nem lehet rá haragudni – a lányát alakító Básti Juli pedig egyenrangú partnerként veszi fel vele a kesztyűt.

Képileg kissé csapong a film, a Jancsó Nyika-Gózon Francisco operatőr párostól persze nehéz lett volna elvárni, hogy találjanak valami egységes vizuális szerkezetet egy tudatosan különálló szeletekre szabdalt műben, de ettől függetlenül nem tesz jót a szemnek a sokszor egy korszakon belüli képi paradigmaváltás.

Amit viszont elvesz az operatőri munka, azt visszaadja a látványtervezés. Az erdélyi falusi ház szegényes fehér falaitól a szocreál mintás terítős hokedlikig minden rendben van, pont annyit tettek oda a díszletesek és a jelmezesek, amennyi már nem zavaróan kevés, de nem is hivalkodóan túlzsúfolt – jó kezekbe került az a 190 milliós filmalapos támogatás.

Fekete Ibolya végtelenül szimpatikus, melegséget árasztó filmjében nincsenek nagybetűs Hősök, a főszereplők nem változtatják meg a történelmet, a történelem viszont annál inkább befolyásolja az életüket. Az Anyám megmutatja, hogy a teljes élethez nem kell annál többnek lenni, mint ami vagy. Néha jobb csak egyszerűen túlélni.

Az Anyám és más futóbolondok a családból forgatásáról írt riportunkat itt, a főszereplő Ónodi Eszterrel készített interjúnkat pedig itt találja. Fekete Ibolya rendezővel a HVG október 21-i lapszámában olvashat interjút.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!