- Oké, ha ezt szeretnéd, kimondom, amit gondolok, de aztán meg ne bánd... Mindig ezzel jössz, hogy tolatok, mint a pingvin, kepesztek, mint a lajhár, bénázok, mint a teknőc, nem haladunk semerre. Hát most nem lassúzok, gyerünk! Mintha jobb lenne, ahogy loholsz mint egy eszelős gyalogkakukk, csicseregsz vég nélkül! Csak a levegőt kavarod habosra, lufi az egész. Pontosabban nem is igaz, hogy mindig ezt szajkóztad, emlékszem én olyan időkre, amikor én voltam a te bozontos grizzlymedvéd, aki mellett olyan biztonságban érezted magad, mintha egy hadsereg vigyázna rád. Dörmögtünk és burukkoltunk, mindenki sápadozott az irigységtől, és hiába csapod a földhöz ezt az esküvői képet, hiába kotyogsz itt nekem, hogy olyan vagy rajta, mint egy mirelit hal, nem én fagyasztottalak le, közös döntés, közös felelősség, emlékezhetnél, tényleg mi voltunk az álompár. Az a kép bizonyíték, nem a semmiről készült, együtt röhögtünk az idétlen fotóson, ahogy tette az agyát, ketten voltunk a világ ellen, mi és senki más. Megvolt köztünk a szikra, az a kóbor áram, te is tudod, ne mondd, hogy nem bizsereg ujjadban az az emlék. Persze már csak az emlék...

Az a szikra rég elillant, pont olyan szomorú köztünk minden, mint mikor kinézek az irodám ablakán, és öt utcával odébb látom a bérházat, amire éveken át bambán bámultam, ha leamortizált a munka. Az épületet épp bontják, daruk állják körbe, omlanak a falak, minden szétkapott emelettel kopárabb, persze nyilván lesz a helyén valami színes és szagos és légkondis, de már nem ugyanaz. Próbálkozhatunk mi is mindenfélével, a pszichomókusok teletömködték a fejedet, hogy mekkora szerepe van az apró figyelmességeknek, és hozzak neked virágcsokrot csak úgy, te meg hétköznap is főzd meg a kedvenc ételemet. Aha... Vegyünk közös kondibérletet, és miközben csurom izzadtan hasizmozok, nézzelek téged kínlódni a futópadon. Ha valami helyrekalapálja azt, ami félrement kettőnk között, naná, hogy ez lesz az. Vagy fehér köpenyben és gumipapucsban leslattyogunk egy fingszagú gyógymedencéhez, ahol tetovált, kigyúrt fiúcskák ugrabugrálnak, mint a delfinek. Ez még egy magamfajta lajhárnak is kevés, ehhez képest a klinikai halál akciófilm. Egyszer megbeszéltük, még amikor minden szikrázott köztünk, még amíg nem romlottak el a dolgok, hogy ha válaszúthoz érünk, nem fogunk hisztizni meg jelenetezni, hanem szépen, egyik jobbra, másik balra, indulj el egy úton, én is egy másikon. Én nem változtam, maradtam, aki voltam, hiába is próbálsz bennem lelkifurdalást kelteni. Vagy lelkifurkát, ahogy mondani szoktad, már ez sem jó neked normálisan. Én is kevés lettem annak a zizegő muslicának, aki ma vagy.

*

- Oké, ha ezt szeretnéd, kitálalok, régóta fulladozom ebben a házasságban, ha lehet ezt még házasságnak nevezni, a feleség megnevezés, na az pont illik rám, vonszolom a véres féloldalam, a kilógó zsigerekkel, egy biztos, az egészséghez már semmi köze semminek. Mintha egy medvét ültettek volna a mellkasomra, hozzászoktam, hogy alig kapok levegőt, eszembe sem jutott, hogy lehetne másként, hogy kihasználhatnám a tüdőkapacitásomat, hogy van nekem ilyen. És amikor Zsuzsit bölcsibe adtuk, és elmentem dolgozni, amit te nem helyeseltél, döbbenten szívtam a hatalmas levegő-adagokat, szinte mámoros voltam tőle. Te pedig savanyúan és morogva követelted a kedvenc kajáidat meg a patikai rendet, jöttél azzal, hogy bezzeg az anyád! Mi közöm nekem az anyádhoz, ahhoz a vén szipirtyóhoz, aki telefont növesztett a melle helyére, és azon keresztül szoptat naponta téged, jönne ide főzőcskézni a hátulgombolós fiacskájának, átengedem a terepet. Te persze adod az ártatlant, mindez csak úgy megtörtént velünk, a szikra, ami kihunyt. Mert két kődarab vagyunk, amiket egy fatális földmozgás kétfele gurított, és heverünk tehetetlenül... Miért nem jöttél velem, amikor elindultam? Mert én már korábban éreztem, hogy ez így nem mehet tovább, terápiára jártam. Egyedül párterápiára, mondj ennél debilebbet! Mert téged hat lóval sem lehetett odavontatni. Olyan ez, mintha félbevágva jártam volna orvoshoz. Morogtál, visszaléptél a kis terepasztalodhoz. Ha engedélyeznék a tárgyakkal kötött házasságot, már biztos elvetted volna azt a ragasztószagú nyavalyát. Tudod, mennyire voltam tőle, hogy felgyújtsam az egészet? Egy milliméternyire se! Előbb értem haza, és hirtelen nem láttam semmi más megoldást, amivel felébreszthetnélek. Már lobogott a parkettán az odakészített újságpapír, mikor mégis visszaszaladtam a szobába, és visítva szanaszét tapostam a lángokat. Utána feltakarítottam, kiszellőztettem, semmit se vettél észre.

Ahogy az összeomlásból se vettél észre semmit, ballagtunk mint két bekötött szemű szerencsétlen, csakhogy én már rég letéptem a kendőt, mikor te még mindig vakon és rendíthetetlenül cammogtál tovább. Ez a csigatempód, a lomha szívdobogásod, a belassult lélegzésed a legőrjítőbb, mintha már nem is élnél. Úristen, egy horkoló halottal fekszem egy ágyban. Talán még a véred is kihűlt, mint egy kígyónak. Egy világháború se lenne képes felriasztani. És a legszörnyűbb, hogy én ezt jóelőre megálmodtam, csak elfeledtem, hogy tudom. A terapeutám transzban visszavitt a nászutunk egyik pillanatába, amikor álltunk, és néztük, hogy a tenger hogyan húzódik vissza Mont Saint Michel szigetétől. A csúcsos torony egyre távolabbinak tűnt, pedig nem mozdult semerre, én meg akkor rád néztem, ez tisztán visszajött a tudatomba, és te is elkezdtél távolodni tőlem. Én meg rémülten éreztem át, hogy igen, ez is lehetséges, hogy idővel elsodródunk egymástól, valami emberfeletti erő teszi. Sosem akartam, hogy így legyen, foggal-körömmel küzdöttem, te meg mint valami darab fa, csak lebegsz az életünk tetején tehetetlenül.

És még azt sem vetted észre, mikor ledobtalak a hátamról, nem cipelem tovább ezt a koloncot, és elkezdtem táncolni járni. Azt mondtad, táncoljak csak, sose kérdezted, kivel és mit, sose jöttél el megnézni, még a féltékenység árnya sem környékezett, ennyi erővel csalhattalak is volna, lett volna kivel. Akadt ott bőven, aki nőnek nézett. Egyik este próba után aztán nem bírtam tovább, bevetettem magam a városba, és egy bárban kötöttem ki koktélozgatva. Hirtelen minden buta gátlást a sutba dobtam, és táncolni kezdtem kibontott hajjal, mezítláb, csak ahogy belülről jött. Éreztem, hogy valaki figyel, sóvárogva bámul, a tekintetével simogat, jól esett, ki tudja, mióta nem néztél így rám. Oda se bagóztam, minden porcikámat átadtam a ritmusnak. Végül csak szóba elegyedtünk, magas, jóképű srác volt, sistergett a szeme, huszonévesnek gondolt, és ámult, hogy a negyvenhez közelítek. Azt se hitte, hogy tizenöt a lányom. Mintha az idők kezdetétől ismernénk egymást, mintha össze lenne nőve a lelkünk. Neki még nem volt ilyen élménye az életében, igaz, alig több húsznál. Tudod, mennyit beszélgettünk? Hét órát egyfolytában, életről, zenéről, táncról, a gyerekkorunkról, az álmainkról. Szerintem veled a házasságunk alatt összesen nem dumáltunk ennyit. Hiszed, nem hiszed, mégsem történt semmi azzal a pasival. Akarta volna, de én hülye, nem tettem meg. Bár ennél jobban meg se tudtalak volna csalni, ennél mélyebb intimitás nincsen, és még csak szemrehányást se tehetsz, hiszen fizikailag szinte nem történt semmi. Pár félszeg csók, és önkívületben jöttem haza a hajnali városon át. Te már lefeküdtél, baromira nem izgatott, hol kujtorogtam hajnali ötig. Még a fotót is mutattam utólag, ő kapott le a mobiljával, ahogy táncolok, feltette a netre. Hümmögtél, és nem kérdezted, hol jártam vagy ki az a Kovács Ábel, aki ezt megosztotta. Szánalmas.

*

- Oké, ha ezt szeretnétek, legyen, de nagyon para, amire kértek. Tuti, hogy engem elcseréltek a kórházban, utána is nézek, kik az igazi szüleim. Hogy egy ilyen lassított felvételtől meg egy túlmozgásos güzütől származom, ez nevetséges. Béna vagyok és ronda, pattanásos és nyomorék, a derekam körül méretes hurkákkal, de legalább nem vagyok úgy beszorulva magamba, mint ti ketten. Mekkora égés már ez! Ha nagyi nem lenne, régen katapultáltam volna innen, az első szimpi csókával elhúzok a vérbe, aztán felrakathattok a tejesdobozokra meg csinálhattok nekem KERESSÜK ZSUZSIKÁT szájtot, és egész nap ott nyáladzhattok, mint a sulinkban a Timi szülei. Nyakamat rá, hogy ő is megpattant, tele lett a hótöke a tisztelt ősökkel, és most röhög rajtuk egy óceánjáró fedélzetén vagy egy trópusi szigeten. Most azt várjátok tőlem, hogy leszedem a falról azt az idióta képet, amelyikről ordít, hogy nem a ti porontyotok vagyok, egyikteket levágom róla, a másikkal meg boldogan élek, csak mert kikényszerítitek a választást? Tudjátok ti, milyen mocskosul messze járok már én ettől az egész kócerájtól? Látjátok ott azt a madarat az ablakban, na, az vagyok én, magasról tojok a fejetekre. Ugye, milyen szomorúan egyedül van szegény? Hát egy frászt, marhára örül, hogy végre békén hagyják, nem ugráltatja senki, nem kell megfelelni. Ötven igazolatlan órám van, gyökérkéim, de még a szülőire se bírtatok bevánszorogni, régóta én hamisítok alá mindent az ellenőrzőmben, el se kértétek egy fél éve. Nemsokára kijön a gyámhatóság, azt kampec.

Apa elvan a hülye vonatokkal, anya meg a csóró táncával, még nézni is szégyen, ahogy vonaglik ennyi idős korára. Az agyas dilidokiról ne is beszéljek. Csináljátok a műsort, én meg a kirúgás szélén állok. Tudom, mossátok a kezeteket, erről ti nem tehettek, hazudtam nektek, plázába jártam suli helyett. Blabla, mikor apa még azt se vette észre, hogy kiemeltem egy-két ezrest a tárcájából Mekire. Apa, kinek az apja? Az enyém nem, az száz, Jézusom, egy agyhalott spermadonor! Tudatom veletek, hogy lementem a nyílt napra abba a szegedi suliba, uszodájuk és félprofi röpicsapatuk van, meg amerikai ösztöndíjak és németországi osztálykirándulások. Volt felmérő meg beszélgetés, fel is vettek, ezt kapjátok ki! Nagyi elkísért, tud mindenről, és megvan a véleménye rólatok. Félévtől nála fogok lakni, már berendezte a kisszobát, wifit is szereltetett be, ne aggódjatok. Ne sokat hívjatok, írhattok néha egy e-mailt. Meg is látogathattok, csak ne együtt gyertek, könyörgök. Az valami trágya lenne, ahogy ti ketten kinéztek. Még az utcabeliek előtt is letagadnám, azt mondanám, távoli rokonaim vagytok. Legjobb lenne, ha csak lóvét küldenétek a számlámra, de azt rendszeresen. Ez a válaszom, ha már azt kérdeztétek, kivel akarok élni, most, hogy így alakult.