Az izraeli-iráni háború lezárását jelentette be Donald Trump
A bejelentés hírére beszakadt az olaj ára.
Halott gyerekek estek le a fákról, napokig véresen közlekedtek a városi buszok Novocserkasszkban ötvenöt évvel ezelőtt. Azokkal a buszokkal szállították el a halottakat a városból a jeltelen tömegsírba. Az 1962. június másodikán lezajlott novocserkasszki vérengzés egyetlen áldozatát sem temethették el szeretteik.
„Tartsa sokáig meg a jó Isten Hruscsov elvtársat, akiben hihetetlen életerő és emberszeretet lakozik, és minden megmozdulásából érezni, hogy törődik a kisemberek véleményével.” Ezt idéztük nemrég a Szabó családról szóló írásunkban Szabó nénitől. Szabó néni és honfitársai 1965-ben a világon semmit sem tudhattak arról, miként nyilvánult meg három évvel azelőtt Hruscsov elvtárs hihetetlen emberszeretete és a kisemberek véleménye iránti érdeklődése Novocserkasszkban, a doni kozákok földjének fővárosában. Hiszen arról még Nyugaton is nagyon keveset tudtak és beszéltek a nyolcvanas évekig. A Hruscsovhoz emberileg is, politikailag is igen közelálló Kádár János országában csak dicsőséges munkasikerek kapcsán emlegették a lapok olykor-olykor a Novocserkasszki Villamosmozdonygyárat, ahonnan a tragédiába torkolló események kiindultak.
Nyikita Szergejevics Hruscsov, a Szovjetunió pártjának és kormányának vezetője mert nagyot álmodni. Pártjának 1961-es programja szerint a termelés évente 10%-kal fog növekedni a következő időszakban, 1970-re túlszárnyalják az Egyesült Államokat az egy főre jutó termelés tekintetében is, ötszörösére-tízszeresére növelik húsz év alatt az egyes területeken az előállított javak mennyiségét, 1980-ra lényegében befejezik a kommunizmus felépítését, és áttérnek a szükséglet szerinti elosztásra.
A fényes jövőhöz képest a jelen kiváltképp borúsnak tetszett. 1961-ben a mezőgazdaságban a termékkibocsájtás csupán 0,7%-kal nőtt. Külföldről kellett gabonát venni, hogy a kenyérhiányt enyhítsék. Az ország lakóinak kevesebb hús jutott, mint a korábbi években. Hruscsov elküldte a fenébe az ország legkiválóbb mezőgazdasági tudósait az ortodox vetésforgójukkal, és unortodox módon mindenhol kukoricát termeltetett, ahol nem kellett volna. A drágán és keveset termő takarmányból drága és kevés hús lett, melyet kapni sem lehetett, és megfizetni sem. Az emelés után is irreális felvásárlási árak pedig biztosították a kolhozok és szovhozok veszteségét. Minél több húst és tejet adtak, annál nagyobb volt a veszteségük. Vagyis éppen az történt, ami a rendes kommunista tervgazdaságokban történni szokott. Ráadásul még a fegyverkezési verseny terhei is egyre nőttek.
1961-ről 1962-re a szovjetellenes röplapok és névtelen levelek száma a duplájára nőtt. „1962 első felében a Hruscsov személyével azonosított politikával szembeni elégedetlenség egyfajta robbanása volt tapasztalható” – írja Baráth Magdolna. A legnagyobb robbanás helyszíne Novocserkasszk. Itt korábban bőven volt olcsó hús, most meg drága sem. A lakosság az üzemekkel együtt gyorsan nőtt, a lakáshelyzet egyre szörnyűbb lett, és nem is történt a helyzet javítása érdekében szinte semmi. A villamosmotorgyárban az év elején brutálisan (30-35%-kal) lecsökkentették a fizetéseket, aztán ugyanilyen brutálisan felemelték a normákat. Amikor mindennek tetejébe 1962 június elsején a rádió bemondta, hogy egyharmadával felemelik a hús és a tejtermékek árát, a villamosmozdonygyár dolgozói fölháborodásuknak adtak hangot. A gyárigazgató olyan vérlázító stílusban próbálta lecsendesíteni a háborgókat, hogy sikerült teljesen föllázítani őket. Amikor azt találta mondani, hogy ha nincs pénzük húsos pirogra, egyenek májasat, a legdühösebb munkások megszólaltatták a gyári szirénát, és sztrájkra szólították föl a dolgozókat.
A sínekre épített barikáddal megakasztották a vasúti közlekedést, a gyárépületről és az irodákból összeszedték és az udvaron elégették Hruscsov portréit. Transzparenseket gyártottak: „Adjatok húst és vajat!”, „Lakást akarunk!”, „Csináljunk húst Hruscsovból!” Stb. Egy időre a gázszolgáltatást is leállították a városban. Mivel egy rendes proletárdiktatúrában a proletárok tiltakozásának szervezésére és moderálására nem áll rendelkezésre semmilyen szervezet, a munkások akcióit csupán az indulatok és a véletlenek alakították. A több ezer tiltakozó munkás között sokféle ember volt. Többek között olyanok, akik megrongálták a veszteglő vonatot, és vodkát „vételeztek” az étkezőkocsiból.
Hruscsovot már elsején délelőtt tájékoztatták, hogy Kozákföldön a gyűlölet nő. Ő azonnal hadügyminiszteréhez, Malinovszkij marsallhoz fordult, és hamarosan megindultak Novocserkasszkba a környéken állomásozó páncélos egységek a tankokkal. Mentek káderek is a legfelsőbb szintről: Mikojan, Selepin. A munkások megdobálták azokat, akiket a lecsillapításukra rendeltek, és este azzal tértek haza, hogy másnap mennek a városi pártbizottságra tiltakozni és tárgyalni.
A proletárdiktatúra fölkészült a proletárok fogadására. Hruscsov hermetikusan lezáratta a város környékét, zavaróállomásokkal akadályozták meg, hogy amatőr rádiósok hírt adjanak arról, ami ott történni fog, és a pártbizottság előtti tér épületeinek tetején mesterlövészeket helyeztek el.
Másnap délelőtt megindult a munkások menete a gyártól. Vörös zászlókat, Lenin-képeket vittek, forradalmi dalokat énekeltek, s az út lezárására rendelt tankok személyzetének odakiáltották: „Utat a munkásosztálynak!” Át is engedték őket.
Megérkeztek a pártbizottság előtti térre, a katonákból álló kordonhoz, és bementek a pártbizottságra, ahol nem találtak egyetlen kádert sem, csak szalámit és vodkát. A legendák szerint Selepin egy könyvszekrényben rejtőzött.
Már előző este megkezdődtek a letartóztatások. Egy Levcsenko nevű nő, akit kiengedtek a rendőrségről, azzal a hírrel mozgatta meg a tömeget, hogy a rendőrségen agyba-főbe verik a letartóztatottakat. A tömeg egy része a rendőrség épületéhez ment, hogy a foglyok szabadon bocsátását követelje. Hiába követelte, mert a foglyokat akkor már rég elszállították, viszont a rendőrségre beözönlő fegyvertelen tömegbe belelőttek. Ott is voltak halálos áldozatok.
A pártbizottság előtti téren összezsúfolódott tömeg azonban nem hitt a felszólításnak, miszerint lőni fognak rájuk, ha nem oszolnak szét. Hiszen ők ott aztán végképp nem támadtak rá senkire, nem fenyegettek senkit. A katonák először a levegőbe lőttek. Akkor találták el a kíváncsi gyerekeket, akik fölmásztak a fák tetejére, hogy onnan lessék, mit csinálnak a felnőttek. A fáról lezuhanó halott, sérült és rémült gyerekek látványa döbbentette rá az embereket, hogy mi is történik. Akkor már Olesko tábornok különleges egységei egyenesen a tömegbe lőttek. A mesterlövészek a magasból célzott lövéseket adtak le. Állítólag volt egy tiszt, aki, mikor megkapta a parancsot, hogy vezényeljen tüzet az egységének, szembefordult a katonáival és főbe lőtte magát.
Nemcsak tüntetők haltak meg, de járókelők és a téren dolgozók is, például egy fodrász a térre néző műhelyében.
A halottakat villámgyorsan buszokra dobálták, elszállították, tömegsírba temették. A vértócsát a térről tűzoltófecskendővel lemosták, de a vértócsákból maradt sötét foltokat még sokáig létni lehetett a téren és azokon a városban közlekedő buszokon is, amelyekkel a halottakat elszállították.
A halálos áldozatok pontos száma ismeretlen, de negyvennél biztosan nagyobb. A város kórházaiban több mint háromszáz sebesült zsúfolódott össze.
Azt sem tudjuk pontosan, hány ember került börtönbe, munkatáborba a novocserkasszki munkások közül. Pjotr Szuda, az éltüntetők egyike, akit már elsején letartóztattak, ezért a mészárlás idején „biztonságban” volt, arról számol be, hogy a novocserkasszkiak a börtönben összeszámolták, hányan vannak, és nekik 105 jött ki, de nem biztos, nem is valószínű, hogy mindenkit számba tudtak venni.
Szuda a hosszú börtönévek után az életét a novocserkasszki események föltárásának szentelte. A novocserkasszki tragédia című műve 1988-ban már a glasznoszty idején, de még szamizdatban jelent meg. (Angolul itt olvasható.)
1962 végéig folytak a perek. A főperben hét halálos ítéletet hoztak és hajtottak végre. A vádlottakra jellemzően 10-15 év börtönbüntetést, kényszermunkát szabtak ki.
A hírzárlat majdnem tökéletesen működött. A nyugati sajtóban megjelent néhány bizonytalan információkra épülő cikk, de a novocserkasszki mészárlás a rendszerváltásig nem vált közismertté, és nem volt téma Nyugaton sem.
A bejelentés hírére beszakadt az olaj ára.
Teherán kommunikációjából az olvasható ki, hogy szeretnék az ellenségeskedést ennyiben hagyni.
Bár a támadás meglepte a világot, voltak jól látható előjelei annak, hogy mire készül az Egyesült Államok.
Korábban Lázár János azzal vádolta meg őket, hogy túlterheléses támadást indítottak az EMMA rendszere ellen.
Lázár János tiszás hőbörgésről és hobbivasutas dünnyögésről írt a Facebookon.
Az elnökkel egyszer az irodájában, egyszer pedig Lengyelországban próbáltak végezni.
Karácsony Gergely ismét felhívta a figyelmet arra: önkormányzati rendezvényről van szó.