Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
2018 februárjában rendezik meg az adományokból fenntartott Songwriting Camp nevű tábort, ahová 21 dalszerzőt és producert várnak a világ minden tájáról.
A szerzők három napig együtt dolgoznak majd, minden nap más csoportba kerülnek, továbbá hét produceri stúdió áll majd a rendelkezésükre, hogy bármikor szabadon alkothassanak. A magyarországi támogató és szervező az Artisjus.
A tavalyi együttműködés eredményeképp Molnár Tamás, Junior Artisjus-díjra jelölt dalszerző jutott el a Stockholm Songwriting Campre. A tábor korábbi résztvevői között van például Raphaella, Yemi Alade, Maegan Cottone, WIll Simms, Elof Loelv, Nate Campany, Krishane, Renaud Rebillard és Era Istrefi.
A tábor egyébként Niclas Molinder és az ABBA egyik tagja, Björn Ulvaeus ötlete volt, céljuk pedig a kulturális sokszínűség, a nemek közti egyenlőség, illetve az volt, hogy az alkotók szabadon írhassanak zenét, azaz ne kelljen piacképes zenei anyagot készíteniük – írja a Dalszerző.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.