A filozófus szerint az a különbség az őt politikai okokból a Kádár-korban és az Orbán-kormány alatt ért támadások miatt, hogy 1973-ban legalább tudták, hogy megsértették a hivatalos ideológiai normákat, 2011-ben viszont még a nyomozó rendőr is tanácstalannak látszott abban, vajon mit is kell keresnie. „Persze a cél világos volt: a humán értelmiséggel való leszámolást a kákán is csomót kereső filozófusokkal kellett kezdeni. De végül minden vád összeomlott.”

A nyolcvanas évek végén úgy vélte, a szabad választások még nem teremtik meg a demokráciát, meg kellene nézni, mi van az országban, és erre felépíteni egy saját modellt. „Ehelyett Antall József a Horthy-féle úri Magyarországot akarta újjáépíteni, de önmagán kívül nem talált egyetlen urat sem, az SZDSZ pedig az amerikai demokráciát másolta. Nem nagyon értették azt sem, amikor 1990-ben azt mondtam: ha az MDF és az SZDSZ nem fog össze, akkor katasztrófa vár az országra. Ők ugyanis azt gondolták, hogy a demokrácia semmi másból nem áll, mint a rivális párt agyonveréséből. Miután a programjuk hasonló volt, maradt a szimbolikus politizálás. Azóta csak a szereplők változtak.”

A filozófus beszél arról is, hogy ábrándult ki a marxizmusból, miért szakított a Budapesti Iskolával és hogy miből élt, amikor kirúgták 1973-ban az állásából.

A Portrét az e heti HVG-ben olvashatják.