„Az embernek tudnia kell magát elhelyezni – legalább a saját játszóasztalán. A világon a legjobb dolog dalokat írni, azokkal szöszölni” – mondja a hetvenedik évében járó Presser Gábor. Szülei baromfiárusok voltak a Klauzál téri vásárcsarnokban. „A téli szezonban meg az ünnepeken házhoz vittem a vevőknek az árut.” Négyévesen ült először zongorához, meséli. „Az unokanővéremet kísértem el a zongoratanár nénihez. Olyan érzés volt, mintha a játszóházba mennék”

Seresstől egy plafon választotta el. „Meg egy világ” – ahogy mondja. „Állandóan a Szomorú vasárnap felvételeit hallgatta a földkerekség különböző tájairól. Minden áldott délután ugyanazt a dalt. Talán ezért énekeltem el később a Szomorú vasárnap egyik variációját, a Plafon-dalt Parti Nagy Lajos zseniális szövegével” – meséli a zongorista-énekes-dalszerző.

Amikor az LGT-vel Amerikában turnéztak, filmzeneszerzőnek hívták Los Angelesbe. Az ajánlatot nem fogadta el, nem maradt kint. „1974-ben a bandahűség mellett az is visszatartott, hogy a szocializmusban a nyugati szerződésnek súlyos törvényi feltételei voltak. A munkaügyi, a kulturális minisztérium és az Interkoncert után csak negyedikként írhattam volna alá. Amikor ezt elmondtam a filmeseknek, akik felkerestek a Los Angeles-i stúdióban, ahol épp az LGT-vel dolgoztunk, kissé alábbhagyott az érdeklődésük” – mondja.

Tavaly és idén nagy publicitást kapott a hiphop-sztárral, Kanye Westtel folytatott szerzői jogi vitája, melynek tárgya a Gyöngyhajú lány című dal egyik részletének engedély nélküli felhasználása volt. „Sokszor kerülök csattanásos helyzetekbe, úgy látszik, vonzom ezeket. Sokan hepciásnak tartanak, mert kiállok az igazamért. Alapvetően a megbékélés híve vagyok, de persze hordozok sérelmeket. Nem vagyok jó színész. Nem tudom elhallgatni, ha valami bajom van, mosolyogni arra, akit nem szeretek.  Minden az arcomra van írva”

A teljes interjú a HVG ma megjelent számában olvasható.