Melyik a foci-vb legmenőbb meze? 48 csapat, 96 dizájn, és minden, amit tudni érdemes róluk
Szavazzon a legszebbre!
Életének hetvennyolcadik évében elhunyt Berkovits György író, szociológus, a Mozgó Világ alapító szerkesztője – közölte a Szépírók Társasága.
Berkovits György 1940-ben született Orosházán. Érettségi után az ELTE biológia-földrajz szakos hallgatója volt. Eleinte középiskolai oktatóként, majd újságíróként helyezkedett el, a hatvanas évek végétől az egri Népújságnál, majd a Pest Megyei Hírlapnál dolgozott. 1972-1975 között az ELTE BTK szociológia szakán tanult, majd a Valóság munkatársa és a Mozgó Világ szociográfiai rovatának szerkesztője lett.
1981-ben a szamizdat Bibó-emlékkönyv egyik szerzője volt. A Mozgó Világ mellett részt vett a Budapesti Negyed megalapításában is, és a Budapesti Könyvszemle (BUKSZ) szerkesztőjeként is dolgozott.
Magyar látvány című esszékötetéért 2018-ban még átvehette az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A tizenhat írást tartalmazó könyvet – amelyben olyan témákat dolgozott fel, mint a terrorizmus lélektana; a zajszenny, mint kultúra vagy a tömegkultúra agresszivitása – élete egyik fő művének tartotta.
Szavazzon a legszebbre!
A miniszterelnök újra meg fogja keresni a köztársasági elnököt, szerinte tud majd neki újdonságot mondani.
Hamar előnybe került az ellenfél, de a második félidőre feljavult a magyarok játéka.
Az univerzum védelmezői sokáig kicsit komolyan vehetetlen nosztalgiabulinak tűnik, de aztán az alkotók húznak egy szokatlant.