Tüntetéssorozat a túlóratörvény ellen
Évek óta nem látott tüntetési hullámot váltott ki a túlórák növelését célzó, rabszolgatörvényként is emlegetett jogszabály parlamenti elfogadása. Az ellenzék a parlamentben, a diákok az utcákon folytatták a tiltakozást, már-már a 2006-os zavargásokat idéző körülmények között.
A Háború és békét is képesek voltak fellapozni a Ripostnál, hogy megtalálják az idézetet, amely organikusan illeszkedik a csütörtök esti tüntetést a tüntetők arcán keresztül bemutató címlapjához.
A csőcselék iszonyú, undorító. Olyan, akár a farkas, csakis élő hússal lehet lecsillapítani.
Ezzel a Lev Tolsztoj-idézettel adják meg a hangulatát az „ellenzéki vandálokat”, azaz „Soros kitartottjait” bemutató címlapnak. Néhány lapozás után az olvasó még egy szerkesztői szívességgel is szembesül: kinagyították ugyanis az „ellenzéki vandálok” arcát, hogy még jobban felismerhetőek legyenek. Rendőrségi felhívás nem volt még ennyire magasztos.