A Disney Tim Burton rendezte remake-jének elkészítése 145 millió dollárba került. Eddigi amerikai bevétele kevesebb mint fele A szépség és a szörnyetegének, a stúdió két évvel ezelőtti élőszereplős klasszikusának, vagy A dzsungel könyve 2016-os megfilmesítésének.
A nagy füleivel repkedő kiselefánt meséje a második helyre szorította vissza a Jordan Peele rendezte Mi című horrort, amelyik 33,6 millió dollárt gyűjtött a hétvégén, ezzel második hétvégéjén észak-amerikai jegyárbevételét 128,3 millióra növelte.
Kristóf Krisztián négygenerációs cirkuszos családba született, erre lehet mondani, hogy a vérében van a cirkusz. A Disney-nek pedig éppen erre volt szüksége a Dumbóhoz. Kristóf szakértőként került Tim Burton mellé, segített Eva Greennek legyőzni a tériszonyát, Colin Farrellel pedig összebarátkozott. Végül egy cameo erejéig még a filmbe is bekerült, láthattuk már az előzetesekben is.
A Marvel Kapitány 20 millió dollárral a harmadik helyet szerezte meg a hétvégi sikerlistán, ezzel észak-amerikai jegyárbevétele több mint 350 millió dollárra duzzadt.
A Két lépés távolság (Five Feet Apart) című romantikus dráma 6,3 millióval a negyedik, az Unplanned című, egy nem várt terhesség problémáival foglalkozó film pedig az ötödik helyre jutott 6,1 millió dolláros jegyárbevételével.