"Nyugodtan agyba-főbe verhetsz" – előzetes jött az Egy nő fogságban című filmhez

Április 18-án kerül mozikba Tuza-Ritter Bernadett modern kori rabszolgatartásról szóló dokumentumfilmje.

  • hvg.hu hvg.hu

Az 52 éves Maris tíz éve fizetés nélkül, szállásért és ételért cserébe naponta húsz órában szolgál egy családot. Tuza-Ritter Bernadett dokumentumfilmes még egy egyetemi feladat miatt látogatta meg a saját szolgálókkal büszkélkedő asszonyt, Etát, a helyszínen pedig hamar eldőlt, hogy az egyik fizikailag és szellemileg is terrorban tartott embert, Marist fogja követni kamerájával.

A filmezéshez persze külön engedélyt kellett kérnie a ház úrnőjétől, majd egy idő után pénzért cserébe forgathatott tovább.

"50 ezer forinttal meg a ruhával, ami rajtam van, világgá megyek"

Gondolt már arra, hogy a szomszédjában minden iratuktól, pénzüktől és méltóságuktól megfosztott szolgálók dolgoznak? A modernkori rabszolgaság bárhol, egy kis településen, vagy egy nagyvárosban is felütheti a fejét. Erre hívja fel a figyelmet a rangos Sundance-en sikerrel vetített magyar film, az Egy nő fogságban.

A rendező – amellett, hogy bizalmi kapcsolatba került vele –, valami mást is elért Marisnál. A jelenlétével, beszélgetéseikkel katalizálta benne az elhatározást, hogy megpróbálkozzon a szökéssel.

A film a 2018-as Sundance fesztivál versenyprogramjában szerepelt, itthon április 18-tól láthatják a nézők, most pedig előzetes is érkezett hozzá:

A modernkori rabszolgaság jelensége nem egyedi és elszigetelt: a Global Slavery Index (GSI) jelentése szerint ma Magyarországon legalább 36.000 ember él rabszolgasorban. A hazai szakemberek szerint ez a szám jóval nagyobb lehet a gyakorlatban: egy tízezer fős magyar településen 50-100 rabszolgával is találkoznak.
 
A film alkotói és forgalmazója közös kampánnyal szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy áldozatok a közvetlen közelünkben is élhetnek, de segítség nélkül nem tudnak kilépni kizsákmányolt helyzetükből.

ELF Pictures
Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.