Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Erdogan elnöki dekrétummal nagymecsetté nyilvánította az ikonikus épületet, pénteken már imára várják a muszlim hívőket.
Mecsetként nyitja meg kapuit a pénteki imára gyülekező muszlim hívők előtt az isztambuli Hagia Sophia székesegyház.
A hivatalos újranyitáson, amelyre 1000-1500 hívőt várnak az épületbe és még sokkal többet a körülötte kialakított imahelyekre, Recep Tayyip Erdogan török elnök is jelen lesz. A hívőknek a koronavírus-járvány miatt kötelező lesz a szájmaszk viselése és a távolságtartás. A Hagia Sophia körüli utcákat lezárják, és nagyjából 20 ezer rendőr fog szolgálatot teljesíteni.
A török legfelsőbb bíróság két hete hozott döntést arról, hogy 1934-ben, a köztársaságalapító Kemál Atatürk államelnöksége alatt jogellenesen alakították múzeummá a Hagia Sophiát. A bírósági döntés után Erdogan elnöki dekrétummal nagymecsetté nyilvánította az ikonikus épületet. A döntés miatt megbotránkozását fejezte ki Görögország, az Egyesült Államok és számos keresztény egyházi vezető.
A Krisztus utáni 6. században épült templomot mecsetként használták az után, hogy az oszmánok 1453-ban elfoglalták Konstantinápolyt - a mai Isztambult -, és megtették a birodalom fővárosának.
Atatürk forog a sírjában - Ideológiai harc áldozata lett a Hagia Szophia
Évszázadokon át a világ legnagyobb bazilikája volt a Bizánci Birodalom ékessége, a Hagia Szophia. Az oszmán-török hódítók által mecsetté alakított kegyhelyet Kemal Atatürk múzeummá nyilvánította. Az „Isteni Bölcsesség" most ismét mecsetté változik.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.