Egy istenadta tehetség Putyin-tetoválással a mellkasán – Budapesten táncol Szergej Polunyin
Először érkezett Magyarországra fellépni a balett „rosszfiúja”, Szergej Polunyin. Botrányok, drogok, igéző előadások, erős szabadságvágy és karizmatikus színpadi jelenlét – ezek mind egyszerre jellemzik a 31 éves művészt és az eddigi pályafutását. Vele találkozhattunk a Margitszigeten, ahol elmesélte, hogy miért szabadul meg hírhedt tetoválásaitól.
Szergej Polunyin olyan a balettben, mint mondjuk, Slash a rockzenében. Amit ő művel a színpadon, azt csak kevesen tudják utána csinálni, és egyes vélemények szerint még a hozzáfogható elődjeinél és a saját példaképeinél (Mikhail Barisnyikov, Rudolf Nurejev) is jobb. A rocksztáros hasonlat egyáltalán nem véletlen: tradíciókat felforgató, forradalmár egyéniség népes rajongótáborral, karrierjét pedig egy kemény mélyrepüléses fázis szakította meg, hogy aztán végre rátaláljon arra az útra, ahol igazán önmaga lehet.
Drogos ügyek, vállalhatatlan posztok a közösségi médiában, a hagyományos balettoktatás erős kritikája és a mellkasán virító Putyin-tetoválás is hozzájárultak ahhoz, hogy éveken át ő legyen a „balett rosszfiúja” (the bad guy of the ballet). De a „vad” imázs nagyon jövedelmezőnek is bizonyult a számára, mert a kívülállósága magára vonta az emberek figyelmét a balett univerzumán túlról is.
Kifejezetten szereti Polunyint a kamera, a legnagyobb divatházak dolgoztak vele, és Hollywood is kezdi maga felé édesgetni őt: a Magyarországon forgatott Vörös verébben Jennifer Lawrence-szel táncolt, a Gyilkosság az Orient expresszen-ben pedig már igazi színészi feladatot bíztak rá. Talán a legtöbben azonban nem ezekben a filmekben, és nem is a hagyományos balett miatt találkoztak először a nevével, hanem egy videóban, amely Hozier Take Me to Church című számához készült. Ő az a kitetovált felsőtesttel, bukott angyalként és kirobbanó szenvedéllyel táncoló férfi, aki miatt David LaChapelle klipjét eddig 29 millióan nézték meg a Youtube-on.
Polunyin tehát fogalom, mégis mikor megérkezett a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra, hogy a pénteki Raszputyin című előadása előtt kérdezhessük őt, ennek a karizmatikus személyiségnek a szerényebb oldalát ismerhettük meg.
Szergej Polunyin szelíd tekintetű, nagyon kedves, nyitott embernek mutatkozott. Készséggel és mosolyogva válaszolt a rövid sajtótájékoztatón elhangzó kérdésekre; halkan, visszafogottan beszélt, nyugodtság sugárzott belőle. A beszélgetés előtt leadott egy tisztességes, másfél óráig tartó balettórát is 10-14 éves balettnövendékeknek a színpadon, mert egy ideje már azt csinálja, hogy ahol éppen turnézik, ott tart egy mesterkurzust is a hallgatóknak.
Érdekes nézni és elképzelni, hogy ez a fiatal balettmester néhány órán belül átalakul a nagy befolyású és a nők által bálványozott, rettegett Raszputyinná Yuka Oishi koreográfiájában. Mint mondja, a Raszputyin című előadás a cári udvar nagy manipulátorának sötét, mégis emberi oldalát szándékozik megmutatni, és nem nehéz rájönni, hogy Polunyint a figurában az ellentmondások izgatják, épp azok, amelyek őt is meghatározzák.
Zuhanás
Szergej Polunyin Ukrajnában született egy kikötővárosban, Herszonban, ahol nagyon szerény körülmények között élt a családjával. 3 éves kora óta mozog, sportol, eleinte tornára járt, de egy elhúzódó tüdőgyulladás után rájöttek a szülei, hogy a tornateremben szálló por nem tesz jót az egészségének, és műfajt kell váltania; így fordult a balett felé. Nyolcévesen került Kijevbe a balettiskolába, és 13 éves volt, mikor egy ösztöndíjjal felvették a londoni Királyi Balettintézetbe. Hogy az extrém drága londoni életet a család támogatni tudja, mindenki hatalmas áldozatokat hozott. Az apa például Portugáliába ment építkezésekre dolgozni, a nagymama Görögországból szociális ápolóként próbált besegíteni a fiú kinti életének finanszírozásába.
Polunyinnak mindeközben viharos gyorsasággal ívelt felfelé a karrierje – zseninek tartották –, és 19 évesen ő lett minden idők legfiatalabb vezető táncosa a Király Balett társulatában.
Árulkodó azonban, ahogy a budapesti sajtótájékoztatóján fogalmaz, mikor arról kérdezik, hogy mit jelent számára a tánc:
Bonyolult kapcsolatom van a tánccal. Eleinte, iskolás koromban még nagyon élveztem, de aztán jött egy időszak, amikor elkezdtem visszautasítani – ez körülbelül tíz éven át tartott. Azt hiszem, 29 éves koromban fogadtam el valójában teljes szívemből, hogy táncművész vagyok, és hogy a tánc a részemmé vált.
Bár a Királyi Balettben nyújtott teljesítménye lenyűgözte a szakmát, óriási elismerést váltott ki, amit a színpadon művelt – azt mondták róla, hogy nemcsak a technikája bámulatos, hanem képes belakni is a szerepeit, magából dolgozva eggyé válni velük –, azonban már ezalatt az időszak alatt elkezdtek megmutatkozni nála a kiégés jelei. Lelki állapotán az is sokat rontott, hogy néhány évvel korábban a távolból kellett értesülnie szülei válásáról.
2014-ben Szergej Polunyin váratlan hirtelenséggel – mindössze két évvel azután, hogy ténylegesen a csúcsra jutott – otthagyta a londoni társulatot. Ez volt az első mozzanat, ami igazán sokkolta az addig őt egekbe magasztaló közönségét.
Ekkortájt derült ki az is, hogy az őstehetségnek tartott táncosnak drogproblémái vannak, előfordult például, hogy bekokainozva ment fel a színpadra, a próbákat pedig annyira unta, hogy pszichedelikus szerekkel ellensúlyozta érdektelenségét. Közvetlenül a felmondása előtt egy alkalommal kiment a próbáról, majd kiírta Twitterre: „Árul itt bárki heroint?”. Erről az esetről később azt mondta a Guardian újságírójának, hogy viccesnek találta, mert néhány órával később már benne volt az ügye a BBC híradójában. „Mindenki azt gondolta, hogy drogos vagyok. Egy hónap twitterezés után tönkretettem a hírnevem.”
A drogfüggőségét sikerült legyőznie, de a távozása után a nyilatkozataiban visszatérő elemmé vált a rendszerkritika. „Elértem a csúcsot, és azt vettem észre, hogy semmi nem változott – mondta 2014-ben a Királyi Balettről. „10-11 órákat gyakoroltam a stúdióban, heti hat napot dolgoztam, turnéztam, mindössze egy hónap szabadságom volt – mindezt nagyon kevés pénzért. Azt gondoltam, hogy a világ jóval több ennél, nézzük, mi van odakinn.”
Egy 2017-es interjúban őszintén fakadt ki a teljes balettiparral szemben is, amikor azt mondta, hogy az emberek megőrülnek benne, mert nem bírják elviselni a folyamatos nyomást. „Nem esznek rendesen. Rengeteget dolgoznak. Nincs pihenés. Az emberek 30 éves korukra elveszítik az eszüket. Tényleg megőrülnek – főleg a balerinák.” Kiemelte, hogy a balettiskolák olyanok, mint a hadsereg, és a társulatokban is nagyon megy a versenyeztetés. Visszatekintve elég egyértelműnek tűnik, hogy az elmulasztott gyerekkor („hogy ő sohasem rosszalkodhatott a többiekkel az utcán”), a ránehezedő nyomás, a tradicionális balettoktatás által megkívánt testi-lelki fegyelem és a bevándorlólét együttesen eredményezték azt, hogy a szabadságvágy időzített bombaként ketyegett Szergej Polunyinban. Mikor pedig a bomba végre robbanhatott, akkor nagyot szólt.
A hvg.hu-nak így fogalmaz a múltjával kapcsolatban: „Én szabadságpárti vagyok. Úgy gondolom, hogy mindannyian különbözőek vagyunk, és különbözően gondolkodunk. Néha mondtam és csináltam bizonyos dolgokat csak azért, hogy szabad lehessek, és azt csinálhassam, amit akarok.”
A provokáció sajátos és nem túl okos módja volt a szabadság megélésének, és okozott is a balettművésznek néhány kellemetlen pillanatot. Putyin-imádatának (őt gondolta a világ ideális vezetőjének) például az Instagramján adott hangot, és hiába hirdette még nem sokkal korábban a világbékét és egymás szeretetét, a kommentelők szanaszét szedték őt.
Tetoválószalont nyitott Londonban egy börtönből szabadult exgengszterrel közösen, ellentmondásos varratok, karcolások, hegek kerültek Polunyin testére: a hasát egy kolovrat nevű szimbólum díszíti, amely szerinte pozitív jelkép az ősi szláv kultúrában, de a benne lévő szvasztika-motívum miatt ma neonáci csoportok tűzik mellükre. Ugyanígy sokaknál kiverte a biztosítékot a mellkasán virító Putyin-fej is, amelyet azután tetováltatott magára, hogy kritizálták az említett Insta-posztjáért.
Szergej Polunyin egy időben többször is hangoztatta, hogy őt a destrukció energizálja, a pusztításból tud kreativitást nyerni, és meg kell hagyni: a saját maga teljes lenullázása elég jól ment egy időben. Legutóbb például 2019-ben, amikor sok meggondolatlan komment miatt fájhatott a feje. Ugyancsak Instagramon a túlsúlyos emberekre tett durván sértő megjegyzéseket, és nyilvánvalóvá tette, hogy nincs baja ugyan a melegekkel, de a színpadon azért maradjunk meg a hagyományos szerepeknél. A kommentjei nagy vihart kavartak, a szponzorok faképnél hagyták őt, a divatházak elfordultak tőle, Hozier elhatárolódott Polunyintól, a párizsi Operaház pedig visszavonta a művész meghívását, hogy a Hattyúk tavában eltáncolja a herceget.
Felemelkedés
Itt érte el a totális mélypontot, de korábban azt nyilatkozta, hogy ez a teljes megsemmisülés kellett ahhoz, hogy végre felszabaduljon, és újra tudja élvezni a táncot.
Polunyinnak tavaly gyereke született, akit feleségével Jelena Ilinyik jégtáncossal Mirnek, azaz Békének neveztek el, ami talán nem véletlen: mostanra higgadtabbnak tűnik, és saját magával is békébe került. A keresett szabadságot megtalálta egy önálló vállalkozás, a saját társulatának elindításában, amely a sokat kritizált klasszikus intézményrendszerrel ellentétben több lehetőséget ad a táncosoknak a kreativitásuk kibontakoztatására.
Mikor éppen nem turnézik, Miamiban él a családjával.
„Számomra rendben van, ha egyik nap még egy bizonyos módon gondolkodsz, majd később megváltoztatod a véleményed. Sokkal-sokkal toleránsabbnak kéne lennünk egymás felé ebben a tekintetben” – mondja most a hvg.hu-nak, és hozzáteszi, hogy nincs többé szüksége a tetoválásaira sem. „Valóban meg akarok szabadulni tőlük, de ez egy hosszú és lassú folyamat lesz, pszichésen meg nehéz.”
Kérdezzük, hogy akkor mégis miért válik meg tőlük, mire eggyel komplexebb választ ad. „Számomra a tánc egy lenyűgöző nyelv, amely összehozza az embereket, élvezhetőbbé teszi számukra a világot. A tetoválásaim, mint a Putyin-tetoválás, viszont inkább szétválasztja az embereket” – látja be.
Elismeri, hogy a karrierje során okoztak némi bonyodalmat a varratok, a jövőben ezért talán egyszerűbb lenne nélkülük az élet. „Az is kérdés a számomra, hogy ki vagyok én tetoválások nélkül. Erre is kíváncsi vagyok. Ráadásul, ha akarok még mozifilmeket csinálni, akkor nem a legszerencsésebb, ha vannak tetoválásaim. Másrészt szeretnék nemzetközileg minél elfogadottabb lenni, harmadrészt pedig ezt az egészet azért csinálnám, hogy egyszerűen megtisztítsam magam a múlttól és újjászülethessek.”
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
