Bereczki Zoltán majdnem otthagyta a kampányrendezvénynek használt ingyenes koncertet

Vas megyében állami finanszírozású ingyenes falusi koncerteken kampányol a Fidesz, de erről úgy tűnik, hogy a fellépőket nem mindig értesítik.

  • hvg.hu hvg.hu
Bereczki Zoltán majdnem otthagyta a kampányrendezvénynek használt ingyenes koncertet

Választás 2022

Működik-e a sokadik ellenzéki összefogás-recept? Meggyőző tud-e lenni Márki-Zay Péter? Vagy marad minden a régiben, és győz a Fidesz, legfeljebb kétharmada nem lesz? Vagy akár az is? Egyáltalán: le lehet győzni ma Magyarországon Orbán Viktort? Belelendült a választási kampány, mi pedig minden pillanatát követjük. Tartsanak velünk!

„Csak rátok való tekintettel maradok most itt, mert ez egy kampányrendezvény, és én ilyet nem vállalok! Ez egyértelműen benne van az aláírt szerződésemben!”

– ezt mondta a Nyugat.hu cikke szerint Bereczki Zoltán énekes az 1300 fős Vas megyei Sé településen tartott koncertje elején a közönségnek. A helyi lap arról ír, hogy az első sorban ülő Nagy Róbert polgármester és Hende Csaba előtt az előadó azt is közölte, hogy gyomorforgatónak érzi, ami előtte a színpadon elhangzott.

A Kultifeszt elnevezésű rendezvénysorozatot, melyen fellépett, ugyanis állami pénzen finanszírozták, de azokon rendre Hende, a körzet fideszes képviselőjelöltje is ott van. A mostani koncert erősen az kampányszagú köszöntő beszédével kezdődött.

Ezt nem nézte jó szemmel az énekes, ami láthatóan nem esett jól Hendének, akit a cikk szerint a színpadra invitálásakor a közönség sem fogadott túl nagy örömmel. A Nyugat.hu elérte Bereczki menedzserét, de ő nem akart ezzel kapcsolatosan nyilatkozni.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.