Fel kell-e adnom mindent, ha anya leszek?

Ez csak az egyik kérdés a sokból azok közül, amelyek meghatározzák a Deák Erika Galériában, a budapesti Mozsár utcában július végéig látható kiállítást: a Jelenlétem evidens minden felvetésre nyitott a magyar és közép-kelet-európai képzőművészetből, ami azt feszegeti, hogyan hat még az anyaság az ember identitására azonkívül, amit a filmek, tévéműsorok, óriásplakátok és színes magazinok sugallnak vagy tartanak egyértelműnek.

„Nem készült ebben a témában nagyon sok munka, pedig annak, hogy termékeny gondolkodás induljon el róla, ez feltétele lenne” – mondta Oltai Kata művészettörténész, a tárlat kurátora az első nyilvános tárlatvezetésén. Oltai már korábban, a tragikus sorsú, 1985-ben szépségkirálynőnek választott Molnár Csilla meztelen bronzszobrának kérdéseivel foglalkozó cikkünkben utalt rá, hogy a magyar mainstream képzőművészetben az elmúlt 12 évben gyakorlatilag eltűnt az identitáskérdésekre való reflexió: hát ami őt illeti, igyekszik annyit változtatni ezen, amennyit tud.

„A szobor azért készült, hogy Molnár Csilláról is lehessen meztelen kép a szexlapban"

A Kádár-rendszer egyetlen szépségversenye minden tekintetben tragikusan sikerült: a döntősökről tapogató férfikezek vettek mintát a hiperrealista, meztelen szobrok minden apró részletéhez, a győztes, a 16 éves Molnár Csilla pedig néhány hónappal később öngyilkos lett. A meztelen női testek kiárusításáról, a NER nőkhöz való viszonyáról, pornó és képzőművészet kapcsolatáról beszélgettünk a témával hosszú ideje foglalkozó képzőművésszel, Eperjesi Ágnessel és Oltai Kata művészettörténész-kurátorral.

Így a Jelenlétem evidens sem az alkotók, hanem a téma felől közelíthető meg elsősorban. És ez a téma még csak nem is egyszerűen az anyaság létrejötte, a terhesség, a „teremtés”, hanem a gyereket szült nő életének eggyel későbbi szakasza:

hogyan roncsolja vagy alakítja át, billenti ki az identitást az anyaság? Ki vagyok azután, hogy gyerekem született, és ez mennyiben tér el attól, aki azelőtt voltam? Művészként hogyan befolyásol mindez?

Talán meglepő, de tulajdonképpen az a mű fogalmazza meg legpontosabban ezt az alapfelvetést, amelyik valójában kakukktojás a tárlaton, hiszen absztrakt, geometrikus munkákról van szó. Horváth Lóczi Judit Try to be a good mother (Próbálj jó anya lenni) című sorozata stilizált, házra emlékeztető alakzatokat mutat, mindegyikben valamiféle töréssel, hiányzó darabbal, elcsúszással, kibillenéssel, míg végül az utolsó képen ezeknek a kitört a daraboknak a felhasználásával végül újra összeáll egy házforma, még ha nem is ugyanolyan, mint az elején. A ház összetartása (rövidebben: háztartás) a sztereotípiák, a társadalmi nemi szerepek szerint eleve női princípium, ami plusz réteget ad a képeknek, amelyek a címmel együtt nézve mintha épp a megváltozó identitásról beszélnének: egyfajta – negatív vagy pozitív előjel nélküli – zavar áll be, amelynek ellenére, sőt amelynek felhasználásával mégis újra létrejön az egész, amely már sosem lesz ugyanolyan, mint azelőtt.

Horváth Lóczi Judit: Try to be a good mother

Deák Erika Galéria / Gyuricza Mátyás

Mindez pedig még a politikától, a NER-től sem független Oltai szerint. „Mit láttunk az úgynevezett gyerekvédelmi népszavazás miatt hónapokig mindenütt az utcákon az óriásplakátokon? Hogy egy nő ölel egy kisbabát, és összebújik vele. A kormány újra egyértelművé tette, hogy a gyerek megvédése a nő feladata, a férfinak ehhez jelen sem kell lennie.

Jól ismerjük ezt a patriarchális Madonna-mítoszt.

A politikához ugyanakkor primer szinten nem akarnak hozzászólni a művek, ami nem jelenti azt, hogy függetlenek lennének tőle, hiszen a női szerepről, az anyaságról, a női testről való gondolkodás visszaragadása a politikától politikai tett – és korántsem csak Magyarországon, lásd például a világ legszabadabbnak tartott országában, az Egyesült Államokban, ahol a legfelső bíróság nemrég vonta vissza az abortuszhoz való alkotmányos jogot.

Annak ellenére, hogy a kiállítás mindössze két terem, meglepően szerteágazó, mind a médiumok (festmény, fotó, installáció, szobor, rövidfilm, animáció és könyv), mind a témák tekintetében. A bejárati ajtó után, mintegy programadó iránytűként rögtön egyfajta feminista manifesztó fogad: Szabó Eszter A here elhagyása című animációs kisfilmje egy középkorú nővel, aki két hatalmas herét vonszol maga után, míg a súlytól fel nem bukik, hogy rájöjjön, valójában nem is muszáj magával vinnie a súlyt. Járhatja az útját önálló nőként is, nem görnyedve a patriarchális társadalom elvárásai alatt.

Balra fent Fajgerné Dudás Andrea Kompromisszum 1/B, lent Szabó Eszter: A here elhagyása

Deák Erika Galéria / Gyuricza Mátyás

Jól kapcsolódik ehhez a második kiállított mű is: Fajgerné Dudás Andrea Kompromisszum 1/B című festményén minden máshogy van, mint amit a fent nevezett patriarchális társadalmakban és a művészettörténetben megszoktunk. A meztelen férfi végzi a házimunkát, miközben a felöltözött nő fest: sem a meztelenség, sem a házimunka, sem a „múzsa”, a modell szerepe nem a nőhöz kötődik itt, az alkotóé viszont igen.

Más irányból közelít a kérdéshez a kiállítás egyik legötletesebb műegyüttese, Tóth Anna Eszter szobrai, amelyek a szoba sarkába hajigált szennyest, a hatalmas kupacnyi összehajtogatott ruhát vagy a lavórban mosásra váró göncöket emelik át a művészet terébe, némiképp ironikusan használva az ősi, antik formát, ugyanakkor cseppet sem humorosan mutatva rá arra a témára, ami hiányzik a kiállítóterekből vagy egyáltalán a művészetről való gondolkodásból, sőt ami – mármint az úgynevezett láthatatlan munka, amelyet túlnyomó többségében nők végeznek fizetség és megbecsültség nélkül – rengetegszer vissza is tartja a nőket attól, hogy művészekké válhassanak. Mintha ezekre a szobrokra felelne Fajgerné Dudás Andrea másik festménye, a Picaboo, amelyen a művész a mosatlan edények hegyei mögül kandikál ki, és Bridget Moloney mesteri rövidfilmje, a Blocks is, amelyben egy minden elvárásnak mindig megfelelő, fiatal anya mindig, ha rosszul van, legókockákat hány ki, amelyekből végül várat épít magának, hogy legyen benne pár nyugodt perce néha.

Tóth Anna Eszter: Column I. és Laundry in the corner

Deák Erika Galéria / Gyuricza Mátyás

Aztán ott vannak azok a művek is, amelyek a „másik” anyasággal foglalkoznak: azzal, ahogyan a felnőtt nő a saját, idős anyját gondozza, vagy ahogyan hozzá viszonyul. Magdalena Wosinska fotóján a felnőtt lány a fürdetés után krémezi be épp az anyja lábát – utalva arra, ahogyan a korral az anya válik mintegy csecsemővé, a lánya pedig így már két irányba is anyává –, Gáldi Vinkó Andrea pedig kisgyerekével és idősödő anyjával szerepel együtt saját fotósorozatán. (Ez a két munka látható borítóképünkön.) „Sok nő nehezen viseli a teste öregedését, és a társadalom sem segít éppen abban, hogy könnyebb legyen feldolgozni a folyamatot, a reprezentáció pedig, hogy be is mutassa mindezt a nyilvánosság előtt, még nehezebb kérdés” – mondja a kurátor.

Így ez a téma, a test öregedése, a változás bemutatása lényegében nincs is jelen a művészetben, de az új generáció behozhatja ezt, akár az anya-gyerek kapcsolat tematizálása révén is.

Tóth Anna Eszter: Column I., Klenyánszki Csilla: Pillars of Home-sorozata, Fajgerné Dudás Andrea: Picaboo

Deák Erika Galéria / Gyuricza Mátyás

A témákat még tovább árnyalja a két kiállított könyv is. Diana Karklin hét füzetből álló kiadványának címe is beszédes: Undo Motherhood, azaz „az anyaság visszavonása” vagy „csináld vissza az anyaságot”. A fotós-riporter képei és interjúi olyan nőket mutatnak be, akik bár a szó hétköznapi értelmében jó anyák, megfelelnek mindenféle elvárásnak, mégis úgy érzik, nem volt jó döntés, hogy anyává váltak – már ez a puszta kijelentés is a társadalom egyik legnagyobb tabuja. Hasonlóan tabudöntő Christen Clifford Baby Love című önvallomása vagy esszéje, amelyben nem tesz mást, csak minden cenzúra nélkül ír arról, hogyan alakult át a teste, a szexuális élete, a férjével való viszonya a szülése után, hogyan állt a maszturbáláshoz, mitől félt a libidójával kapcsolatban, és így tovább. Beszédes, jegyzi meg Oltai Kata, hogy első megjelenésekor, 2004-ben még hihetetlen haragot váltott ki a kötet a kritikusaiból, míg ma már a legszélesebb körben elismerik a feministák. „A felvilágosodás óta tanuljuk, hogy a nő kiteljesedése csakis az anyasággal lehetséges, és azt is, hogy mit kötelező érezni anyaként” – mondja.

Ideje volt, hogy megjelenjenek az új hangok is ebben a témában.

A kiállítás - amelyről ide kattintva elolvashatja A mű magazin kritikáját is - megtekinthető a 1066 Budapest, Mozsár u. 1. alatt, szerdától péntekig 12:00–18:00 óra között, július 29-éig.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: