A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
A szexuális visszaéléssel vádolt kétszeres Oscar-díjas amerikai színész június végén áll bíróság elé.
Június végén áll bíróság elé Kevin Spacey Londonban; a kétszeres Oscar-díjas színészt 2017-ben négy férfi is szexuális visszaéléssel vádolta meg. Ketten közülük azt állítják, hogy nem közös megegyezésen alapuló szexuális kapcsolatot létesített velük. A vádak 2001 és 2013 közötti eseményekre vonatkoznak.
A vádak nyomán a Netflix kirúgta a színészt a House of Cards című sorozatból, Ridley Scott rendező pedig a Világ összes pénze című filmhez a jeleneteit Christopher Plummerrel forgatta újra. A színészt az alakításért Oscar-díjra jelölték. Volt olyan film, amiből nem vágták ki Spacey-t: 35 ezer forintos (!) bevétellel nyitott.
A MeToo-botrány egyik legprominensebb érintettje hat éve nemigen hallatott magáról, most azonban interjút adott a német Die Zeit hetilapnak. Kiderült, hogy nagy visszatéréssel számol, azt mondta: „Amint Londonban felmentenek, bizonyos emberek ismét szerepeket ajánlanak majd nekem. Még abban a percben!”
Egy másik eljárásban, amely azért indult, mert egy férfi azzal vádolta, hogy 1986-ban egy ágyra lökte és ráfeküdt, Spacey-t nemrég felmentették. Most azt jósolta, hogy a londoni bíróságon is „szétesnek majd ezek a dolgok, amint közelebbről megvizsgálják őket”.
A német lapnak adott interjúban Spacey homoszexualitásáról is beszél, amit éppen a szexuális visszaélési ügyek kapcsán jelentett be.
Hollywood kitagadta, Tudjman horvát exelnök fehérre festésében jutott szerep Kevin Spacey-nek
Volt már szociopata Keyser Söze, a hét főbűnt másoló névtelen sorozatgyilkos, tragikus sorsú kertvárosi férj és machiavellista demokrata politikus. Hiába a sikerek és a két Oscar-díj, a szexuális zaklatási botránya miatt Kevin Spacey Hollywoodban páriává vált, s ennek is tulajdonítható, hogy elvállalta Franjo Tudjman szerepét az 1999-ben elhunyt horvát nacionalista elnököt hősként, sőt Horvátország atyjaként feltüntető, egyoldalú filmben.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.