Nem jó, ha egy film születését gyanús hatalmi játszmák előzik meg, mert annak árnyéka a végeredményre is rávetül. Mint írtuk, a filmekre szánt állami pénzekről döntő Nemzeti Filmintézethez (NFI) Gárdos Péter és Geszti Péter beadott egy Semmelweis-filmtervet, ami után meg is rendelték a forgatókönyvet. Elkészült az első változat, amelyről pozitívan nyilatkoztak, ám végül – koncepcionális okokra hivatkozva –, mégis elkaszálták a projektet. Rá néhány napra hirtelen megérkezett viszont az NFI-hez a kormány kedvenc producere, Lajos Tamás és Koltai Lajos terve ugyanebben a témában. És – láss csodát – nyert is egy jól látható összeget, konkrétan 2,4 milliárd forintot.

Ennek eredményeképp készült el a most mozikba került alkotás. A jó hír az, hogy ezúttal valóban mívesen elkészített filmre fordították az adófizetők pénzét.

Semmelweis Ignác története valóban vászonra kívánkozik (nem véletlen, hogy a 40-es években készült első kísérlet után 1952-ben Bán Frigyes is készített már ilyet). A világhírú doktor nehéz természetű, munkamániás, megszállott zseni volt, akinek egyetlen szempont játszott szerepet az életében: rájönni, miért hal meg a szülés után rengeteg édesanya.

Egy családbarát kormány nem is találhat nagyobb hőst magának – a furfangos Hadikon innen, a Gyurcsány ármánykodását lebuktató újságírón és a liberálisokat megleckéztető Antall Józsefen túl – az anyák megmentőjénél. Na jó, még volna Petőfi megfelelő szemléletű tálalása, de a Most vagy sohát nem sikerült elkészíteni a Petőfi-évre.

Arra pedig külön figyelt Koltai és Lajos Tamás, hogy az olyan zavaró részleteket ne boncolgassa a film, hogy a doktornak nemcsak az ellenséges Bécsben (elvégre 1847-ben vagyunk a film által tárgyalt események idején), hanem utána Pesten sem volt épp kikövezett útja, rövid élete végén pedig teljesen bekattant, és a döblingi elmegyógyintézetben, 47 évesen – valószínűleg – az ápolók agyonverték. Koltai filmje Semmelweis világraszóló felfedezésével, a doktor igazságának elismerésével végződik, ami után hajóra ül, és elindul végre haza, Magyarországra. Ami ezután történt vele, az csak a végefőcím előtt kivetített három mondatból derül ki.

A magyar hősök története már csak ilyen, a kellemetlen részeket igyekszünk elfelejteni a legendájukból. (Kinizsi Pál sem csak Mátyás oldalán volt zseniális hadvezér, hanem éppenséggel a Fekete sereg szétverésekor is. Dobó István pedig nemcsak hős egri várvédőként volt ismert, hanem később mint vámcsaló és mindenkin átgázoló, kegyetlen földesúr.)

Pedig miért is ne lehetne, akár egy olyan hős, mint Semmelweis, árnyalt, bonyolult figura. Attól még nem kevésbé az „anyák megmentője”, ahogy azt a film végén a kulcsjelentben – meglehetősen színpadiasan – kikiabálja egy nő. Ez amúgy addig is kiderült minden nézőnek, de a rendező úgy vélte, szükség van még egy ilyen egyértelmű sulykolásra. Kifejezetten rosszat tesz a filmnek ez és még pár didaktikus jelenet, amelyben Koltai nagyon rá akar mutatni, mit is kell most gondolnunk.

Szupermodern Filmstúdió / Attila Szvacsek

Kifejezetten feszülten és izgalmasan, hosszasan bemutatja azt a küzdelmet, amely során Semmelweis megpróbálja felfedezni, mi az oka a sok gyermekágyi lázas halálnak, ezért egyáltalán nem lenne szükség az olyan kiszólásokra, mint amilyet a címszereplő – gyakorlatilag szinte a Szomszédok legendás Etusára hajazva – belemond a kamerába:

kell itt lenni még valaminek, amire nem gondoltunk.

Hát, igen, erről szólt az addig eltelt óra a filmből, és erről szól minden felfedezés. Azt is érti a néző, hogy amikor végre bevezetik próbaképp a doktor kézmosási előírásait, sorra születnek a babák, és végre nem halnak meg a boldog anyukák. Nem kellett volna tehát giccsesen, lassított felvételekkel, a háttérben isteni fehér fénnyel bemutatni ezeket a boldog pillanatokat.

És akkor – rossz pedagógusként – fel is soroltam a film bosszantó gyengeségeit. Ezeket leszámítva ugyanis kifejezetten nézhető filmet készített Koltai, amolyan jól kivetelezett, hagyományos kosztümös filmet. A minden apró tárgyra, jelmezre kiterjedő korhű környezet, amelyben megelevenedik a korabeli Bécs, a félelmetes kórházak, az orvosi lakások, a nyomorúságos nővérszállók, a még nyomorúságosabb árvaházak világa (látványtervező: Pater Sparrow, jelmeztervező: Szakács Györgyi) sokáig emlékezetes marad, mint ahogy Nagy András – egyébként a Koltai Lajost világhírűvé emelő képeire, színeire emlékeztető – operatőri munkája is világszínvonalú.

Szupermodern Filmstúdió / Attila Szvacsek

A film legnagyobb érdeme a három főszereplő játéka. A címszerepben Vecsei H. Miklós bemutatja, miért is olyan kibírhatatlan fráter ez a magyar orvos. Úgy ellenszenves, hogy közben értjük a megszállottságát. Úgy érzelemmentes, csak a betegeire koncentráló „drón”, hogy azért kiderül, szüksége van az emberi kapcsolatokra és a szerelemre is. A szemében ott az őrület és ott az eltántoríthatatlanság, ott az aggodalom a betegeiért, és ott a dogmatikus és bürokratikus orvostársadalom iránti megvetés is.

Az ő antagonistája Klein professzor, a szülészet ura, aki megveti a magyarokat úgy ahogy vannak, és nem tűri, hogy az ő jó hírét mindenféle hóbortos elhajlók veszélyeztessék. Gálffi László igazi második főszereppé emeli a szerepét, talán ő az, aki a legárnyaltabb karakter, aki a legnagyobb utat járja be a sztori során. A teljes elutasítástól, a korabeli konteók megfellebezhetetlen hirdetőjétől, a – személyes története miatti – önmarcangoláson keresztül végül képes a véleményét gyökeresen megváltoztatni. (Nagyon érdekes, és nyilván nem szándékolt párhuzam a mai magyar valósággal: ő az a professzor, aki egy az egyetemről Semmelweis által joggal eltanácsolt hallgatót visszavesz, mert annak apja egy befolyásos személyiség.)

A harmadik főszereplő az ápolónő, aki a maga módján lázad a kor lenézett női szerepfelfogásával szemben, és aki tulajdonképpen mozgatja a „tudományos nyomozás” szálait, sőt aki végül a megoldáshoz is elvezeti a történetet. A Nagy Katica által életre keltett hideg, tántoríthatatlan, ugyanakkor nagyon is érzelmes karakterről elhisszük, hogy megpróbál lavírozni a bezsarolt áruló és a különc doktort támogató nővér énje között.

Szvacsek Attila

A mellékszerepekre is nagyon jó színészeket választottak Koltaiék, ezért is nagyon szembetűnő, mennyire alulírták ezeket a karaktereket. Semmelweis magyar orvos barátai közül az egyikről annyi derül ki, hogy haspók, szereti élvezni az életet, de más nem érdekli. Elek Ferenc ettől sokkal többet érdemelt volna. A másik magyar barátról (Csapó Attila) még ennyit sem tudunk meg, de mindenben támogatja Semmelweist. Az ellenoldalon, Klein professzor jobbkezéről, Kollár doktorról (Kovács Tamás) pedig azt látjuk, hogy állandóan ármánykodik, és nem tiszteli a nőket. A halottszállító (Kovács Lajos) iparszerűen szállítja a halottakat és, naná, hogy összetűzésbe kerül Semmelweisszel. És így tovább.

Koltai Lajos harmadik rendezése a sztoriját tekintve egy leegyszerűsített (orvos)történelmi tabló, a kivitelezését tekintve viszont kiváló színészi alakításokkal és emlékezetes látvánnyal leforgatott jó értelemben „régimódi film”. A legjobb a mostanában készült kurzusfilmek között, és a legjobb Koltai rendezései között is.

Gárdos Péter: Nem érdemes ebbe belehalni

Filmet szeretett volna készíteni Gárdos Péter Semmelweis Ignácról, de a filmbizottság a kezdeti biztatás után valamiért elkaszálta a forgatókönyvét, és egy hirtelen feltűnt másikat - Lajos Tamás és Koltai Lajos tervét - ítélt támogatásra méltónak. Az anyák megmentőjének történetét utóbbiak vitték tehát filmre, Gárdos viszont átdolgozta regénnyé a saját változatát.