hvg.hu: Már szinte hagyomány, hogy filmet szeretne készíteni, meg is írja a forgatókönyvet, de végül a filmet elkaszálják, így – jobb híján – regény születik az adott témából. Most épp Semmelweis Ignác történetével járt így.

Gárdos Péter: Ez talán azért ismétlődik újra meg újra, mert filmrendezőnek hiszem és vallom magam. Mániákusan írok forgatókönyveket. Aztán megkísérlem ezeket meg is valósítani, és amikor pofán csap a hivatal, vagyis elutasítanak, olykor rendszerint elfog az indulat. Akkor már annyira benne vagyok egy történetben, hogy képtelen vagyok elengedni azt. Ez történt a Hajnali lázzal, amiből később - szokatlan módon - végül mégiscsak lett film, és ez történt a Kempelen-sztorival, amely Királyi játék címmel született újjá regényként. A Hét mocskos nap forgatókönyve vette az első akadályt. Kaptunk rá gyártás-előkészítési támogatást. Tízmillió forintot költhettünk arra, hogy színészeket válogassunk, helyszíneket találjunk, megalapozzuk a munkát. Ám a forgatás előtt három héttel lefújták az egészet.

hvg.hu: Mit mondtak?

G. P.: Semmit. Pontosabban mindössze annyit, hogy bocsánat, mégsem kell a film.

hvg.hu: Most is először pozitív elbírálásban részesült a Semmelweis-film, nem?

G. P.: Így történt. Geszti Péterrel közösen beadtunk egy filmtervet, az NFI pedig megrendelte a forgatókönyvet. Elkészült az első változat. A fejlesztési igazgatónak kifejezetten tetszett. Ám végül egészen rafinált elutasításban részesültünk: miközben „biztos kézzel megírt, jó dramaturgiai alapokon álló” könyvnek értékelték, azt is közölték, hogy koncepcionális okokból nem tudják támogatni. Vagyis az NFI egyértelműen más teória mentén képzelte el Semmelweis életének feldolgozását. Ez a „más koncepció” mélyen elgondolkodtatott…

hvg.hu: Tudjuk, hogy egy másik Semmelweis-film viszont nyert 2,26 milliárd forintot, sőt azt már le is forgatták. Koltai Lajos rendezi, Lajos Tamás a producere. Lehet, hogy a másik forgatókönyv jobban tetszett a filmbizottságnak?

G. P.: Ez azért cifrább história.  Amikor minket elutasítottak, még nem volt másik Semmelweis terv a terítéken. Ám néhány héttel később hirtelen az is megszületett.  Az említett producer nyújtotta be, ebből született aztán a forgatókönyv, majd a film. Nincs ezzel semmi baj, ilyen „véletlenek” mostanság előfordulnak… Ám én akkor már leragadtam ezen a koncepció kérdésen. Mit gondoltunk rosszul? Miért hittem, és hiszem azt, hogy manapság csak egyféle koncepció mellett érdemes Semmelweis-szel foglalkozni?! Miért lett meggyőződésemmé, hogy ennek a zseninek az élete és brutális halála mélyen összefügg? Hogy Semmelweis sorsa bizonyos értelemben végzetesen szükségszerű, miközben szimbolikus is. Ma már biztos vagyok abban, hogy ez a koncepció tette parkolópályára a filmtervünket.

hvg.hu: Ez miért lenne baj?

G. P.: A magyar közéletben van egy eléggé megmerevedett koncepció Semmelweis Ignáccal kapcsolatban. Ebben a felfogásban készültek filmek róla a 30-as, majd az 50-es években, és így születtek regények is, tanulmányok is Semmelweisről az elmúlt száz évben. Ezeknek az a lényege, hogy egy a saját korában meg nem értett zseni harcol a maradisággal, és az életét szenteli a felfedezésének. Ez az interpretáció azt hangsúlyozza, hogy az orvos vérmérgezésben hal meg, ugyanabban a fertőzésben, mint a gyermekágyi lázban elhunyt anyák.  Megható, romantikus, könnyes sztori – de nem igaz.

hvg.hu: A kötetében ennek az eleje, végül is stimmel, csak a vége nem.

G. P.: A regényemben az életút első fele is tele van ellentmondásokkal és titkokkal, a halála előtti 10-15 év pedig drámaian szemben áll az uralkodó, hivatalos szemlélettel. Az történt ugyanis, hogy Semmelweis elbukásában komoly szerepet játszik az egész akkori magyar orvostársadalom, nem beszélve a feleségéről.  Minél mélyebben ástam bele magam Semmelweis életébe, annál több megválaszolásra váró kérdésre bukkantam.  Semmelweis a felfedezését – kissé leegyszerűsítve azt, hogy a klóros víz megszünteti a fertőzést, vagyis többé-kevésbé megszünteti a gyermekágyi lázat is, amelyik a korabeli szülő nők leggyakoribb halálneme - több mint 15 évig nem publikálja semmilyen írott formában. Ma már azt gyanítják, hogy diszgráfiás volt. Ráadásul sokáig szakmai fórumokon sem beszél a felfedezéséről. Mi ennek az oka? Miért kezd el sokkal később vadul harcolni az igazáért? Miért változik meg a személyisége? Csupa izgalmas kérdés. Miközben tudjuk, hogy húsz évvel később Pasteur majd felfedezi a baktérium és a bakteriális fertőzés mibenlétét. Semmelweis pusztán a gyakorlati tapasztalat útján és statisztikákat elemezve jutott el fontos következtetésekig.

hvg.hu: Amikor bevezette a kézmosást az osztályain, egyértelműen megszűnt a gyermekágyi láz miatti halálozás. Ez miért nem volt elég?

G P.: Az európai orvoslás abban az időben nagyon sokféle magyarázattal állt elő, vagy tíz különböző elmélet volt arról, hogy mi okozhatja a gyermekágyi lázat. Semmelweis teóriája csupán csak az egyik volt ezek közül. És Semmelweis képtelen volt önmagát menedzselni Az, hogy ő Bécsben, majd a pesti Rókus kórházban 1-2 százalékos mortalitásra vitte le a 10-15 százalékos halálozási arányt, az nem számított egyértelmű bizonyítéknak, mert egyes európai kórházakban – főként ahol nem boncoltak – hasonlóak voltak a statisztikák. Miközben persze a kórházak a fertőzés melegágyai voltak. Mai szemmel siralmas viszonyok uralkodtak ezekben az intézményekben. Ebben a közegben egyszer csak előállt egy orvos, és azzal jött elő, hogy semmi mást nem kell csinálni a halálozások megszűntetéséhez, csak 15-20 percig dörzsölni a kezet kemény kefével, klóros vízben. A kínos és hosszadalmas procedúra nem volt túl népszerű ötlet. És főként nem álltak mögötte tudományos kísérletek ezrei, milliói.  Gáncsolták is, ahol tudták.

hvg.hu: Említette, hogy Semmelweis diszgráfiás lehetett, és ezért nem is írta meg a felfedezését egy jó darabig. Később viszont könyvet írt és ontotta magából a híres európai orvosokat sokszor legyilkosozó nyílt leveleket. Mi történt?

G :P.: A személyiség ilyen drámai megváltozására csak utólagos teóriák születtek. A tény az, hogy Semmelweis 15 évig nem írt a felfedezéséről semmit, aztán egyszer csak egy ötszáz oldalas könyvet adott ki, és a kor híres, európai nőgyógyászaihoz nyílt leveleket intézett.  Durván magára haragította a szakmát. Amikor meghalt, tulajdonképpen mindenki felsóhajtott. Már aki értesült róla, hiszen a magyar lapokban a halála egy kétsoros hírt ért, az európai sajtó észre se vette. Egy mindenkivel kötekedő, kicsit bolond ember tűnt el a világ színpadjáról. Aztán néhány évtized múlva a magyar orvostársadalom hirtelen „felébred”. Egyrészt létrehozza a saját akadémiáját, másrészt utólagosan „felfedezi” Semmelweist! Szükségük van ugyanis egy olyan tekintélyre, akit fel lehet mutatni úttörőként, zseniként, példaképnek. Semmelweisnél nem találhatnak alkalmasabbat.  Nemzetközi gyűjtésbe kezdenek egy impozáns, Pesten felállítandó Semmelweis szoborra, és megbíznak néhány orvost, hogy a korabeli, európai szaklapokban propagálják a Semmelweis-felfedezés történetét. Hazahozatják a csontjait, sírhelyet csináltatnak neki. Az exhumáláskor derül ki egyébként, hogy Semmelweis halálának körülményei kissé gyanúsak. Majd sokkal később, az 1990-es években merül fel, hogy minden bizonnyal agyonverték abban a Bécs melletti elmegyógyintézetben, ahova a felesége egyetértésével zárták be. De ez már egy újabb rejtély. Nem is igazán foglalkoznak vele, jóval kényelmesebb az az álláspont, hogy Semmelweis vérmérgezésben hunyt el. A hős orvos abban a betegségben hal meg, amely ellen küzdött- így kerek az ő sorsa. Ám sokan másképp gondolják. Egy angol orvostörténész például, Loudon, néhány éve megjelent könyvében, amely a gyermekágyi halál történetével foglalkozik, mindössze öt oldalt szentel Semmelweisnek, és arra a következtetésre jut, hogy a magyar orvos nem fedezett fel semmit. E két véglet között kellene megtalálni az igazságot. Semmelweis élete tele van megmagyarázhatatlan kanyarokkal, döntésekkel, főleg a vége felé, amikor már erős mentális zavar volt rá jellemző. Érdemes eltöprengeni néhány tényen. A felesége, Semmelweis halála után vajon miért változtatta meg a nevét? Miért vitte a felesége és a barátja bécsi elmegyógyintézetbe, amikor Pesten is volt ilyen, amely ráadásul sokkal korszerűbb volt? Egyszóval képtelen voltam elengedni a Semmelweis-történetet, és megszületett ez a regény.

hvg.hu: Így jött a képbe a két barát? Aki közül az egyik tulajdonképpen a legnagyobb ellensége lesz?

G. P.: Igen. Végül is egy párbaj történetét írtam meg. Egy gyermekkorban induló barátság történetét, amely végzetesen elromlik és gyűlöletbe fordul. Létező alakokból gyúrtam össze a barátból lett ellenség figuráját. Azt gondolom, hogy úgy érdemes filmet (regényt) csinálni ebből a sztoriból, hogy közben van egy olyan dramaturgiai lelemény, amely átível az egész életrajzon.

hvg.hu: Mitől gondolta aktuálisnak a 21. században a Semmelweis-sztorit?

G. P.: Akkor kezdtem foglalkozni ezzel a témával, amikor néhány éve Geszti Péter barátom felhívta figyelmemet egy a neten fellelhető felvételre, amelyben Czeizel Endre az Uránia moziban előadást tartott Semmelweis-ről. Czeizel szuggesztíven mesélt a magyar orvos tragédiájáról, hangsúlyozva ebben a korabeli magyar orvosok és feleségének szerepét. Mellesleg egyértelműen kiviláglott, hogy Czeizel szenvedélye a mostani viszonyoknak is szólt… Lényegében sorsszerűnek állította be az elbukást. Ha túlontúl kiemelkedsz, ha túl messzire mész, akkor vagy el kell menned ebből az országból, vagy szembesülnöd kell a gyűlölet- cunamival. Megnéztem ezt az egy órás Czeizel előadást, és elkezdtem utána olvasni Semmelweisnek. Pontosan úgy volt, ahogy Czeizel állította: a féltékenység, a gyűlölet-hullám, az irigység a kulcs-szavai Semmelweis sorsának.

hvg.hu: Ez magyar sajátosság lenne?

G. P.: Inkább közép-európai sajátosságnak vélem. Talán a nagy országokra nem igazán jellemző ez a típusú kicsinyes hozzáállás, mert ott több kitörési pont van.  Egy ilyen parányi országban, mint a mienk, az ilyen történetekből gyanúsan sok létezik… A másság irritál.  Előbb-utóbb előkerül a bunkósbot és a gyűlölet. Semmelweis esetében ez végletes és végzetes.

hvg.hu: A kötetben nem csak szakmai féltékenység vezeti az egykori barátot, hanem egy véletlen eset is, amikor rajtakapta Semmelweis egy homoszexuális partin. Ez is a regény fikciós eleme?

G. P.: Ez fikció, igen. El kellett gondolkoznom azon, hogy elegendő-e a két férfi közötti egyre mélyülő konfliktushoz az, hogy az egyik jóval szorgalmasabb, kitartóbb, végső soron tehetségesebb a másiknál. Úgy éreztem, hogy itt kéne még egy motivációs elem. Ráadásul Stolz titkolt hajlama a 19. században még inkább tönkre tehetett egy embert, mint manapság. Ezt a titok nem kerülhetett napvilágra! Stolz eredendő féltékenysége ezzel az rejtegetnivaló szenvedéllyel már robbanásra kész elegynek tetszett.

hvg.hu: A könyv második felének néhány jelenetét, amikor már Semmelweisen eluralkodik az őrület és a szexuális túlfűtöttség, már szinte pironkodva olvassa az ember. Hogy változhat meg ennyire egy ember személyisége?

G. P.: Semmelweis személyiségváltozásával utóbb sokan foglalkoztak. Azzal, hogy mi történik vele életének utolsó 15-20 évében. Nyilvánvalóan erős mentális zavarai voltak. Néhányan a fiatal Semmelweis-ben is találnak erre utaló jeleket. Létezik olyan analízis, amely ennek a zseninek az életében gyakran előforduló motivációs váltásait is erre vezetik vissza. Először jogásznak készül, majd hirtelen döntéssel átiratkozik az orvosi egyetemre. Elmegy Bécsbe, majd váratlanul átteszi székhelyét a pesti egyetemre... Amikor megkapja a felmondó levelét a bécsi közkórházban, magánpraxisért folyamodik a minisztériumhoz. Megkapja, amely mellesleg óriási dolog, de néhány hónapra rá otthagy csapot-papot, mindenfajta magyarázat nélkül Pestre költözik. 15 évig egy árva sort sem ír le, majd egyik percről a másikra grafománná válik. Utolsó éveiben vadidegeneket szólít meg az utcán, magyarázza az elméleteit, miközben jelentős gyógyászai szakcikkeket ír. Hiperszexuális rohamai vannak, miközben az egyetemen előadásokat tart. És így tovább. Azt kell látnunk, hogy Semmelweis életének vannak olyan mozzanatai, amelyekről keveset tudunk, és amelyre csak utólag születtek ilyen-olyan magyarázatok. Ezek a pszichiátriai értékelések bizonyos autisztikus, nárcisztikus vonásokat írnak le, de mindezek, hangsúlyoznám, pusztán hipotézisek.

hvg.hu: Hogy a filmet elkaszálták, és egy másik filmet választottak, abban nem lehet egy olyan is, hogy a hősünkről ne mutassuk ki, hogy volt egy másik oldala is? Széchenyiről sem szeretjük mondani, hogy öngyilkos lett, vagy Dobó Istvánról, hogy öregkorában nem épp tisztességesen gazdálkodott.

G. P.: Lehet, nem tudhatom. Minden esetre károsnak vélem a mindenáron való hős-képzést. Én abban hiszek, hogy ezt a történetet csak komplexen érdemes megcsinálni. Úgy vélem, hogy a köztudatban élő, a 19. század végén kitalált képet, amely ma is az uralkodó interpretáció, azt nem érdemes forszírozni. Egyrészt azért, mert abból létezik már filmes és regény változat, másrészt pedig nem igaz, és nem is korszerű. Azt kérdezte, hogy miről szól a 21. századnak a Semmelweis-sztori? Szerintem az a lényegi kérdés, hogy érdemes-e zseninek lenni Magyarországon? Erre kellene a 21. századi válaszokat megtalálni. A korábbi egy idejétmúlt, romantikus szemlélet. Szerintem nevetséges és tragikus híres embereknek az életét csak azért idealizálni, mert a valóság nem szeplőtelen.

hvg.hu: Bántja, hogy nem film készült, hanem regény a történetéből?

G. P.: Nem. Elfogadom a filmkészítési játékszabályokat, ha manapság ezek ilyenek, akkor ilyenek, ezzel nem érdemes túl sokat foglalkozni. Szigorúan tilos ebbe belehalni. Különben is: optimista ember vagyok. Megírtam ezt a regényt. Prózát írni nagy öröm és sok szenvedés. Meg aztán bízom abban, hogy olvassák majd itthon, és reménykedem, hogy eljut majd a nagyvilágba is. Sőt. Nem tartom kizártnak, hogy ez a regény még egy filmváltozat alapja is lehet. Messze nincs még vége annak a vitának, hogy ki is volt Semmelweis tulajdonképpen, és hogy mit szimbolizál az ő szerencsétlen, tragikus sorsa.  Én a Semmelweis Ignác rövid boldogsága című regényem kérdésfelvetéseiben, s válaszaiban hiszek.

hvg.hu: Ezek szerint a most készülő Koltai-film nem ilyen lesz.

G. P.: Fogalmam nincs. Annyit tudunk, hogy a film alkotói a bécsi évekre fókuszálnak.

hvg.hu: Mi a legközelebbi filmterve? Ami persze vagy mozgóképen, vagy regény formátumban jelenik majd meg?

G. P.: Dolgozom egy újabb forgatókönyvön. Ideiglenes címe: Filmhamisítók. Nem szívesen beszélnék még a konkrét történetről. Lényegében azokról az emberekről szól, akik a Filmhíradót készítették a hetvenes években. Nem árulok el túl nagy titkot, ha hozzáteszem, hogy a Bölcsészkar elvégzése után, 1971-ben szakmai életemet a Magyar Filmhíradónál kezdtem… Ebben a stúdióban igen gyakran módosítottunk egy kicsit a valóságon. Úgy értem, néha szépítettünk, néha készítettünk úgynevezett archív anyagokat, olyanokat, amelyekről azt állítottuk, a múltból kapartuk elő azokat. Vagyis mit szépítsük, konfabuláltunk… Egy fekete humorú komédiára készülök.  Egy szomorú filmre. És ha feltenné itt is a kérdést, hogy mi a köze ennek 2022-höz, akkor azt mondanám, hogy kísértetiesen hasonlít majd a sztori ahhoz, amelyről mostanság van némi tudásunk.

hvg.hu: Film lesz vagy regény?

G. P.: Jó kérdés. Most is forgatókönyv lesz az első változat. Aztán lehet, hogy egy-két év múlva majd egy regényről fogunk beszélgetni.

hvg.hu: Negyedik regénye jelent meg, az elsőt, a Hajnali lázat ráadásul közel 40 nyelvre lefordították. Befogadták már a hazai irodalmi körök? Bár mondta, hogy továbbra is rendezőnek tartja magát, de kicsit már írónak is?

G. P.: Nem tudom, vannak-e Magyarországon ilyen irodalmi körök. Én, mint ahogy korábbi éveimben a filmes köröket is messze kerültem, ugyanígy viszonyulok az úgynevezett irodalmi körökhöz. Viszonylag kevés magyar kritika jelent meg itthon a regényeimről. A Hajnali láznak jelentős kritikai visszhangja volt például Németországban, azokat izgalmas volt olvasni... Amikor ennyi idősen csap bele az az ember egy új mesterségbe - és én elmúltam már 60, amikor az első regényemet írtam - akkor nem várhatja azt, hogy tárt karokkal, virágesővel fogadják.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: