Annál erősebb politikai megnyilvánulást alig tehetett volna Azahriah, mint amit az Instagramon a saját személyes profiljára posztolt szerdán. Az énekes egy napsütéses képet osztott meg, amelyre azt írta:
Gyönyörűen süt a Nap, mert ő is tudja, hogy már csak az igazán szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények maradtak, mint Fidesz-szavazók.
Ezután egy másik történetben azon élcelődött, hogy a sajtó azonnal megírja, ha kitesz valamit az Instagramra.

Azahriah fideszes véglényekről posztolt
Instagram
A zenész tavaly háromszor is megtöltötte a Puskás Arénát, majd egy ideig szabadságra ment, hogy ősszel megint három telt házas koncerttel térjen vissza az MVM Dome-ban.
Korábban a francia Le Monde-nak azt nyilatkozta: szívesen látta volna Orbán Viktort a koncertjén, de azt is elmondta volna neki, hogy már nem kéne az országot vezetnie.
Frissítés: A posztot azóta Azahriah levette az oldaláról.