Helyi idő szerint szombat este kilenckor egy vértócsában fekvő férfi holttestére bukkantak a fesztivállátogatók, és ezt azonnal jelezték a seriffhivatalnak. A hatóságok azonnal lezárták a helyszínt, gyilkosság ügyében indult nyomozás, már több embert is kihallgattak – írja a Sky News.
A holttestet állítólag akkor találták meg, amikor éppen lángolt a fesztiválnak is nevet adó emberszobor. Ez a rendezvény egyik leghíresebb, legismertebb programja.
A szervezők közölték, együttműködnek a rendőrséggel, és arra kérték a résztvevőket, hogy ne zavarják a nyomozást. Mivel Burning Mannek napok múlva nyoma sem lesz, a fesztiválváros eltűnik, ez kihívást jelent a hatóságoknak. Azt, hogy ki lehet az áldozat, egyelőre nincs információ.
Nyolc évvel ezelőtt több ezren voltak szemtanúi annak, hogy egy férfi életét veszítette, amikor a lángok közé rohant, 2018-ban porviharok miatt voltak kénytelenek lezárni a fesztivál helyszínét, 2023-ban pedig több mint 60 ezer embert ejtett csapdába a Black Rock sivatagon végigsöprő felhőszakadás okozta áradások miatt.
Mint korábban írtuk, a Burning Man 1986-ban indult egy San Franciscó-i strandon. A vonzereje részben a nomád jellegéből adódik.