Eddig is sokan beszéltek arról, mennyire sokan mondták le a Disney-előfizetésüket, miután a cég letiltotta Jimmy Kimmel show-műsorát, mert „érzéketlennek” minősítették azt, amit Kimmel Charlie Kirk megölése után mondott, de most egy szám is érkezett a sejtéshez: egy jelentés szerint
1,7 millió ember mondta le Disney+-, Hulu- és ESPN-előfizetését az érintett héten
– írja az NME.
Ahogy arról beszámoltunk, a műsorvezető ellen a jobboldal indított támadást, amiért azt mondta: „A MAGA-banda kétségbeesetten próbálja úgy beállítani, mintha ez a fiú, aki meggyilkolta Charlie Kirköt, nem közülük való lenne, és közben politikai hasznot akarnak húzni az esetből. A vádaskodás közepette azért volt egy kis gyász is.” A támadások után a műsort gyártó Disney közölte, mivel a megjegyzés „nem volt időszerű” és ezért „érzéketlen” volt, egy időre felfüggesztik a show-t. Az egy hét után visszatérő Kimmel aztán elcsukló hangon mondta el: „Soha nem állt szándékomban kicsinyíteni egy fiatalember meggyilkolásának súlyát. Ahogy nem állt szándékomban semmilyen csoportot sem vádolni egy olyan bűncselekményért, amelyet nyilvánvalóan egy súlyosan zavarodott egyén követett el.”
Hatalmas ováció fogadta a képernyőről „érzéketlen megjegyzései” miatt egy hétre letiltott Jimmy Kimmelt kedd este. A műsorvezető a könnyeivel küzdve beszélt arról, amit Kirkről mondott.
A lap azt írja: Kimmel visszatérő műsora még úgy is 6,2 millió nézőt vonzott – azaz a szokásos nézőközönség négyszeresét –, hogy a lehetséges csatornák 20 százaléka nem közvetítette a műsort, mivel több, az ABC csatornával szerződésben álló cég nem volt hajlandó közvetíteni a show-t annak ellenére sem, hogy a céget birtokló Disney újra zöld utat adott annak.
Stephen Colbert műsorvezető saját műsorában arról beszélt: miután Kimmelt letiltották, „kilőttek” a Google-ön az arra vonatkozó keresések, hogyan kell lemondani a Disney- és Hulu-előfizetést.