A The Cure friss hírt tett közzé készülő albumáról: elárulták, hogy az év elején 13 új dalt rögzítettek – szúrta ki a Far Out Magazine. A zenekar ugyanis frissítette hivatalos honlapjának életrajzi szekcióját, amelybe immár belekerültek az idei év eseményei is.
„2025 márciusában a zenekar visszatért a Rockfield Stúdióba, hogy 13 új dalt vegyen fel a következő albumhoz” – olvasható a honlapjukon.
A frissített életrajzban az is szerepel, hogy The Show Of A Lost World címmel készülőben van egy koncertfilmjük is, amely az utómunka fázisában tart.
A The Cure 2022-ben indította el azonos című turnéját, amely 2023 végéig tartott, és érintette az Egyesült Királyságot, Európát, továbbá Észak- és Dél-Amerikát is.
Bár legutolsó albumuk, a tavalyi Songs of a Lost World megjelenésére 16 évet kellett várniuk a rajongóknak, az együttes frontembere, Robert Smith korábban már elárulta, hogy a következő albumot gyorsabban szeretnék elkészíteni. A frontember idén januárban a Radio X-nek adott interjúban arról beszélt, hogy az új anyag valószínűleg „súlyosabb lesz, mint az előző”. Smith akkor úgy nyilatkozott, hogy reményei szerint az új lemez még az idén megjelenhet, ez azonban nem történt meg. Ugyanakkor a The Cure bejelentette, hogy jövő nyáron ismét turnéra indulnak, amely akár az új album megjelenéséhez is kapcsolódhat.
A zenekar jövőre az Egyesült Királyságban és Írországban is turnézni fog, valamint számos nagy európai fesztiválon lesz főfellépő, többek között a Primavera Soundon, a Rock En Seine-en, a North Festivalon, a Rock Werchteren, a Way Out Westen, az Øya Festivalon és a kolozsvári Electric Castle-ön is.