Vasárnap hihetetlen rablás történt a Louvre-ban: egy emeleti ablakot darus kocsiról betörve behatoltak a múzeumba, és percek alatt elloptak III. Napóleon és a császárné ékszergyűjteményéből kilenc felbecsülhetetlen értékű darabot. A rendőrség hajtóvadászatot indított a tettesek ellen. Remélhetőleg megtalálják őket, bár az elmúlt évtizedekben nem minden esetben sikerült megtalálni az elkövetőket.
Az amerikai történelem leghíresebb műkincsrablása Bostonban történt 1990-ben, az Isabella Stewart Gardner Múzeumból vitt el két rabló 13 műtárgyat. Rendőrruhába öltözve jutottak be, a biztonsági őröket lefegyverezték, megbilincseltek, majd bezártak őket a pincébe. A bűnözők többek között Rembrandt, Vermeer, Degas és Manet műveit vitték el, a mai napig nem tudják, kik voltak az elkövetők és a festmények sincsenek meg. Néhány művet, köztük Rembrandt „Vihar a Galileai-tengeren” című festményét is, kivágták a keretéből. Ezek a keretek a mai napig üresen lógnak a múzeumban.
Nagyobb szerencsével jártak a nyomozók 1911-ben, amikor a Louvre-ból Vincenzo Peruggia, egykori múzeumi dolgozója ellopta a Mona Lisát. Két évvel később Firenzében a férfi megpróbálta eladni a képet egy műkincskereskedőnek, aki viszont az Uffizi Galéria igazgatójával felvette a kapcsolatot és ketten lebuktatták a tolvajt. Peruggia hazafias okokkal magyarázta a tettét és egyébként olcsón megúszta, mindössze 7 hónapos börtönbüntetésre ítélte, szabadulása után pedig hősként ünnepelték hazájában.
A múlt évtizedben Németországban történtek súlyos műkincsrablások. 2017-ben Berlinben a Bode múzeumból elloptak egy 100 kilós kanadai tömör aranyérmét, amelyet „Nagy Juharlevél” néven ismernek. Az elkövetők a súlyos aranykincset kiemelték egy ablakon, majd egy talicskára rakták és elmenekültek. Az AP cikke szerint az óriási érmét valószínűleg a tettesek feldarabolták és eladták. Az ügyben három embert ítéltek el, köztük az intézmény egyik biztonsági őrét.
Két évvel később Drezdában 113 millió eurós összértékben loptak el rendkívül értékes tárgyakat a Drezda állami múzeumából. A rendőrség az eltűnt ékszerek közül többet is megtalált (például egy gyémánttal kirakott kardot is), azonban a zsákmány egy része azóta sem került elő, és félő, hogy soha nem is fog. A rendőrség elfogta az elkövetőket, ötöt börtönbüntetésre ítéltek.
Az egyik legkülönösebb eset Londonban történt 2019-ben, ott egy 18 karátos aranyból készült wc-t vittek el a Blenheim-palotából és soha nem találták meg. Az aranyrötyi egyébként nem a kastély tartozéka volt, hanem egy olasz művész, Maurizio Cattelan „Amerika” című szatirikus műve, ami a túlzott gazdagságot gúnyolta ki.