Amikor Wim Wenders, a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének elnöke azzal magyarázza a gázai konfliktussal kapcsolatos hallgatásukat, hogy a művészek tartsák magukat távolt a politikától, akkor nehéz eldönteni, hogy inkább csak gyáva, vagy egyenesen ostoba
– ezzel a felütéssel kezdi bejegyzését Schilling Árpád rendező, reflektálva Wenders múlt héten tett sajtónyilatkozatára, amelyben kifejtette: szerinte a filmek megváltoztathatják ugyan a világot, de nem politikai értelemben. Wenders újságírói kérdésre válaszolva arról beszélt, hogy a Berlinalénak szerinte nem kellene aktív politikai álláspontot képviselnie (ami egyébként a fesztiválra hagyományosan épp hogy igaz). „Ki kell maradnunk a politikából, mert ha kifejezetten politikai filmeket készítünk, belépünk a politika terébe. De mi vagyunk a politika ellensúlya. A civilek munkáját kell végeznünk, nem a politikusokét.”
https://hvg.hu/elet/20260213_wim-wenders-rendezo-berlinale-film-politika-haboruk
Schilling úgy véli, hogy életműve alapján a 80 éves Wenders „egy szépelgő mesemondó, aki jó üzleti érzékkel tapintott rá a nyugati művész elit sznobériájára”. Ahogy arra felhívja a figyelmet, a fesztivál amúgy nyíltan szolidaritást vállal az orosz agresszió vagy az iráni iszlamista rezsim áldozataival, és itt ismerték el két éve a legjobb dokumentumfilm díjával a No Other Land című Oscar-díjas filmet is, amit palesztin és izraeli filmesek készítettek.
https://hvg.hu/kultura/20250303_Az-Egyesult-Allamokat-kritizaltak-a-legjobb-dokumentumfilm-rendezoi-az-Oscar-galan
„A művészet, különös tekintettel a filmre, nem is tud más lenni, mint politikus. Már önmagában az a gesztus, hogy valaki a nyilvánosságban közszemlére teszi azt, amit a világról gondol, ahogy arra reflektál, amit abból magának elvesz, vagy esetleg hozzáad, ízig-vérig politika”, szögezi le.
Wim Wenders szerint még egyetlen film sem változtatta meg a világot, Tarr Béla szerint hozzá se kezdjünk egy filmhez, ha nem akarjuk megváltoztatni azt.
A kamera fegyver, ezt tudtuk régről, de ma már minden nap tapasztaljuk a saját bőrünkön, látjuk a saját szemünkkel, micsoda hatalma van ennek az egyre kisebb helyen elférő eszköznek.”
Schilling szerint az a kultúrpolitika, ami válogat az áldozatok és agresszorok között, nem lehet hiteles. „Egyetértek azokkal, akik a világhírű zsűrielnök meggondolatlan vagy tudatosan manipulatív szavait számonkérik, a fesztivált pedig állásfoglalásra kényszerítik. Ennyi pénzért, ennyi pénzből kéretik nem lapítani”, zárja gondolatait.
