A Carson Coma rendszeresen reflektált a közéletre, és a kormányváltás után is így tesznek majd, amennyiben ennek szükségét érzik, de nem akarnak politikai aktivisták lenni. A már létező számaikat természetesen továbbra is játsszák majd, illetve írnak még egy utolsó, az elmúlt 16 évet összefoglaló és lezáró dalt, derült ki az interjúból, amit a zenekar frontembere, Fekete Giorgio adott a Telexnek.
https://hvg.hu/360/20251128_Carson-Coma-purgatorium-lemez-interju-brody-Janos-betonhofi-krubi-dzsudlo
Beszélt arról is, hogy nekik, illetve más zenészek szerepvállalásának lehetett némi szerepe abban, hogy a fiatalok sokkal aktívabbak lettek a közéletben, de szerinte ennek fő oka az, hogy úgy nőtt fel egy generáció, hogy folyamatosan hülyének volt nézve. Elmondta azt is, hogy az alanyi jogon, piaci alapon megélő előadók az utóbbi években nagyjából mind egy platformra kerültek, de senkit sem hibáztatott azért, ha nem szólalt fel. Ugyanakkor megvan a véleménye azokról, akik nevetve felvettek százmillió forintokat egy választás előtt. Ők „patkányok” – fejtegette.
Később, amikor a neki többször is üzenő Bayer Zsoltra terelődött a szó, megjegyezte, a patkány szó talán túlzás volt, kicsit talán elégtételt is keres az ismert fideszes megmondóember által is okozott traumákért, de próbál gyógyulásra a fókuszálni.
https://hvg.hu/kultura/20260428_nka-feljelentes-hanko-balazs-fuggetlen-eloado-muveszeti-szovetseg
Ami a jövőt illeti, nem vágynak arra, hogy a Petőfi Rádió csak őket játssza, vagy az NKA csak nekik adjon pénzt, azt akarják, hogy csinálhassák a dolgukat, és tűnjön el a koncertekről az, hogy a közönség spontán elkezd mocskosfideszezni, hiszen nem egy politikai gyűlésen vannak.
https://hvg.hu/360/20250824_hvg-fiatalok-elsoszavazok-lazadas-valasztas-2026-fidesz-tisza
Elmondta azt is, nem tudták volna fenntartani a zenekar, ha nem vállalnak el semmit, amiből bevétele lehet a NER-nek, de meghúzták a vonalat a pártpolitikai rendezvényeknél, illetve abba se mentek bele soha, hogy valahol ne játsszanak el bizonyos számokat. Felmerült az is, hogy amikor 2019-ben megírták a nem titkoltan LMBTQ-tematikájú Peti és én című dalt, az akkori menedzsmentjük jelezte nekik, hogy meg kéne változtatniuk a szöveget, ezt nem vállalták.
https://hvg.hu/kultura/20230620_Carson_Coma_Mar_bocsanat_de_miert_ne_irhatnank_arrol_amirol_akarunk
Fekete Giorgio megosztotta azt is, ismerősei közül sokan érezték azt, hogy ha megint nyer a Fidesz, akkor itt kell hagyniuk az országot, és az ő generációja most először érezheti azt, hogy holnap jobb lehet, mint ma, bár egyik napról a másikra nem fog megváltozni semmi, ennek inkább hosszú távon lesznek majd hatásai. Igaz, eddig jó építkezés zajlik minden szektorban, a Petőfi rádió a választások után szinte azonnal leporolta a zenéiket.