A MOME teljes kuratóriuma lemondott

A MOME az elsők egyike volt azon egyetemeknek, amelyeket alapítványi fenntartásba helyeztek 2020-ban.

  • HVG

Bejelentette a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) teljes kuratóriumának lemondását az elnök Böszörményi-Nagy Gergely és Fellegi Tamás, az egyetem felügyelőbizottságának elnöke.

A Telex a levél tartalmát idézve arról ír, a kuratórium tagjai felajánlották az egyetem alapítói jogait a felsőoktatásért felelős, újonnan felálló minisztériumnak.

Tájékoztatjuk, hogy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány kuratóriuma és felügyelő bizottsága felkérésünk hatodik évfordulójával testületileg befejezi a munkáját, és – az ezt lehetővé tevő jogszabályi változások hatályba lépésével – felajánlja alapítói jogait a felsőoktatásért felelős, újonnan felálló minisztériumnak

– áll a levélben, amelynek elején arról írnak, az elmúlt évek kihívásaira való „felkészüléshez szükséges reformok, így a szellemi és szervezeti megújulás kívánatos mértékében nem mindig értettünk egyet, az elmúlt hat év eredményeire jó szívvel tekinthetünk vissza.”

A lap szerint a bejelentés a négyoldalas közlemény végén szerepel csupán. Böszörményi-Nagy és Fellegi emellett köszönetet mondott az oktatóknak, kutatóknak és a támogató területen dolgozó munkatársaknak az elkötelezett munkájukért, amely nélkül nem érhetett volna el ilyen eredményeket az egyetem.

A MOME az elsők egyike volt azon egyetemeknek, amelyeket alapítványi fenntartásba helyeztek 2020-ban.

Mindez azt jelentette, hogy az állam ugyan formailag kiszállt a felsőoktatás jelentős részéből, de a politikai befolyása továbbra is megmaradt azzal, hogy a kuratóriumok élére a NER kegyeltjeit tette oda. Ilyen volt a Fidesz holdudvarból érkező Böszörményi-Nagy is, akinek az útja a MOME élére a minisztériumokon át vezetett.

A NER beférkőzése az egyetem életébe egyre több konfliktust eredményezett, ennek kicsúcsosodása a 2023 végi rektorválasztás volt. A MOME kuratóriuma akkor azt ígérte az egyetem közösségének, hogy a szenátus által javasolt jelöltet, Vargha Balázst nevezik ki, végül azonban a Böszörményi-Nagy által támogatott Koós Pált választották.

Koós viharos körülmények közti lemondása után a MOME szenátusa tavaly márciusban 70 százalékos szavazattöbbséggel Kovács Csaba Ybl-díjas építészt, egyetemi tanárt jelölte az egyetem ügyvezető rektori pozíciójára, csakhogy ilyen pozíciót a felsőoktatási törvény nem ismer. Az intézménynek ekkor már több mint egy éve szabályosan kiválasztott rektorjelöltje is volt, de őt az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma nem volt hajlandó kinevezni.

https://hvg.hu/itthon/20250314_Ugyvezeto-rektor-MOME-jog-torveny-ebx

Hozzászólások