A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
A Corvinus már átállt erre a formára, működéséről egyelőre kevés a tapasztalat, de még idén több intézményt átállítana a kormány.
A kormány javaslata szerint a győri Széchenyi István, a Soproni, a kecskeméti Neumann János, a Miskolci, az Állatorvostudományi és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem követné a Budapesti Corvinus Egyetemnél alkalmazott módszert: vagyonkezelő magánalapítvány tulajdonába kerülnének már július 1-től.
Bár még kevés tapasztalat gyűlt össze az egykori „Közgáznál”, a törvényjavaslatok pontosan ugyanazt a sémát követik. A felsőoktatási törvény szintén benyújtott módosítása azonban pontosítja, hogy a központi költségvetés csak a felsőoktatási intézmény alaptevékenységét támogatja, ami „az oktatási tevékenység támogatásából, a tudományos kutatási, művészeti alkotótevékenység támogatásából, valamint az ezekhez igazodó mértékű fenntartási, üzemeltetési tevékenység támogatásából áll.” Ez azokra is vonatkozik, amelyek állami fenntartásban maradnak, és a fejlesztésről például nem szól.
A magánalapítványokról szóló javaslat egy lényeges ponton különbözik a Corvinustól: míg az a MOL és a Richter Gedeon gyógyszergyár részvényeiből kapott alapítványi vagyont, most az egyetem fenntartói jogán mint vagyonelemen kívül csak ennyi szerepel: az alapítvány „további vagyonának biztosításáról a kormány gondoskodik”. Háttérbeszélgetéseken már tavaly elhangzott olyan utalás, hogy nem minden magánosítandó egyetem kap olyan állami vagyont, amelyre alapozhatja egész működését, hanem majd magának kell ezt a profiljába tartozó piaci szereplőktől összeszednie.
Más, a magánosítással össze nem függő szervezeti változtatások is lesznek a felsőoktatásban. A Kaposvári Egyetem beolvad a gödöllői székhelyű Szent István Egyetembe, amely átveszi továbbá a veszprémi Pannon Egyetem keszthelyi Georgikon karát és az egri Eszterházy Károly Egyetem agrárkarát, eddigi építéstudományi karát viszont átadja az Óbudai Egyetemnek.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.