Tényleg rosszul érintett, amikor többször is a már meghirdetett, telt házas Gyarmati Fanni naplója előadást törölték. Nekem a napló szívügyem. Később kiderült, hogy azért, mert eszükbe jutott, hogy Juhász Péterrel élek
– mondta az nlc.hu-nak adott interjúban Hámori Gabriella színész.
Beszámolt egy esetről a Fideszhez hű körök által szervezett veszprémi filmszemléről is. „Amikor átvettem két szakmai díjat, a legjobb főszerep és mellékszereplő díját a Legjobb tudomásom szerintért és A játszmáért, a beszédemben fontosnak tartottam élni a felelősségemmel és kifejteni, hogy miért fontos, hogy a filmek szabadon születhessenek. A következő évben már nem hívtak Veszprémbe díjat átadni annak az alkotónak, aki abban az évben kapta, pontosabban nem látták megszervezhetőnek.”
Hozzátette: „Az érintetteknek elmondtam, mit gondolok erről. Azt viszont feleslegesnek tartottam, hogy ebből bármit is kommunikálják kifelé. Nagyon sok embernek van komoly és mély sérelme az elmúlt időszakból, ez ahhoz képest tényleg semmiség.”
Felidézte azt is:
Volt, hogy hallottam rendezőktől, hogy nem biztos, hogy jó ötlet velem elképzelni a filmet.Voltak helyek, ahová egyáltalán nem mehettem fellépni, és ezt Budapesten és vidéken is megtapasztaltam, de erről otthon úgy beszéltünk, hogy teljesen súlytalanná vált.
Elmondása szerint a köztévében is feketelistán volt az előző rendszerben. „Velem is előfordult, ahogyan többekkel, hogy behívtak a köztévébe, majd tíz perc múlva visszahívtak, hogy mégsem kéne jönni. Addigra biztos szóltak a szerkesztőnek, hogy talán őt most nem kéne…” „Én ezt akkor úgy fogtam fel, hogy át kell tennem a kreativitásom fókuszát azokra a dolgokra, ahol még van nyitottság és szabad áramlás.”
Az interjúban arról is beszélt, hogy két éven belül szűnt meg a kapcsolata kislánya apjával, Juhász Péterrel és mondott fel az Örkény Színházban is. „Az a lényeg, hogy Péter is jól van és én is. Mindketten olyan kapcsolatban élünk, amiben a kislányunk nagyon boldog. Az viszont tény, hogy volt egy teljes reload az életemben. Egy új életszakaszban vagyok.”
Erről az új életszakaszról azt mondta: „Rájöttem, hogy színház mellett messze nem tudnék annyi időt a kislányommal tölteni, amennyit szeretnék. Lotti a különórákról való hazaérkezés és az altatás közti órákban a legközlékenyebb. Ha rendszeresen fellépnék, ebben az időszakban szinte sosem lehetnék vele. Nekem ő izgalmasabb ember annál, hogy egy X-edik színdarab miatt lemondjak erről.”
Hámorit a Bongor Extázis című, a függőségről való leszokásról szóló lemezéhez készített mozifilm miatt kérdezte az nlc.hu, ebben Bongor pszichológusát játssza. A lemez és a film kapcsán a HVG interjút készített Bongorral, ami itt olvasható:
https://hvg.hu/360/20261005_bongor-ha-olyat-tesz-ez-az-uj-rendszer-ami-kritikat-erdemel-akkor-ugyanolyan-vehemenciaval-fel-kell-ellene-lepni
Nyitókép: Hámori Gabriella 2020-ban a Játszma című film forgatásán. Fotó: HVG / Fazekas István